Interjú Csatlós Rita laktációs tanácsadó jelölttel, önkéntes szoptatási segítővel a nehéz kezdetekről, a tévhitekről és az egészséges határokról.
(borítókép: shurtterstock.com)
A szoptatásról szóló social media bejegyzések csendes harmóniát és ösztönös meghittséget sugallnak, a valóság azonban a szülőszoba elhagyása után sokszor egészen mást mutat. A kezdeti napok bizonytalansága, a fizikai fájdalom, a családban felmerülő generációs különbségek és tévhitek, valamint az online tér zajai hamar elfedik az elképzelt idillt. De miért hisszük még mindig, hogy a szoptatás automatikusan működik és mikor válik a babatáplálás megfelelési kényszerré? Csatlós Ritával jártuk körül a rejtett nehézségeket, a fizikai és lelki határokat, valamint a feloldozás fontosságát.
A kezdeti nehézségek – találkozás a valósággal
Mielőtt a mélyére ásnánk: hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a területtel, és mi indított el a szoptatási tanácsadói pályán?
2017-ben született meg az első kisfiam, és engem is hidegzuhanyként ért, hogy a szoptatás mennyire nem magától értetődő dolog, és milyen nehéz lehet. Alaposan készültem a szülésre, a gyermekágyra, a hozzátáplálásra egyszóval mindenre, de magára a szoptatásra szinte alig fordítottam figyelmet. Szerencsémre Szegeden nagyon jó segítőket találtam, akik kihúztak a bajból. Később azt vettem észre, hogy a környezetemben lévő várandós barátnők hozzám fordultak tanácsért. Ez ösztönzött arra, hogy mélyebbre ássak a témában és képzéseken vegyek részt. Felemelő látni, amikor a kezdeti kétségbeesés után egy anyuka megnyugszik, kompetensnek érzi magát, és sikeresen tudja táplálni a babáját.
Gyakran látni olyan képeket a social média felületein, amelyeken a szoptatást egy idilli és ösztönös folyamatnak ábrázolják, mutatják be. A valóságban egy frissanyukához belépve, milyen képpel találkozol leggyakrabban?
Alapvetően két csoporttal találkozom. Az egyik a tudatos várandósok köre, akik még szülés előtt szeretnének felkészülni. A másik csoport viszont akkor keres meg, amikor már megszületett a baba, és kialakult a probléma. Ilyenkor sokszor már egy teljesen kimerült, végletekig elkeseredett család fogad. Az anyuka sebes mellbimbóval küzd, nem tudnak aludni, a baba nem akar cicire menni. Gyakran addigra már túl vannak a védőnő, a gyermekorvos és az internet ellentmondásos információin, és teljesen elvesztek a káoszban. Ilyenkor tűzoltással indulunk: apró lépésekkel tesszük helyre a technikát és a nyugalmat.
Mi az, amin a legtöbb friss anya a leginkább meglepődik az első napokban?
Pontosan azon, hogy ez nem megy automatikusan! Sokan azt hiszik, megszületik a kisbaba, az anya ösztönösen tudni fogja a dolgát, a baba pedig szintén ösztönösen szopizni fog. A valóság ezzel szemben az, hogy a technikai részét mindkettőjüknek tanulniuk és gyakorolniuk kell. Ritka eset, amikor segítség nélkül, rögtön az első pillanattól minden magától működik.
Valóban „ösztönből jön” a szoptatás képessége, vagy tanulási folyamatról beszélünk?
A baba egy erős szopóreflexszel születik. Ha közvetlenül a szülés után az édesanyja hasára helyezik, egy kis pihenőt követően a látására, szaglására és tapintására támaszkodva képes felkúszni a mellhez és rácsatlakozni. Az ösztönös késztetés tehát benne van a babában, de a mellre helyezést, a helyes ráharapást és a megfelelő pozíciókat a gyakorlatban mindkettőjüknek össze kell csiszolniuk. Nagyon sokat számít, ha van mellettük szakember, aki ezt a technikát segíti korrigálni.
Mérések, fájdalom és alapvető tévhitek
Mi az a leggyakoribb mondat vagy probléma, amivel az édesanyák először megkeresnek téged?
Egyértelműen a tejmennyiség miatti aggodalom: „Nincs elég tejem”, „Nem tudom, elegendő tejhez jut-e a babám”. Ilyenkor részletesen átbeszéljük a tejtermelés mechanizmusát, az intő jeleket, és megnézzük, milyen gyakran kerül a baba mellre, illetve hogyan szopizik.
Mi az a tévhit a szoptatásról, amit a legszívesebben egyszer és mindenkorra eloszlatnál?
Azokat a tévhiteket, amelyek megkérdőjelezik az anyatej minőségét. Nem győzöm hangsúlyozni: „rossz” vagy értéktelen anyatej nem létezik. Rendszeresen találkozom a mondatokkal: „vizes a tejed”, „híg a tejed”, „elmúlt hat hónapos, már semmi tápértéke sincs”. Az anyatej összetétele mindig dinamikusan követi a csecsemő mindenkori igényeit. A hosszan tartó szoptatásnak pedig rengeteg biológiai és lelki előnye van mindkét fél számára.
A „nincs elég tejem” félelme szinte általános. Honnan tudhatja egy anya biztosan, hogy a baba elegendő tejhez jut?
A félelem szinte mindig felmerül, a valós hiány viszont ritkább. Gyakran a tejbelövellés előtti napokban vagy a növekedési ugrások idején ijednek meg az anyák, amikor a baba hirtelen sokkal gyakrabban kéredzkedik mellre.
Hat hetes kor előtt: A legfontosabb mérce a pisis-kakis pelenkák száma. Ha van megfelelő bevitel, van megfelelő kiadás is. Hat hetes kor után a székletürítés ritkulhat, mert a baba szinte teljesen hasznosítja az anyatejet. Ilyenkor a vizeletes pelenkákra, a hatékony nyelésre, a jó általános állapotra és szükség esetén a heti egyszeri mérlegelésre támaszkodunk. Nem javasoljuk a minden szoptatás utáni mérést, mert az csak felesleges szorongást szül! Intő jel (piros zászló), ha a baba enervált, beesett a kutacsa, szárazak a nyálkahártyái vagy elmaradnak a pisis pelenkák.
Mikor számít normálisnak, ha a szoptatás kellemetlen, és mikor jelzi a fájdalom azt, hogy azonnal lépni kell?
A szoptatásnak nem szabad fájnia. Az első napokban előfordulhat egy szokatlan, furcsa érzés, de a markáns fájdalom mindig azt jelzi, hogy a vákuum rossz helyre fókuszál, nem megfelelő a rácsatlakozás. Fontos tisztázni: a mellbimbó nem fog „megedződni” a szenvedéstől! Nem szabad összeszorított foggal tűrni, míg végül sebek alakulnak ki. Ha fáj, azonnal segítséget kell kérni a technika javításához.
Generációs különbségek, jó szándékú tanácsok és internet ellentmondásai
Milyen jó szándékú, generációról generációra szálló téves tanácsokkal találkozol még ma is leggyakrabban?
Nagyon sok ilyennel. Első helyen az étrend szigorítása áll: sokan még mindig tiltják a k-betűs ételeket, mondván, hogy puffadást okoznak a babánál. Ez tévedés, ezek az anyagok nem jutnak át az anyatejbe. Szoptató anyaként kiegyensúlyozott, kalóriadús táplálkozásra van szükség.
Szintén gyakori mítosz, hogy a babát „túl lehet etetni” anyatejjel, vagy hogy a szoptatás önmagában biztos fogamzásgátló eszköz. Komoly kockázat a teherbeesésre, ha valaki kizárólag a szoptatást használja védekezés gyanánt. Ugyancsak rosszallást vált ki olykor az igény szerinti szoptatás vagy az együttalvás, holott ezek természetes biológiai igények.
Az internet tele van egymásnak ellentmondó tippekkel és vitákkal. Hogyan szűrheti ki az anya a zajt, és miről ismerhető fel a hiteles szakember?
Azt tanácsolom, hogy hiteles szakmai forrásokból tájékozódjanak: keressék fel a Szoptatásért Magyar Egyesület, a szoptatási tanácsadók (IBCLC) vagy az Anyatejút és a La Leche Liga oldalait, illetve az általuk jegyzett felületeket. Nagyon sok az önjelölt tanácsadó és a szakszerűtlen tartalmat gyártó influencer a közösségi médiában. Nem várható el egy anyától, hogy okleveleket ellenőrizzen, de a laikus vitafórumok helyett érdemes a bizonyítékokon alapuló szakmai csatornákra támaszkodni.
Megfelelési kényszer, bűntudat és egészséges határok
Mekkora belső és külső nyomás nehezedik ma az anyákra azzal kapcsolatban, hogy kötelező „jól” és sokáig szoptatniuk?
Ez családonként és egyénenként nagyon eltérő, de a nyomás szinte mindenhol jelen van. Előfordul, hogy az apa vagy a nagyszülők oldaláról érkezik elvárás, máskor pedig az anya nézi a környezetét, a barátnőit, és kialakul egy görcsös megfelelési kényszer. Érdekes kettősség ez: a szoptatási segítők mozgalmát eredetileg az hívta életre, hogy társadalmi szinten nagyon kevés ideig szoptattak a nők. Mégis látni kell, hogy nem mindenki szeretne vagy tud hosszú távon szoptatni és ezt egyéni döntésként kell tiszteletben tartani.
Miért alakul ki ilyen könnyen bűntudat egy édesanyában, ha nem a tervek szerint alakul a folyamat?
A bűntudat forrása leggyakrabban a saját magunk által felállított kép. Van egy elképzelésünk arról, hogy milyen anyák szeretnénk lenni, hogyan fogunk szoptatni, milyen lesz az élet az új kiscsaládban. Amikor a valóság – egy nehéz szülés, egy anatómiai akadály, egy betegség vagy a kimerültség miatt – felülírja ezt a forgatókönyvet, azonnal megjelenik az önvád. Pedig vannak olyan állapotok mind az anya, mind a baba oldalán, amelyek objektíven megnehezítik a folyamatot. Erre a belső feszültségre pedig sajnos a közösségi média és a fórumok még inkább ráerősítenek: a képernyő mögül az anyák sokszor kíméletlenül, bántóan tudják bírálni egymást.
Előfordulhat, hogy a szoptatás erőltetése többet árt, mint használ? Hol van az egészséges határ?
Igen, határozottan előfordulhat. Tanácsadóként az én feladatom az, hogy ha van megoldás a problémára, akkor kis lépésekkel, a gátakat elhárítva megpróbáljuk visszafordítani a helyzetet. De erőltetni soha semmit nem szabad! Az egészséges határ ott van, ahol az anya mentális egészsége és jólléte veszélybe kerül. Ha egy édesanya már teljesen kimerült, szorong vagy szenved, az a babának sem jó. Ilyenkor át kell beszélni az alternatívákat: az állandó fejést, a lefejt tej adását, a donortejet vagy a kíméletes elválasztást. Ha egy anya úgy dönt, hogy nem folytatja a szoptatást, azt maradéktalanul el kell fogadni, és minden támogatást meg kell adni neki a bűntudat nélküli lezáráshoz.
Hiteles segítség és források
Ha elakadtál, kérdéseid vannak, vagy szakszerű támogatásra van szükséged, az alábbi hivatalos felületeken
tájékozódhatsz megbízhatóan:
✿ Szoptatásért Magyar Egyesület (szoptatasert.hu) – szakmai irányelvek és IBCLC szoptatási
szaktanácsadói névjegyzék
✿ La Leche Liga Magyarország (lll.hu) – díjmentes telefonos segítség és anyacsoportok
✿ Anyatejút Tudásközpont – hiteles cikkek, tájékoztatók és kiadványok
