Romantikus zenék, egy titokzatos pillantás. A bűnügyek romantizálása napjaink egy figyelemre méltó jelensége. Bár a jelenség korábban sem volt ismeretlen, a közösségi média megjelenésével új szintre lépett, és sokkal szélesebb közönséghez jutott el.
A bűnügyek iránti érdeklődés nem egy újkeletű jelenség, mivel sok embert érdekel, hogy egy bűnözőt mi vehet rá a szörnyűségek elkövetésére vagy hogy éppen mi állhat a bűnügyek hátterében. A streaming platformok sorra készítik a dokumentumfilmeket, amelyekben ugyan rengeteg információt nyújtanak az esetről, viszont képesek az elkövetőket szimpatikusabban bemutatni, ezzel elvéve a figyelmet az áldozatokról, illetve arról, hogy pontosan mi is történt.
A közösségi média új megvilágításba helyezi a bűnügyeket, egyre több olyan bejegyzéssel találkozhatunk, amelyek hírhedt bűnözőket mutatnak be. Ezek a tartalmak sokszor nem az általuk elkövetett szörnyűségre, hanem a külsejükre vagy a fiatalkorukra helyezik a hangsúlyt.
A külső általi megítélés:
Ez talán az egyik legaggasztóbb dolog, mivel egy videó nem feltétlenül mondja el a történetet, sőt van, amikor csak az elkövető kinézetét mutatja be, ezzel is elérve azt, hogy szimpatizáljunk velük. A probléma ott kezdődik, amikor az emberek elfelejtik, hogy a külső nem tükrözi az ember valódi személyiségét.
Attól, hogy valaki jóképű, megnyerő vagy éppen karizmatikus, még nem válik kevésbé felelőssé azokért a tettekért, amelyeket elkövetett. Ennek ellenére a közösségi médiában gyakran találkozhatunk olyan hozzászólásokkal, amelyekben az emberek inkább az elkövető külsejével foglalkoznak, mint az általa okozott fájdalommal.
Az elkövetők iránti rajongás:
A jelenség azonban nem áll meg a külső megítélésénél. Egyes esetekben a rajongás olyan méreteket ölthet, hogy az emberek megpróbálják megmagyarázni vagy akár igazolni az elkövetők tetteit. Előfordul, hogy a bűnöző nehéz gyermekkorára, traumáira vagy mentális állapotára hivatkoznak, mintha ezek önmagukban felmentést jelenthetnének az általa elkövetett bűncselekmények alól.
Fontos különbséget tenni aközött, hogy megpróbáljuk megérteni, mi vezetett valakit a bűnözéshez, és aközött, hogy elfogadhatónak tartjuk a tetteit. A kettő ugyanis egyáltalán nem ugyanaz.
Az áldozat háttérbe szorulása és megítélése:
Az egyik legsúlyosabb következménye ennek a jelenségnek az, hogy többet foglalkoznak az elkövető külsejével és személyiségével ezáltal az áldozat teljesen háttérbe szorul. Gyakori, hogy hosszasan beszélnek a tettes kinézetéről vagy éppen a háttértörténetéről ennek következménye pedig az, hogy sokkal kevesebb figyelem kerül arra, hogy pontosan mit is követett el és hogy mit élt át az áldozat illetve, hogy az milyen kihatással volt az életére.
A helyzetet tovább súlyosbíthatja, amikor az emberek elkezdik az áldozatot hibáztatni azért, ami történt vele. Bizonyos emberek megkérdőjelezik az ő hozzáállását és a hitelességet is. Egy traumatikus esemény után ez különösen rosszul hathat az áldozat mentális egészségére.
Fontos lenne látnunk azt, hogy egy bűncselekmény nem csak az elkövetőről szól, hanem arról, akinek az életét tette tönkre. Sokkal több figyelmet kellene fordítani az áldozatra és a bűncselekmény következményeire.
Közösségi média és az algoritmusok szerepe:
A jelenség kialakulásában a közösségi média működése is jelentős szerepet játszhat. Az algoritmusok ugyanis elsősorban olyan tartalmakat ajánlanak a felhasználóknak, amelyek nagyobb érdeklődést vagy reakciót váltanak ki.
Egy különösen megrázó bűncselekmény, egy feltűnő megjelenésű elkövető vagy egy sok vitát kiváltó videó így rövid idő alatt emberek millióihoz juthat el. A probléma az, hogy a nagyobb elérés nem feltétlenül jelent hitelesebb vagy fontosabb tartalmat.
Sokszor éppen azok a videók és bejegyzések kapják a legtöbb figyelmet, amelyek érzelmi reakciókat váltanak ki az emberekből. Így könnyen előfordulhat, hogy a történtek valódi súlya helyett az elkövető személye és az interneten kialakult körülötte lévő rajongás kerül előtérbe.
Valós példák az interneten:
A beszélgetések egy sorozatgyilkossal:Ted Bundy szalagja
A Ted Bundy szalagjai egy dokumentumfilm-sorozat, amely a hírhedt amerikai sorozatgyilkos, Ted Bundy történetét és az általa elkövetett bűncselekményeket mutatja be. Bundy a történelem egyik legismertebb sorozatgyilkosa volt, aki megnyerő külseje és intelligensnek tűnő, udvarias viselkedése miatt már életében is nagy figyelmet kapott. Még a börtönévei alatt is érkeztek hozzá rajongói levelek.
Ez az eset azért különösen jó példa, mert Ted Bundy története megmutatja, hogy egy elkövető megnyerő külseje és viselkedése milyen könnyen elterelheti a figyelmet az általa elkövetett bűncselekmények súlyáról. Bundy még a börtönévei alatt is kapott rajongói leveleket, egyes nők pedig kifejezetten vonzónak találták. A története jól szemlélteti, hogyan válhat egy többszörös gyilkosból egyesek szemében szinte idealizált személy, miközben az áldozatok története háttérbe szorul.
A szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori
A szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori egy Netflixen megjelent minisorozat, amely Jeffrey Dahmer történetét, az általa elkövetett gyilkosságokat, valamint az áldozatok és családjaik szempontjait is bemutatja. A sorozat hatalmas érdeklődést váltott ki, és rövid idő alatt világszerte ismertté tette Dahmer történetét.
Jeffrey Dahmer története azért különösen fontos példa, mert jól megmutatja, milyen hatással lehet a tömegmédia és a szórakoztatóipar az elkövetőkről kialakított képre. A róla készült sorozat hatalmas figyelmet kapott, ugyanakkor vitákat is kiváltott azzal kapcsolatban, hogy mennyire helyezi középpontba az elkövetőt az áldozatok helyett. Az interneten megjelenő rajongói tartalmak, a külsejére irányuló megjegyzések és az idealizáló hozzászólások pedig tovább erősítették azt a jelenséget, amelyben egy valós bűncselekmény története helyett maga az elkövető válik az érdeklődés középpontjává.
Manson család
A Manson család Charles Manson köré szerveződött közösség volt az 1960-as évek végén. Manson erős befolyást gyakorolt követőire, akik szinte vakon hittek neki. A csoport tagjai több súlyos bűncselekményt követtek el, köztük az 1969-es Tate-gyilkosságokat is.
A Manson család azért különösen jó példa, mert itt már nem csupán egy elkövető iránti internetes rajongásról beszélhetünk, hanem egy szélsőséges személyi kultusz kialakulásáról. Charles Manson követői szinte feltétel nélkül hittek benne, és sokan az ő befolyása alatt követték el a később hírhedtté vált bűncselekményeket. Az eset azt mutatja meg, hogy a karizmatikus személyiség és a másokra gyakorolt befolyás milyen messzire vezethet, ha a rajongás és a vak engedelmesség felülírja az erkölcsi határokat. Bár ez a jelenség jóval a közösségi média megjelenése előtt alakult ki, a mai internetes rajongói kultúra bizonyos szélsőségeivel párhuzamba állítható.
Hol húzódik a határ?
Ez egy nagyon fontos kérdés, hogy pontosan hol is húzódik a határ az egyszerű kíváncsiság és az elkövető iránti vonzalom között. Az teljesen természetes, hogy kíváncsiak vagyunk a megrázó történetekre és hogy meg szeretnénk érteni hogy mi állhat ezek mögött a szörnyűségek mögött. A probléma akkor kezdődik amikor már nem az a legfontosabb amit tett, hanem az, hogy hogyan néz ki.
Nem az a baj, hogy érdekesnek tartunk egy bűncselekményt, hanem az, ha az elkövetővel szemben empátiát érzünk csak a külseje vagy a múltja miatt.
Azt kell belátnunk, hogy ez nem csak egy érdekes téma, és nem csak egy újabb felkapott dolog. Ezeknek a borzasztó bűncselekményeknek emberek voltak az áldozatai, életek mentek tönkre.
Forrás: a kép AI által generált


