A szerény körülményeket sejtető, de ennél sokkal többet nyújtó, ferencvárosi Pinceszínházban került megrendezésre az emberiség történetét röviden, de velősen bemutató színdarab, a ’Homo Sapiens Grand Tour’. A csupán három szereplős, egyfelvonásos mű, egy óra 10 perc alatt, végignyargal történelmünk sarkalatosabb pontjain. A három szereplő: Luna (túravezető), Kael (agytröszt) és Mort (átlagember), sorsán keresztül követhetjük nyomon az őseink felemelkedését és szembesülhetünk a mi és a következő generációk esetleges bukásával.
Kezdetben vala a Homo Sapiens
Nem egészen, mert voltak azért ott más ’Homo’ fajok is, pl. Homo Habilis, Homo Erectus és így tovább. De csak a Homo Sapiens kezdett el beszélni és ez a képesség emelte őt ki az azóta homályba veszett ősök hosszú sorából. Enélkül megmaradt volna ő is annak, aminek a többiek: ’maradványevőnek’. Luna szerint a Homo Sapiens volt a tápláléklánc egyik utolsó kis láncszeme. Ő volt az, aki az oroszlán, a hiéna és még egy csomó nálunk erősebb állat után odamerészkedhetett a puszta porában bomladozó állattetemekhez és kiszívhatta a megmaradt velőt a hátrahagyott csontokból.
A beszéd megjelenése azonban mindent más perspektívába helyezett. Onnantól nem csak azt lehetett megtárgyalni, hogy “balra farkasok, jobbra szarvasok”, hanem elindulhatott a susmus is. A pletyka, a hazugságok, egymás manipulálása. Így, amikor Kael egy szép napon megpillantotta az “oroszlán szellemet”, ami ugyan, csak az ő lelki szemei előtt létezett, informálta Mortot, aki Kaelhez hasonlóan nem látott az égegyadta világon semmit, mégis mintha előtte is felderengett volna valami. Ebből a valamiből, Kael interpretációja alapján, megszületett a közös ellenség: a Neandervölgyi ember, akit már közös összefogással pusztítottak el. Így lett a fennmaradásért küzdő Homo Sapiensből a “történelem első sorozatgyilkosa”.
A véráztatta diadalút folytatódik
Aztán az időjárás szeszélye folytán elődeink életébe belépett a tűz, ami felforgatta a hétköznapokat. Ez a gasztronómiai mérföldkő utat engedett a további fejlődésnek és hozzájárult a mai ember kialakulásához. Az elejtett állatokat ezek után sütve–főzve, sózva–borsozva készítették, mindenki a saját ízlése szerint. Az emberhorda nőttön-nőtt és amerre haladt, ott lőttek a biodiverzitásnak. Sáskahadként irtották ki a bölényeket és megannyi állatfajt töröltek el a Föld felszínéről.
A gabona biznisz
Az ezutáni jelentős újítás a gabona megjelenése volt. Mort nem kimondottan repesett az örömtől, sőt, kérlelte is Kael-t, hogy térjenek vissza a vadászó-gyűjtögető életmódhoz, de Kael biztosította őt a búzaszemben rejlő Kánaánról. Igaz, hogy ezért kénytelenek voltak feladni a szabadságukat és önszántukból hajtották igába magukat. De megérte! Alig napi 14 órás szántás-vetés révén Mort és a sarjai állandó élelemhez jutottak. Már nem volt szükség vadászatra és nem kellett a megélhetés miatt sem annyit aggodalmaskodni. A szabadság szele, amit Mort folyton hiányolt, az a földeken, az igát húzva, olykor-olykor megcirógatta az izzadságtól fénylő arcukat.
És a többi

A mezőgazdaság bevezetése magával hozta a magántulajdont is. Az emberek falakat emeltek. Megjelent az enyém, tiéd, miénk fogalma is és fontos megemlíteni, hogy az, amit mi a miénknek mondunk, az nem egyezik meg azzal, amit mondjuk három szántófölddel odébb, az ottaniak “miénknek” neveznek. Talán még az ősemberkorunkkal függ össze, hogy aki másként ’makog’, az az ellenség, és ez azóta sem változott sokat.
Ahogy haladunk a történelem kuszaságában, úgy láthatjuk birodalmak alakulását és széthullását. Viszont megjelent a pénz, a közös nevező, amit Luna egyenesen “vallásnak” titulált. A pénzzel feltűnt a hitel intézménye is, amivel egy életre eladósíthatjuk magunkat.
Hurrá!
Majd ugrunk egy nagyot és máris a szén rendezi át a sakktáblát. A Homo Sapiens az állati sorból felemelkedve egyre civilizáltabb lesz. A rend és szabályok lettek a legfőbb tényezők és a jól koordinált gyári munka. Aki enni akar, az dolgozzon meg érte. Az egyénieskedésnek pedig nincs helye. Luna, aki mindig rátapintott a lényegre, meg is jegyezte, hogy “egy egységes börtönben egyszerűbb uralkodni, mint sok kis szabadságban”. Való igaz.
2126
A történetünket kicsit hézagosan, de egészen 2126-ig szövik tovább, amikorra Kael és Mort is elégedetlen. Belefáradtak a világunkba, ebbe a kényelmes, de mégis nyughatatlan közegbe, ami soha nem áll meg.
Mort kiégett a sok munkától. Szeretne szabad lenni és ebből a pihe-puha, de mesterséges alapokon nyugvó civilizációból kicsit kilépni, ismét a pusztaságban téblábolni és magát függetlennek érezni. Jó lenne visszatérni a természetbe, az egyszerűségbe, ahol még valódi színek, ízek és érzések léteztek. De azt már nem lehet.
Kael, a menedzsere, pedig fél. Méghozzá a sötéttől. Mindegy, hogy római kori vagy modernkori ember, aki alkalmasint már repülőautóval közlekedik, a gondolataival tárgyakat irányít és netalántán élettársi kapcsolatban él egy babaarcú kibernetikus robotnővel, aki az emberi jogaiért küzd, ugyanakkor az ismeretlentől való alapfélelem továbbra is ott él benne. Ki tudja, ez lehet, hogy még a barlangkori időszakban átélt traumák hozadéka, amikor a felmenőink naplemente után kénytelenek voltak a sötétben kuksolni.
De bárhogy is, mindkettejük alapélménye a boldogtalanság, holott mindent elkövetnek a száműzése érdekében, de ez mégsem sikerül. A mű kissé pesszimistán zárul, mert állítása szerint a tartós öröm érzése egy megfoghatatlan és elérhetetlen vágyálom, amit hajkurászhatunk, de tartósan elcsípni és fogva tartani nem tudunk. Ez van.
Eme grandiózus áttekintés után: Most akkor, sírjunk vagy nevessünk?
Ááá, inkább csak tapsoljunk!
Forrás:
https://pinceszinhaz.hu/musor/homo-sapiens-grand-tour/
Gemini által készített képek

