A szolgáltatói szektor gyakran tartogat kihívásokat, érdekes, szomorú, vagy akár vicces történeteket is, nem csak a szolgáltatóknak, de az ügyfeleknek is. Egy háromrészes cikksorozatban szeretnénk utánajárni ezeknek a történeteknek, illetve a olyan kérdéseknek, hogy Mi történik akkor, amikor a szakmai tudás mellé belép az ügyfél is? Hol kezdődik a bizalom, és hol ér véget a „szolgáltató vagy” elv? A sorozat első részében Weisz Dániel autószerelő mesterrel beszélgettem. Dánielt arra kértem, hogy meséljen arról a szakmáról, amely számára nem csupán a munkát, de a hivatást is jelenti.
25 éve a szakmában! Ennyi idő alatt egy igen komplex véleményt tud az ember kialakítani az őt körülvevő közegről. Mitől számít jó autószerelőnek valaki? Elegendő pusztán az a képesség, hogy alkatrészt tud cserélni?
Egy alkatrészt szinte bárki ki tud cserélni, ha megvan hozzá a megfelelő szerszáma és némi műszaki érzéke. A valódi feladat annak megállapítása, hogy mit és miért kell kicserélni. Ehhez már tudás, tapasztalat és sokszor rengeteg türelem kell. Erre nemcsak úgy kell tekinteni, hogy ki mit gondol magáról, mint szerelő. Számomra ott kezdődik a jó szerelő, akiben megvan az elszántság, az elhivatottság és az alázat. Tehát az a fajta erő, ami motiválja és viszi előre.
Ez nem egy olyan szakma, hogy ha megtanultad, akkor hátradőlhetsz, mert már mindent tudsz. A folyamatos fejlődés elengedhetetlen, hiszen az autóipar az elmúlt évtizedben olyan hatalmas mértékben változott, hogy szinte felfoghatatlan. A jelenleg jó szerelőknek igenis fontos, hogy a legújabb technológiákat megismerjék, folyamatosan fejlődni akarjanak.
Szerintem ez belülről fakad: ha erre képes, akkor hosszú évek munkája alatt tud azzá válni, amivé szeretne. Tehát jó autószerelővé! Ez egy nagyon összetett dolog, a végkifejlet pedig 15-20 év múlva jön. Ám, ha körbenézek, akkor megkopott, kiöregedett, kiégett szakmabelieket látok, akik még a 30–40 éve elsajátított tudásból élnek úgy, ahogy. Időnként nem kevés kárt okozva ezzel nemcsak az ügyfélnek.
Tudnád ezt szemléltetni? Mire is gondolsz pontosan?
Az a tapasztalatom, hogy a legtöbb autószerelő nem mer, vagy a büszkesége nem engedi, hogy kérdés esetén konzultáljon egy olyan kollégájával, aki tapasztaltabb vagy márkaspecifikusabb. Nekem van jó pár barátom és kollégám, akivel úgy tartjuk a kapcsolatot szakmailag, hogy ha bármilyen kérdés van, akkor azt egymással megbeszéljük, akár online felületen, akár telefonon keresztül vagy e-mailen. Tehát a tapasztalatokat meg szoktuk osztani a legmodernebb autókkal kapcsolatban, mert egy sikeres javításnak nem állhat útjába az információfukarság. Néha fárasztó, hogy a másik ismereteire kell hagyatkoznom, de mindig is hittem abban, hogy több szem többet lát. Az is fontos lehet, hogy aki általános autószerviz és nem márkaspecifikus, annak lényegesen nehezebb dolga van, hiszen sokkal szerteágazóbb a hibafeltárás lehetősége.
Eszembe jut erre egy jó példa egy bagatell problémával kapcsolatban, aminek nem lenne szabad, hogy bármelyik szerelőnek gondot okozzon, mégis megtörténik egy Opel Astra G, 2008-as évjárat esetéről, ami már nem fiatal. A történetünk onnan indul, hogy az ügyfél körülbelül fél éve szenvedett ezzel az autóval, annyi hibája volt, hogy folyamatosan utána kellett tölteni a hűtőfolyadékot, mert bizonyos időközönként 2–4 dl tűnt el a rendszerből, és nem tudták megmondani, hogy hol.
Mielőtt hozzám került, három másik helyen járt ezzel a problémával. Az egyik helyen az ügyfél elmondása szerint széttárt karokkal közölték, hogy teljesen természetes, ha nyár közepén elpárolog az autóból. Azt fontos megjegyezni, hogy ez egy zárt rendszer. A másik szerelő szerint, ha mustárt tesz bele, az megoldja a problémát, a harmadik pedig nemes egyszerűséggel közölte, hogy ez motorprobléma, de ő nem nyúl bele.
Gyakorlatilag, aki ilyet mond és ilyen hozzáállást tanúsít, az jobban járna, ha szakmát váltana, mert ez sajnos a mi becsületünkbe is belegázol, hiszen, ha távolról is, de kollégák vagyunk. Nem hiszem, hogy a mustáros javaslatot szakmailag elfogadható lenne.
A legkorrektebb az volt, aki nem vállalta, mert ő legalább nem mondott zagyvaságokat, de igen mélyen elgondolkodtat, hogy az, aki szerint nyáron normálisnak tekinthető, hogy akár 4 deci hűtőfolyadék is távozik egy zárt rendszerből, milyen „bölcsességeket” képes még mondani az ügyfeleknek, és milyen szakértelemmel végzi a munkáját.
Végül mi volt az autó hibája? Mi történt pontosan?
A vezérmű tömítése hibásodott meg. Ennél a motorkonstrukciónál van olyan terület, ahol egy tömítés választja el egymástól az olaj és hűtőfolyadék járatokat. A tömítés hibája miatt a hűtőfolyadék az olajoldalra, illetve a karter (A karter az autó motorjának alsó része, pontosabban az a rész, ahol a motorból lefolyó motorolaj összegyűlik. A Szerk) felé kerülhet. Ez megfelelő időben történő javítás nélkül súlyosabb motorkárosodáshoz is vezethet. Az autón a hibát 5 perc alatt állapítottam meg, a javítása 4-5 óra között volt. A cserélendő alkatrész és a hozzá tartozó sallangok: vezérműházpajzs-tömítés, vezérműlánc, vízpumpa, tömítés, olaj és fagyálló.
Akkor tulajdonképpen nem is maga a javítás a legnehezebb része a munkának?
Sok esetben nem. A hibát megtalálni sokkal nehezebb, mint utána kijavítani. Egy mai autónál már nem feltétlenül működik az, hogy ránézünk, meghallgatjuk, és rögtön tudjuk, mi baja. Diagnosztikai eszközök, műszaki információk és folyamatosan frissülő tudás kell hozzá. Ott van mögötte az a tapasztalat, amit nem lehet egyik napról a másikra megszerezni.
Előfordult veled valaha olyan, hogy felfedeztél az autóban olyan hibát, amiről az ügyfél nem tudott, de nem akartál neki szólni, mert attól féltél, hogy ő azt érzi, hogy rá akarod sózni a javítást?
Nem, mindig elmondom nekik. Elhozza hozzám X hibával, de ha a hibafeltárás vagy a javítás során felfedezek egy másik olyan meghibásodást vagy kopást, ami a későbbiekben valamilyen negatív helyzetet fog okozni, akkor azt joga van tudni. Figyelmeztetem, hogy fel tudjon készülni rá, mind anyagilag, mind azért, hogy időben is tervezhető legyen. Egy öt perc alatt felismert hiba mögött tehát akár évtizedek tapasztalata is állhat. De a műhelyben nemcsak az autó és a szerelő találkozik egymással, hanem két ember is saját elvárásokkal és előítéletekkel.
A következő részben is maradunk Dáviddal és tovább folytatjuk a beszélgetést. Rávilágít nekünk arra, hogy például a „Csak ránéznél?” egy olyan kérdés, amely az ügyfélnek öt percet, a szerelőnek viszont egészen mást jelenthet. Arra is választ keresünk, van-e olyan mondat, amitől egy szerelőnek azonnal feláll a szőr a hátán, valóban mindig igaza van-e az ügyfélnek, és előfordulhat-e, hogy egy autószerelő azt mondja: „Az autóját nem vállalom.”
Borítókép forrása: https://unsplash.com/photos/a-man-working-on-a-car-engine-with-a-wrench-vvmIhgAlBk0
