Top 5 Ezen a héten

Kapcsolódó cikkek

A vágányok mellett kérjük vigyázzanak! Egy varázslatos utazás a Transylvania Expressen – Folktér

Szerző: Nagy Tamás

A Nemzeti Táncszínház nagyterme erre az estére olyan pezsgően élő pályaudvarrá változik, ahol felszállhatunk egy olyan vonatra, amely mellett mind az Orient, mind pedig a Polar Express elveszíti minden varázsát és csillogását. Vannak emblematikus nevek, amelyeknek hangzása már önmagában is garancia a nézőkre váró élmények és a művészeti tartalom tekintetében. Nincs ez másként a Fitos Dezső Társulat esetében sem, amelynél a magyar néptánc színpadi megjelenítése és a hozzá kapcsolódó dramaturgia maradandó élményt ígér az előadás színvonalát illetően.

A fotók Éder Vera munkái, publikálhatóak a Fitos Dezső Társulat engedélyével



Ez a rendhagyó utazás lélegzetelállító keretek között mutatja be Bihar, Csík, Kalotaszeg, Mezőség, Székelyföld, Gyimes és Moldva távoli magyar falvainak zenei- és tánckultúráját. Az előadás kezdetét jelző, kialvó nézőtéri lámpák után megszólaló vonatzakatolás nem ringatja álomba a nézőt, hiszen azonnal meglepő módon a legtávolabbi pontra, Csángóföldre jutunk. A magányos hegedűszó mellé a Fitos Dezső kezében megszólaló ütőgardon azonnal felgyorsítja a tempót és a szemünk előtt elevenedik meg a legtávolabb élő magyarság archaikus népviselete, tánckultúrája és dallamkincse.

A kezdeti feszített tempó már rögtön azt sugallja, hogy ez az utazás nem lesz egy kényelmes sétagalopp, ami így kezdődik, valószínűleg így is végződik… Különösen üdítő dramaturgiai elem, hogy a zenészek egymás után lépnek a színpadra, folyamatosan, egymást követve, a legkisebb bizonytalanság nélkül kapcsolódnak be a produkcióba.

A fotók Éder Vera munkái, publikálhatóak a Fitos Dezső Társulat engedélyével


A hangzás nem csak a helyszín akusztikája és a műszaki háttér miatt lenyűgöző, hanem a zenészek virtuozitása is komoly élmény a hallgató számára. Nem hiába, hiszen a válogatott, fiatal, tehetséges és agilis zenészek összessége úgy szólaltatja meg a különböző tájegységek zenéit, hogy ők maguk is kutatják és gyűjtik Erdély autentikus népzenei kincseit. A vonat robog tovább, az ütemes kattogásra változnak a helyszínek, a fel- és leszállók újabb és újabb tájegységeket jelenítenek meg a megállóhelyeken.

A színpadon megjelenő viseletek hol autentikusak, hol a polgárosodó és városiasodó magyarság mindennapi ruháit jelenítik meg. A forgatag időnként jó adag humorral átitatott és virtusban gazdag vigalommá változik, amely nem nélkülözi az adott táncok virtuóz bemutatását. Nagyon élménygazdag volt úgy szemlélni a megjelenített táncok sokaságát, hogy a koreográfiák nem estek abba a klasszikus hibába, amikor csak és kizárólag a feszített tempójú csapásolások viszik folyamatosan a prímet.

Érezhető volt, hogyan érvényesült a kevesebb néha több elve, viszont ami kellő és szükséges volt, az mindig a helyén volt.

Külön kiemelkedő volt a produkció összességét tekintve a társulat tagjainak énektudása, amellyel az aktuális tájegység táncainak koreográfiáit kísérték. Nem volt érezhető semmiféle erőlködés, műtájszólás, felvett és betanult attitűd, a népdalok könnyedén, gördülékenyen és természetesen szólaltak meg, ezáltal nagyban emelve a produkció szívet-lelket megszólító hatását.

A fotók Éder Vera munkái, publikálhatóak a Fitos Dezső Társulat engedélyével


A Transylvania Express nem csupán egy képzeletbeli etnográfiai szerelvény, hanem bizony élő történelemkönyvként olyan témákhoz is hozzányúl bemutatva azokat, amelyek a mai világban porosnak, ósdinak, távolinak tűnhetnek. Jó példa erre a vesztes első világháború utáni trianoni tragédia, a lányok és asszonyok a világháború távoli harcterein harcoló katonákért szóló fohásza és fájdalma, amely drámai erővel jelenik meg az adott ponton a színpadon. Ötletes megoldás a színpadi díszletként felemelkedő és alászálló létrák sokasága, amelyek hol az élők és az eltávozottak közötti kapcsolatot jelenítik meg, hol a vonat folyamatos mozgására is utalnak sínpárként, hol pedig aktuális színpadi kellékként is szolgálnak. Az utazás állandó kellékei a bőröndök, melyek folyamatosan érzékeltetik a mozgást, a változást, valamint olyan tárgyakként jelennek meg, amelyekben folyamatosan magunkkal visszük a múltunk egy – egy fontos darabját a jövőnkbe.

Kiemelkedően drámai hatású az a jelenet, amikor a szereplők egymás után nyitják ki és mutatják meg a nézőknek bőröndjeik tartalmát, amelyek az addig bemutatott tájegységek viseleteinek egyes darabjait tartalmazzák.

A fotók Éder Vera munkái, publikálhatóak a Fitos Dezső Társulat engedélyével


Az előadás meggyőző erejét tovább növeli, hogy Fitos Dezső és Kocsis Enikő bevallottan épített saját korábbi gyűjtői munkájára és a gyűjtések kapcsán szerzett személyes emlékeikre, máig élő emberi kapcsolataira. Pontosan ez a személyes megtapasztalás volt az, amely hitelesen tudta bemutatni az együtt élő nemzetiségek kultúrájának kölcsönös egymásra hatását. Így jelenhet meg a magyar, az erdélyi szász, a román, a cigány és a zsidó kultúra hol vizuálisan árnyjátékként megjelenítve, hol pedig viseletben táncolva a színpadon.

Ezen közös kulturális olvasztótégely megjelenítése teszi igazán különlegessé az erdélyi magyarság kultúrkincseit, valamit hozza egyértelműen testközelbe és teszi érthetővé a szórványmagyarság mindennapi harcát önazonosságának megmaradásáért.

Fitos Dezső állandó szereplőként üde színfoltja az előadásnak. A kalauz szerepében ha kell énekel, hangszereken játszik, ha kell táncol, személyéből és humorából fakadóan szerves része a helyzetkomikumoknak, az elmaradhatatlan síppal pedig folyamatosan fenntartja a közönség érdeklődését.


A produkció színpadra állítása mögött érezhetően hatalmas munka áll. Mind a néprajzi, mind az etnográfiai tudásanyag a színpadi vieleleteket tekintve, a sokszor formabontó audiovizuális elemek használata, a hiteles, archaikus forrásokból táplálkozó tánckoreográfiák, a folyamatosan magával sodró élő népzene a fiatal zenészek előadásában. Ezek közös halmaza teszi szinte szünet nélkül szerves egésszé az előadást, amely folyamatosan felismerésekre sarkall és öntudatra ébreszt generációktól függetlenül.

Vajon miért volt egyértelműen átütő siker ez az előadás?

A fotók Éder Vera munkái, publikálhatóak a Fitos Dezső Társulat engedélyével

Elsősorban azért, mert letaglózó volt látni, hogy a mozdulatok ereje képes volt áttörni a nyelvi és a kulturális korlátokat. Azért, mert kortól, nemtől, bőrszíntől függetlenül minden néző megértette és megérezte azt, amit még mi magyarok egymás között a valóban páratlan anyanyelvünkön is nehezen mondunk el egymásnak. A külföldi nézők, akik egy szót sem beszéltek magyarul, ugyanúgy követelték tapsolva a ráadást, hogy a Társulat három alkalommal is kijött ráadástáncra a színpadra.

A közönség hosszas ovációja és tapsvihara egyértelmű bizonyítéka volt annak, hogy nekünk, magyaroknak igenis van mire büszkének lennünk a hagyományainkat tekintve. Ez a hosszas, mindent elsöprő ováció egyértelműen üzeni nekünk, hogy a magyar néptánckultúra ma is élő és méltán világszínvonalú.

Ezek a hagyományok nem pusztán a múlt században ragadt letűnőben lévő emlékek, néma múzeumi tárgyak. Felfedezni, megélni és tovább örökíteni ezeket a kincseket az utánunk következő generációknak, számunkra nem pusztán erkölcsi kötelességünk, hanem az egyetlen módja annak, hogy megőrizzük ezt a kivételes, a mai trianoni határokon átívelő közös identitást.

A fotók Éder Vera munkái, publikálhatóak a Fitos Dezső Társulat engedélyével
https://fitosdezsotarsulat.hu/

Népszerű cikkeink