Madagaszkár sűrű erdeiben egy különleges főemlős dalokkal jelzi a területét és keresi társait. Az indrik éneke azonban egy új kutatás szerint az emberi énekesek hangképzésével is meglepő hasonlóságot mutat.
A világ különböző pontjain élő állatfajok egészen különleges módszerekkel alkalmazkodnak környezetükhöz. Vannak, amelyek színeikkel, mások mozgásukkal vagy hangjukkal kommunikálnak. Madagaszkár erdeiben él egy főemlős, amelynek éneke nemcsak a kutatók figyelmét keltette fel, hanem az emberi hangképzéssel kapcsolatban is érdekes párhuzamokat mutat. Az indrik története egyszerre szól a természet különleges megoldásairól, a tudomány új felfedezéseiről és egy veszélyeztetett állatfaj túléléséről.
Kísérteties dalok Madagaszkár erdeiből
„In medias res”: a mai téma fókuszpontja Madagaszkár északkeleti részének egyik legkülönösebb állata, az éneklő maki, más néven az indri. Ezek a cuki, gülüszemű, csodás élőlények remekül alkalmazkodtak az élőhelyük adottságaihoz: ha a sűrű növényzet miatt megszűnik a vizuális kontaktus a fajtársak között, „kísérteties” dalokkal kommunikálnak egymással. A tudósok felfedezték, hogy szájuk nyitásával módosítják a hangképző rendszer rezonanciáját, ami elősegítheti a hang felerősítését és terjedését. Ez a „beállítás” esetükben hasonlatos az operaénekesek által begyakorolt működési elvekhez.
Chiara De Gregorio, az angliai Warwicki Egyetem munkatársa és a makikról készített tanulmány társszerzője megerősíti a fent említetteket. Elmondása szerint nem az emberi faj az egyetlen, amely olyan „szopránokkal” rendelkezik, akik képesek összetett dalokat előadni. Van egy másik rendkívüli énekes is az erdőkben, aki énekel, kommunikál, és ami igazán fontos: próbál túlélni. Ők az indrik. A kutatók tehát nemcsak a makik hangképző képességére hívják fel a figyelmet, hanem nyomatékosan utalnak a hang mögött álló, kritikusan veszélyeztetett állatfajra is.
Énekelni a túlélésért
A kutatók tizenkilenc vadon élő maki nyolcvanhárom videófelvételét elemezték, és a szájmozgásukat a kiadott hangok magasságával vetették össze. Az indrik dalai strukturáltak: a nőstények és a hímek frázisai egymásba kapcsolódnak, hangzásukat pedig a jajgatás és a szirénázás közötti hangként jellemzik.
Az éneklés azonban nem a szórakoztatást szolgálja. A hang segítségével ugyanis a makicsoportok a sűrű erdőben, látótávolságon kívül is jelzik egymásnak a jelenlétüket és a határaikat, ami hozzájárulhat a közvetlen és veszélyes összecsapások elkerüléséhez is. Az „is” szócska pedig itt nagyon lényeges, mert az indrik énekének célja nemcsak a területjelzés, hanem egyfajta segítségnyújtás is abban, hogy az elszakadt egyedek újra egymásra találjanak.
Mindezzel párhuzamosan hasonló, a hangok messzebbre juttatását segítő megoldásokat más állatoknál is megfigyeltek a szakemberek, ami arra utal, hogy a különböző fajok egymástól függetlenül alakítottak ki hasonló alkalmazkodási formákat. A makiknál ugyanakkor a magasabb hangok és a nagyobb szájnyitás közötti összefüggés az, ami a képzett emberi énekesek formánshangolásához hasonló mechanizmusra utal.
