Elkezdesz terápiára járni, egyre többet foglalkozol önmagaddal, felismered a régi működési mintáidat, megtanulsz határokat húzni, és lassan változni kezdesz. Egyre jobban tudod, mire van szükséged, mit szeretnél és mit nem vagy hajlandó tovább elfogadni. Aztán egyszer csak észreveszed, hogy azokkal az emberekkel, akikkel korábban órákig tudtál beszélgetni, már alig találsz közös témát. A családi összejövetelek feszültebbé válnak, a régi barátságok már nem olyanok, mint régen. Vajon velünk változott meg valami, vagy egyszerűen csak más irányba indult az életünk?
Az önismereti munka egyik kevésbé emlegetett következménye lehet, hogy átalakulnak a kapcsolataink. Miközben egyre közelebb kerülünk önmagunkhoz, előfordulhat, hogy másoktól távolabb kerülünk. Ezt a jelenséget gyakran elfejlődésnek nevezzük. De mit kezdhetünk az ezzel járó magánnyal, csalódással és veszteségérzéssel?
Már nem férünk bele többé a régi szerepeinkbe
A családi és baráti kapcsolatainkban sokszor hosszú évek alatt kialakult szerepeket töltünk be. Lehetünk a mindig alkalmazkodó, a békítő, a problémamegoldó, a csendben maradó vagy éppen az, akire mindenki számíthat. Ezek a szerepek idővel annyira természetessé válhatnak, hogy már észre sem vesszük, mennyire meghatározzák a viselkedésünket.
A terápia során azonban elkezdhetjük felismerni, hogy bizonyos helyzetekben miért mondunk igent akkor is, amikor nemet szeretnénk, miért vállalunk felelősséget mások érzéseiért, vagy miért félünk a konfliktusoktól. Ahogy elkezdünk másképp reagálni, a környezetünk is érzékelheti a változást.
A korábban megszokott dinamika felborulhat. Aki eddig mindig rendelkezésre állt, most nemet mond. Aki korábban minden családi konfliktust elsimított, már nem vállalja magára a békítő szerepét. Aki korábban hallgatott, most kimondja, ha valami bántja.
Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a kapcsolat rossz volt, vagy hogy a másik ember nem szeret bennünket. Egyszerűen arról is szó lehet, hogy a kapcsolatnak alkalmazkodnia kell az új működésünkhöz.
Nem biztos, hogy mindenki velünk tart
A személyes fejlődés során változhatnak az érdeklődési köreink, az értékeink, a prioritásaink és az is, hogy milyen társaságban érezzük jól magunkat. Ami korábban szórakoztatott, már nem feltétlenül okoz örömet. Egy beszélgetés, amely régen természetes volt, ma már fárasztó lehet. Olyan témák kerülhetnek előtérbe az életünkben, amelyekkel a régi baráti körünk nem tud vagy nem akar kapcsolódni.
A pszichológiában a kapcsolatok kölcsönössége és az egymáshoz való alkalmazkodás fontos tényező. Egy kapcsolat akkor tud hosszú távon működni, ha mindkét félnek van benne helye a változásra. Ha azonban az egyik fél fejlődési igényeit a másik folyamatosan elutasítja, vagy a korábbi szerep visszavételét várja el, könnyen feszültség alakulhat ki.
Fontos ugyanakkor, hogy ne tekintsünk minden különbséget elfejlődésnek. Nem attól leszünk fejlettebbek, hogy már nem tudunk beszélgetni a régi barátainkkal, és nem attól leszünk tudatosabbak, hogy mások életmódját vagy döntéseit elutasítjuk. Az önismeret része az is, hogy felismerjük, hogy másoknak is joguk van a saját tempójukban élni és változni.
Az elfejlődésnek is lehet gyászfolyamata
Talán ez a legnehezebb része az egésznek. Amikor eltávolodunk valakitől, akivel korábban szoros kapcsolatban voltunk, nemcsak a jelenlegi kapcsolódást veszítjük el, hanem a közös múltunk egy részét és azt a jövőképet is, amelyet korábban elképzeltünk vele.
Megjelenhet a szomorúság, a hiány, a csalódottság, a bűntudat vagy akár a harag is. Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy önzőség-e mindez, az hogy már nem szeretnék mindenben alkalmazkodni? Elárulom a családomat, ha másként gondolkodom? Rossz barát vagyok, ha már nem keresem ugyanazt a társaságot?
Ezek az érzések teljesen érthetők. A veszteség feldolgozásához nem feltétlenül szükséges, hogy valaki fizikailag is kikerüljön az életünkből. Egy kapcsolat megváltozása, a korábbi közelség elvesztése vagy a régi közös élmények hiánya is kiválthat gyászhoz hasonló érzelmi reakciókat.
Ráadásul az elengedés nem mindig jelent végleges szakítást. Néha csak azt kell elfogadnunk, hogy egy kapcsolat már nem ugyanolyan, mint korábban, és új formát kell találnunk a kapcsolódásra.
Mit tehetünk, ha fáj, hogy eltávolodunk másoktól?
Érdemes megengedni magunknak az érzéseinket. Nem kell azonnal megmagyarázni, miért történt a változás, és nem kell erőltetni, hogy mindenki számára elfogadható döntéseket hozzunk. A hiány és a szomorúság nem jelenti azt, hogy rossz úton járunk.
Fontos megvizsgálni azt is, hogy valóban eltávolodtunk-e egymástól, vagy csak másképp szeretnénk jelen lenni a kapcsolatban. Lehet, hogy egy őszinte beszélgetés, egy újfajta közös program vagy néhány világosan megfogalmazott határ segíthet megőrizni a kapcsolatot.
A határhúzás nem egyenlő az elutasítással. Mondhatunk nemet úgy is, hogy közben szeretjük a másikat. Kifejezhetjük, hogy valamivel nem értünk egyet anélkül, hogy megszakítanánk a kapcsolatot. És azt is elfogadhatjuk, ha a másik ember nem tud vagy nem akar változtatni.
Ha a távolodás tartósan fájdalmat okoz, érdemes a terápiás alkalmakon is beszélni róla. A szakember segíthet megkülönböztetni a valódi szükségleteinket az esetleges védekező reakcióinktól, és abban is, hogy ne hozzunk elhamarkodott döntéseket a nehéz érzelmi időszakokban.
Új kapcsolatok, újfajta közösségek
Amikor egy régi kapcsolat már nem tölti be ugyanazt a szerepet az életünkben, természetes igény lehet, hogy olyan embereket keressünk, akikkel hasonló értékeket, érdeklődést vagy élethelyzetet osztunk meg.
Ez nem azt jelenti, hogy le kell cserélnünk a régi barátainkat, vagy mindenáron új közösségbe kell tartoznunk. Inkább arról van szó, hogy teret adhatunk az új kapcsolódásoknak. Egy önismereti csoport, egy tanfolyam, egy közös hobbi vagy akár egy új barátság is segíthet abban, hogy ne érezzük magunkat egyedül a változásban.
Közben érdemes megtartanunk azokat a kapcsolatokat is, amelyekben a különbözőségeink ellenére kölcsönös tisztelet és szeretet van jelen.
Nem kell mindenkit magunk mögött hagynunk ahhoz, hogy továbbhaladjunk
A személyes fejlődés nem verseny, és nem arról szól, hogy ki jut messzebbre a másiknál. Nem kell minden régi kapcsolatot lezárnunk ahhoz, hogy önazonosabb életet éljünk. Ahogyan az sem kudarc, ha bizonyos emberekkel már nem találjuk a közös hangot hiszen szerethetünk valakit úgy is, hogy közben már nem ugyanúgy szeretnénk jelen lenni az életében.


