Az Újpest Bulldogs csapatától egészen Minnesota államig jutott Kocsis Manó, aki 18 évesen már az amerikai középiskolai futball világában bizonyíthatott. A St. Croix Lutheran Academy játékosaként az év védőjátékosának választották, és az év csapatába is bekerült. A magyar tehetséggel az amerikai álomról, a kihívásokról és a jövőbeli célokról beszélgettünk.
(Borítókép: Manó az Újpest Bulldogs mezében állandó számával a 22-essel)
A kezdetek – Út az Újpest Bulldogstól Amerikáig
Emlékszel még arra, amikor először lementél egy amerikaifutball-edzésre? Mi fogott meg ebben a sportágban?
Persze, nagyon is. A bátyámnak köszönhetően ismertem meg az amerikai focit. Eleinte csak otthon dobáltuk a labdát, és együtt néztük a meccseket. Aztán amikor először kipróbáltam, rögtön megtetszett. Az amerikai foci szerintem azért különleges, mert nemcsak fizikálisan kell erősnek lenned, hanem fejben is folyamatosan ott kell lenned. Nagyon hamar megszerettem, és egy idő után már el sem tudtam képzelni az életem nélküle.
Hogyan kerültél az Újpest Bulldogshoz, és milyen emlékeket őrzöl az ott töltött évekről?
Kecskeméten kezdtem el focizni, később Dabasra jártam, majd az edzőim javaslatára kerültem az Újpest Bulldogshoz. Nagyon sokat köszönhetek a klubnak, mert ott tényleg rengeteget fejlődtem. Sok jó edzővel és játékossal dolgozhattam együtt, és szerintem nagyon fontos állomása volt a pályafutásomnak. Az ott megszerzett tapasztalatok nélkül biztosan sokkal nehezebb dolgom lett volna Amerikában.
Volt olyan edződ vagy csapattársad Újpesten, aki különösen nagy hatással volt a fejlődésedre?
Szerintem minden edzőmtől tudtam valamit tanulni. Volt, aki a technikai dolgokban segített rengeteget, mások inkább mentálisan adtak sokat. A csapattársaimmal pedig mindig próbáltuk egymást jobbá tenni. Az biztos, hogy Újpesten megtanultam, mennyire fontos a kemény munka és az, hogy soha ne elégedj meg azzal, ahol éppen tartasz.
Mikor érezted először azt, hogy az amerikai foci számodra több lehet egyszerű hobbinál?
Szerintem akkor, amikor elkezdtem komolyabban foglalkozni azzal, hogy egyszer Amerikában szeretnék játszani. Addig is imádtam a sportot, de onnantól már volt egy konkrét cél előttem. Tudtam, hogy Magyarországról sokkal nehezebb eljutni erre a szintre, ezért próbáltam mindent megtenni, hogy megkapjam a lehetőséget.
Az amerikai álom – Egy új élet kezdete
Hogyan jött a lehetőség, hogy a minnesotai St. Croix Lutheran Academy játékosa legyél?
Egy sportolókat segítő ügynökségen keresztül indult el az egész folyamat. Felvettük velük a kapcsolatot, és szerencsére sikerült találni egy olyan iskolát, ahol lehetőséget adtak nekem. Természetesen nem volt egyszerű, több beszélgetésen és felmérésen is részt kellett vennem, illetve a korábbi meccseimről készült videókat is elküldtük. Amikor megtudtam, hogy ösztöndíjat kapok, hihetetlenül boldog voltam. Akkor kezdtem igazán felfogni, hogy valóra válhat az egyik legnagyobb álmom.
Milyen érzés volt ilyen fiatalon egy teljesen új országba költözni?
– Egyszerre volt nagyon izgalmas és ijesztő. Nyilván minden amerikaifutball-játékos álma, hogy Amerikában játszhasson, de amikor tényleg ott állsz a repülőtéren, és tudod, hogy hosszú időre hátrahagyod az otthoniakat, az azért más érzés. Az elején volt bennem bizonytalanság, de tudtam, hogy ez egy olyan lehetőség, amit nem szabad kihagyni.
Emlékszel az első amerikai edzésedre? Mi volt a legnagyobb különbség a magyarországi körülményekhez képest?
Az intenzitás volt az első, ami feltűnt. Itt tényleg mindenki nagyon komolyan veszi a focit, és elképesztően nagy a verseny a posztokért. Az edzések hosszabbak, sokkal több időt töltünk videóelemzéssel, kondizással és taktikai felkészüléssel. Magyarországon is sokat dolgoztunk, de itt az egész rendszer a sport köré épül.
Mennyire volt nehéz beilleszkedni egy amerikai középiskolába?
Az elején természetesen szokatlan volt minden. Más a nyelv, az oktatás, az emberek és gyakorlatilag az egész élet. Szerencsére a csapattársaim nagyon hamar befogadtak. A sport szerintem ebben rengeteget segít, mert rögtön van egy közösség, ahová tartozol. Idővel egyre otthonosabban éreztem magam.
Az amerikai középiskolai futballnak egészen különleges kultúrája van. Milyen érzés volt ezt testközelből megtapasztalni?
Egészen elképesztő. Itt egy középiskolai meccs is hatalmas esemény tud lenni. Ott vannak a diákok, a tanárok, a családok, mindenki szurkol. Amikor először kifutottam a pályára, és láttam ezt az egészet, akkor éreztem igazán, hogy megérkeztem Amerikába. Olyan hangulata van, amit szerintem Magyarországon nehéz elképzelni.
A sikerek – Az év védőjátékosa
Az elmúlt évben az év védőjátékosának választottak, és az év csapatába is bekerültél. Számítottál ekkora elismerésre?
Egyáltalán nem. Amikor kijöttem Amerikába, az volt a legfontosabb célom, hogy bekerüljek a csapatba, minél többet játsszak, és bebizonyítsam, hogy Magyarországról érkezve is meg tudom állni a helyemet. Természetesen mindig próbáltam a legjobb teljesítményt nyújtani, de ezekre az elismerésekre nem számítottam. Nagyon sokat jelentenek, mert azt mutatják, hogy megérte az a rengeteg munka, amit beletettem.
Hogyan tudtad meg, hogy megkaptad ezeket a díjakat? Mi volt az első gondolatod?
Először szinte fel sem fogtam. Nagyon büszke voltam, és rögtön eszembe jutott mindenki, aki segített idáig eljutni. A családom, az edzőim és a csapattársaim. Ezek a díjak nyilván egyéni elismerések, de egyedül biztosan nem tudtam volna elérni őket. Ugyanakkor nem szeretnék itt megállni, mert még rengeteg célom van.
Melyik mérkőzésedre vagy megmozdulásodra vagy a legbüszkébb az amerikai időszakodból?
Az első pick-six-em biztosan az egyik legemlékezetesebb pillanat marad. Sikerült megszereznem az ellenfél passzát, majd touchdownig visszafutnom vele. Amikor meghallottam, hogy a stadionban bemondják a nevemet, az hihetetlen érzés volt. Másnap még az iskolában is gratuláltak. Ezek azok a pillanatok, amelyekért az ember elkezd focizni.
Miben fejlődtél a legtöbbet az amerikai futballközegben?
Szerintem leginkább a játék megértésében. Fizikálisan is rengeteget fejlődtem, gyorsabb és erősebb lettem, de talán az a legfontosabb, hogy ma már sokkal jobban átlátom, mi történik a pályán. Linebackerként folyamatosan olvasnod kell a támadók játékát, és nagyon gyors döntéseket kell hoznod. Ebben hatalmas előrelépést érzek.
Mennyire nehéz külföldi játékosként kivívni az amerikai edzők és csapattársak elismerését?
Szerintem egy kicsit nehezebb, mert Amerikában nagyon sokan gyerekkoruk óta fociznak, és elképesztően nagy a merítési lehetőség. Nekem különösen fontos volt bebizonyítani, hogy attól, hogy Magyarországról jöttem, ugyanúgy képes vagyok ezen a szinten játszani. A pályán viszont igazából senkit nem érdekel, honnan érkeztél. Ha jól teljesítesz és keményen dolgozol, akkor tisztelni fognak.
A sisak mögött – Az emberi oldal
Kívülről sokan csak a sikereket látják. Volt olyan időszak, amikor elbizonytalanodtál, hogy jó döntést hoztál-e?
Persze, szerintem ez teljesen természetes. Voltak nehezebb napok, amikor hiányzott az otthon, vagy éppen nem úgy sikerült valami, ahogy szerettem volna. Ilyenkor azért eszedbe jut, mennyivel egyszerűbb lenne otthon lenni. De mindig próbáltam visszagondolni arra, hogy miért jöttem ide. Egy ilyen lehetőségért rengeteget dolgoztam, és nem szerettem volna feladni az első nehézségnél.
Mi hiányzik a legjobban Magyarországról?
Egyértelműen a családom és a barátaim. Bármennyire is jól érzem magam Amerikában, azért az otthont semmi nem tudja teljesen helyettesíteni. Szerencsére ma már könnyű tartani a kapcsolatot, sokat beszélünk telefonon. Néha a legegyszerűbb otthoni dolgok hiányoznak a legjobban.
Mit tanított neked ez az időszak saját magadról?
Azt, hogy sokkal többre vagyok képes, mint korábban gondoltam. Amikor egyedül kerülsz egy teljesen új környezetbe, akkor nagyon gyorsan fel kell nőnöd bizonyos feladatokhoz. Sokkal önállóbb lettem, és megtanultam kezelni a nehéz helyzeteket. Talán a legfontosabb, hogy ma már sokkal jobban hiszek magamban.
Ha most találkozhatnál azzal a fiatal Manóval, aki először lépett pályára az Újpest Bulldogs mezében, mit mondanál neki?
Azt mondanám neki, hogy soha ne adja fel, és ne féljen nagyot álmodni. Biztos vagyok benne, hogy akkor még elképzelni sem tudtam volna, hogy egyszer Amerikában fogok játszani, és ilyen elismeréseket kapok. De azt is elmondanám neki, hogy mindez nem történik meg magától. Nagyon sok munkát kell beletenni, és lesznek nehéz pillanatok, de megéri.
A jövő – Meddig vezethet az amerikai álom?
A középiskolai sikerek után hogyan képzeled el a következő éveket?
Szeretném a lehető legmagasabb szinten folytatni a focit. Most az a legfontosabb, hogy folyamatosan fejlődjek, és minél jobb játékos legyek. Tudom, hogy nagyon hosszú út áll még előttem, de pont ez motivál. Mindig szeretnék egy újabb célt kitűzni magam elé.
Mennyire tartod reális célnak, hogy egyetemi szinten is bizonyíts Amerikában?
Ez egyértelműen az egyik legfontosabb célom. Az amerikai egyetemi futball elképesztően magas színvonalú, és hatalmas lehetőség lenne ott is bizonyítani. Természetesen tudom, hogy rengeteg jó játékos van, és semmi sem garantált, de mindent meg fogok tenni azért, hogy sikerüljön.
Követed még az Újpest Bulldogs eredményeit? Mit üzennél a klub fiatal játékosainak?
Természetesen, hiszen nagyon sokat köszönhetek a Bulldogsnak. A fiataloknak pedig azt üzenném, hogy merjenek nagy célokat kitűzni maguk elé. Magyarországról sem lehetetlen eljutni Amerikába, de ehhez rengeteg munka, kitartás és áldozat kell. Ha valaki tényleg szeretné ezt, akkor minden nap tennie kell érte.
Végezetül: ha öt év múlva újra leülnénk beszélgetni, mit szeretnél, hol tartson akkor Kocsis Manó pályafutása?
Remélem, hogy akkor is Amerikában focizom, és sikerült újabb szinteket elérnem. Természetesen az NFL minden amerikaifutball-játékos nagy álma, nekem is. Tudom, hogy nagyon kevés embernek sikerül odáig eljutnia, de szerintem ha valaki már az elején lemond az álmairól, akkor biztosan nem fogja elérni őket. Én inkább mindent megteszek, és majd meglátjuk, meddig jutok.
