Mindenki életében vannak olyan pillanatok, amiket meghatároz egy kép, egy érzés, vagy akár egy arc. Az ilyen pillanatok megihletik az embert. Van, akinél ez megáll egy gondolatban, egy elmesélt történetben. Molnár Árpád Szilveszter egy novellában örökített meg egy hasonló megélést.
Reggel 6:30 volt, vasárnap. Kinyitottam a szemem, és azonnal a telefonomért nyúltam – bár rögtön meg is intettem magam, hogy korán reggel azért nem kellene. Nem baj, gondoltam, legalább hosszú és értékes napom lesz.
Felültem, és a papucsomat kerestem a földön. Megdörzsöltem a szemem, ekkor vettem észre, hogy fordítva állnak: este csak úgy lerúgtam őket, ahogy ágyba bújtam. Kicsoszogtam a konyhába. Ahogy kinyitottam az ajtót, megcsapott a hideg, és rögtön átértékeltem a hálóban hagyott olajradiátor melegét. Megmelegítettem a tegnapi kávé maradékát, majd megindultam a teraszajtó felé. A kilincs hideg volt, szinte éreztem rajta a hajnali dér erejét – jól esett, igazi őszi reggel volt. Ahogy elfordítottam a kulcsot és lenyomtam a kilincset, kinyílt a világ. Sütött a nap, a madarak ágról ágra szállva csicseregtek.
Kiültem a sötétbarna padra. Egy hónapja kentem át védőfestékkel, de szerintem csak komorabb lett tőle. Ráérősen kortyoltam a forró kávét, és a szomszéd házat figyeltem. Egy idős házaspár lakik ott. Amióta az eszemet tudom, ott élnek. Nekem ez csak egy balatoni nyaraló, nekik az otthonuk. Kedveljük egymást, reggelente mindig váltunk pár szót.
Hét óra felé a bácsi felöltözve, lassan kibattyogott a házból. Hófehér szakáll, kesztyűbe rejtett, dolgos kezek. Odasétált a legalább huszonöt éves autójukhoz. A kék Renault úgy ragyogott a napfényben, mintha büszke lenne rá, hogy még mindig szolgálhat. Beindította, kiállt a ház elé, és járatta a motort, hogy bemelegedjen a utastér. Pár perc múlva megérkezett a néni is. A bácsi kiszállt, kinyitotta neki az ajtót, és felsegítette.
Néztem őket, és arra gondoltam: igen, én is így szeretnék megöregedni. Nyugalomban, egy olyan nő mellett, akinek idős koromban is örömmel nyitom ki az ajtót.
Aztán észrevettem, hogy közben teljesen kihűlt a kávém. Bementem, hogy újra felmelegítsem, de egyáltalán nem bántam. Megérte minden percét. Nektek is van hasonló pillanatotok?
Borítókép forrása: Michael Burrow, https://www.pexels.com/photo/man-enjoying-coffee-on-sofa-on-house-terrace-in-countryside-7125606/
