Top 5 Ezen a héten

Kapcsolódó cikkek

A gyász nem csak sírás lehet – Mit tanítottak más kultúrák az elengedésről?

Szerző: Buzás Enikő

Amikor november elején felizzanak a mécsesek a sírköveken, a hideg viasz illatával együtt a fojtogató csend is megérkezik. Nálunk a halál többnyire magányos tabu, pedig a világ számos pontján nem a bénító hiányt, hanem magát a befejezett életet ünneplik ezen az éjszakán.

Mexikó virágos felvonulásaitól a japán folyókon ringatózó lámpásokig a rítusok azt üzenik: az elengedés nem a sebek feltépéséről, hanem az életigenlésről is szólhat.A modern városi ember számára a veszteség feldolgozása többnyire elszigetelt teher. A temetés után szinte azonnal vissza kell állni a napi rutinba, a határidők és meetingek világába, miközben a környezet feszélyezve kezeli a fájdalom legkisebb megnyilvánulását is. Aki gyászol, udvariasan visszahúzódik a négy fal közé.

Ha azonban körbenézünk a világban, jól látszik, hogy az emlékezésnek léteznek sokkal felszabadítóbb, közösségi formái is.

Miért segít a közösség ott, ahol egyedül elfogyna az erőnk?

Azért, mert a közösen átélt rítus leemeli az egyénről a teljes elszigeteltség súlyát. Amikor egy egész város vagy falu egyszerre emlékezik, a veszteség megszűnik magányos traumának lenni, és természetes emberi állapottá alakul át.Mexikóban a Día de los Muertos nem magányos elvonulás: a családok utcára vonulnak, zenélnek és együtt esznek az elhunytak kedvenc ételeiből. A közös tér lélektani biztonságot teremt. Senkinek sem kell magyarázkodnia a feltörő könnyek, sem a váratlan nosztalgia miatt, hiszen a közösség minden tagja ugyanazt a megkönnyebbülést keresi.

Hogyan oldhatja a feszültséget a humor és a játékosság?

A humor képes áttörni azt a dermedt tabut, amellyel a nyugati kultúra a halált körülveszi. A nevetés és a régi, vidám emlékek felidézése biológiailag is támogatja az idegrendszert: csökkenti a stresszhormonok szintjét, és segít kimozdulni a tartós sokkállapotból.A mexikói vásárokban kapható, névvel ellátott cukorkoponyák és a csontvázként pompázó La Catrina alakja nem a tiszteletlenséget jelenti, hanem a halál hatalmának megtörését.

Még ennél is tovább mennek Madagaszkáron: a merina törzs tagjai a Famadihana szertartás során felnyitják a családi kriptákat, a maradványokat tiszta selyembe göngyölik, és élő zenei kísérettel körbetáncolják velük a temetőt. Ezzel a közvetlen, szinte kézzelfogható gesztussal érik el, hogy az ősök ne rémisztő árnyakként, hanem a család megbecsült, szeretett tagjaiként éljenek tovább a fejekben.

Milyen szerepük van a szimbólumoknak a láthatatlan űr kitöltésében?

A kézzelfogható tettek azért lényegesek, mert az emberi agy nehezen birkózik meg a megfoghatatlan, hirtelen hiánnyal. A fizikai szimbólumok cselekvési teret adnak a tehetetlenség ellen. Útmutatás a sötétben: A japán Obon ünnep lezárásaként útnak indított papírlámpások (tōrō nagashi) lágy fényei csendben távolodnak a folyókon. Ez a szertartás tiszta, vizuális metaforát nyújt: a búcsú nem szakadékba zuhanás, hanem egy szelíd útra bocsátás.Gondoskodás a tehetetlenség helyett: Az oltárokon elhelyezett friss kávé, dohány vagy sütemény visszahozza a kontroll érzését. Az elmúlás tényét nem tudjuk megváltoztatni, de a gondoskodás mozdulata átmenetileg oldja a bénultságot.Mit érdemes átemelnünk mindebből a saját életünkbe?A lényeg nem az idegen szokások gépies másolása, hanem a néma, bűntudatos megdermedés feloldása.

Néhány egyszerű lépéssel mi is életszerűbbé formálhatjuk az emlékezést:

1. Meséljünk történeteket! A temetőből hazatérve üljünk le egy asztalhoz, és ne fojtsuk el a szót. Idézzük fel az elhunyt furcsa rigolyáit, a legviccesebb mondásait vagy a közös botlásokat.

2. Idézzük meg az ízeket és a hangokat! Készítsük el azt az ételt, amit ő szeretett a legjobban, vagy tegyük fel a lemezt, amit vasárnaponként hallgatott.

3. Engedjük meg az ellentmondásos érzéseket! A gyász nem előre megírt forgatókönyv. Nem kell lelkiismeret-furdalást érezni, ha a könnyeket egy váratlan nevetés váltja fel egy régi anekdota hallatán.A megemlékezés célja nem az, hogy évről évre sebeket tépjen fel bennünk. Ha merünk tanulni azoktól a kultúráktól, amelyekben a fény, a humor és az összetartozás természetes része a búcsúnak, a halottak napja a nehéz sóhajok helyett a megnyugvás és a hála estéjévé válhat.

Felhasznált források UNESCO Intangible Cultural Heritage: Indigenous festivity dedicated to the dead (Día de los Muertos) National Geographic: Día de los Muertos: Everything you need to know BBC Travel: Dancing with the dead in Madagascar The Guardian: Madagascar’s dance with the dead: famadihana ritual Japan National Tourism Organization (JNTO): Obon Festival traditions and Tōrō Nagashi Harvard Business School Working Knowledge (Norton, M. I.,&Gino, F., 2014): Rituals Alleviate Grieving for Loved Ones, Lovers, and Lotteries Journal of Abnormal Psychology (Bonanno, G. A.,&Keltner, D., 1997): Facial Expressions of Emotion and the Course of Conjugal Bereavement American Psychological Association (APA): Grief: Coping with the loss of your loved one Kharón Tanatológiai Szemle: A hazai tanatológiai és gyászkutatási tanulmányok archívumaSzerző: Buzás EnikőHivatkozott képek: https://cdn.britannica.com/59/59259-050-455241E6/toys-pottery-paper-Mexico-Oaxaca-collection-Height-1960.jpg?w=300 https://tse3.mm.bing.net/th/id/OIP.SUx0iRzGIY-x0tMT7A8omAHaEO?r=0&rs=1&pid=ImgDetMain&o=7&rm=3

Népszerű cikkeink