Amikor gyerekek voltunk akár a játszótéren vagy az iskolában, csak beültünk egymás mellé és ez szinte elég is volt ahhoz, hogy barátság alakuljon ki. Felnőttként viszont már nem ilyen egyszerű új embereket megismerni
De vajon mi változott meg bennünk vagy akár körülöttünk, amitől a barátkozás ennyivel nehezebbnek tűnik?
Régen valahogy minden egyszerűbb volt.Gyerekként a barátkozás nagyjából annyiból állt, hogy megkérdeztük valakitől, hogy „Játszol velem?” és rögtön megvolt a legjobb barátunk. Elég volt, ha egy osztályba jártunk, együtt lógtunk a szünetben, és észrevétlenül lett valaki, akinek mindent elmertünk mesélni.Aztán felnőttünk ez valahogy megváltozott, már nem megy ennyire magától.Már egyre ritkábban adódnak természetes helyzetek az ismerkedésre. Arról nem is beszélve, hogy az első lépést is sokkal nehezebb megtenni. Már nem megy az, hogy csak úgy odasétálunk valakihez a semmiből.Talán az a legnagyobb különbség, hogy gyerekként nem agyaltuk túl a dolgot, viszont felnőttfejjel már azon agyalunk, hogy vajon a másiknak van-e ideje vagy kedve a barátkozáshoz.Majd találkozunk valamikor… Felnőttként valahogy felgyorsul az életünk. Reggel munka, aztán bevásárlás, otthoni teendők, párkapcsolat, és mire észrevennénk már el is telt a nap.

Gyakran előfordul, hogy ilyenkor a barátságainkat szorítjuk háttérbe, és tesszük át a következő hétre. Nem azért, mert nem érdekel minket, hanem csak szimplán nincs rá időnk.Biztos veled is volt már, hogy megbeszéltetek egy találkozót, aztán mindig közbejött valami. Áttettétek jövő hétre, és aztán észre sem vetted, de már elteltek, hetek, hónapok, és még mindig nincs belőle semmi.A hosszú beszélgetésekből, csak egy-egy gyors „Mizu?” üzenet marad.Már nem ugyanazok vagyunk, mint régen. Ahogy telnek az évek, mi magunk is változunk, más irányba megy az életünk. Ami régen összekötött valakivel, az mára már lehet, hogy kevés. Lehet, hogy régebben egész éjszaka tudtatok beszélgetni a semmiről, ma pedig már egy kávé felett alig találjátok a közös hangot.Ez nem jelenti, hogy bárki is rossz irányba változott volna, vagy unalmas lenne. Egyszerűen más életszakaszban vagytok, máshogy látjátok a világot.Néha egyszerűen elágazik az utunk, és ezt nem könnyű elfogadni. De attól, hogy valakivel már nem tartod a napi kapcsolatot, nem jelenti, hogy az együtt megélt dolgok elveszítik az értéküket.
Nehezebb közel engedni magunkat másokhoz?
Új embereket találni nem lehetetlen, de egy jó beszélgetéstől az igaz barátságig hosszú az út. Felnőttként már óvatosabbak vagyunk, az évek során talán pár csalódás is ért minket, ami miatt még nehezebbé válhat az ismerkedés. Mégsem kell elengedni. Nem kell siettetni semmit, a bizalom nem alakul ki egyik napról a másikra, de ha mindkét oldalról megvan a nyitottság, akkor egy jó beszélgetésből ma is születhetnek szoros barátságok.

Hol találhatunk új barátokat felnőttként?
Nem lehetetlen, csak nekünk kell megteremtenünk a helyzeteket. Egy munkahely, egy edzés, egy tanfolyam jó kiindulópont- mert ezeket a helyeken, legalább az alap közös hang megvan.A neheze viszont csak ezután jön: a kezdeményezés. Felnőttként valahogy cikibbnek tűnik elhívni valakit egy kávéra vagy random ráírni, pedig valószínűleg a másik is ebben a cipőben jár, mint mi. Valakinek muszáj megtenni az első lépést. És a legfontosabb: nem kell mindenkivel mély barátságokat kötni, a barátságok nem darabszámra mennek. Az is elég, ha van egyetlen ember, aki mellett önmagunk lehetünk és megoszthatjuk vele a gondolatainkat.


