Az ősz alapvetően az elcsendesedés időszaka, amikor a fény a kinti világból befelé irányul megvilágítva azokat azokat az emlékeket, amiket fájó lehet előhívni. A halottak napja talán nem véletlenül erre az időszakra esik. Ősz van. Közeledve az év vége felé nem csak a személyek elvesztésének fájdalmát hozhatják a hosszabbodó sötét órák, de a személyes életünknek veszteségei is kontúrosabbá válhatnak. Ezúttal Fitos Veronikával, szociális segítővel, addiktológiai tanácsadóval beszélgettem gyászról, veszteségről és arról, hogy mit tehetünk a nehéz érzéseinkkel.
Szerző: Barna Fanni | Budapest
Vera munkád során gyakran találkozol a veszteség érzésével. Mit hív elő belőlünk halottak napja?
„A halottak napja alapvetően szerintem a veszteségekről szól. Ami nehéz és feszültségekkel teli időszakot jelenthet a magányosság érzésével azok számára, akiknek nincsen megfelelő megküzdési mechanizmusuk a gyászra, a hiányérzetre vagy konkrétan például a magány érzésére.
Az érzelmi anesztézia (egy olyan pszichológiai védekező mechanizmus, amikor az idegrendszer „elhallgattatja” vagy csökkenti az érzelmek megélésének képességét. A szerk) megoldására néhányan alternatív útvonalon a szerek felé fordulnak, mint gyors fájdalomcsillapítóhoz, a gyász és fájdalom ellen. Egy lehetőségként tekintenek rá kiszabadulni a valóságból, ami persze további szorongást és más nehéz érzéseket hoz magával hosszú távon. Azt gondolom, fontos tudatosítani, hogy bármilyen szer használata akár drog vagy alkohol nem megoldás, sőt csak további problémákat okozó elfojtó tevékenység.”
A halállal való szembenézés nem egyenlő azzal, hogy soha többé nem szabad gondolnom az elhunyt személyre
Bár a gyász szótári alakját ismerjük, jelentése a felgyorsult világunkban némiképp átalakult. Ha azt mondom hogy gyász év, akkor egy vidéki kisfaluban gyászoló öreg néni vagy bácsi képe jelenik meg előttem. Ugyanakkor ennek akkoriban igenis tartalmi jelentősége volt. Ma ez mennyiben változott, manapság mit hívunk gyásznak?
„A gyász veszteség, és jóval összetettebb annál, amit első hallásra gondolunk róla. Nem csak személyeket, hozzátartozókat gyászolhatunk, hanem az életünk egy időszakát, de akár számunkra fontos tárgyakat is. Széles skálán mozog, hogy mit tekinthetünk gyásznak, úgy is mondhatnám, hogy a gyász maga a veszteség érzése, amit fájdalom és nehéz érzések kísérnek.
A gyásznak 5 fázisát szoktuk emlegetni, de nem mennék bele a szakmai definíciókba, a lényeg az, hogy eltérő szakaszokhoz eltérő megélések társulnak, ami még egyénileg is változhat, mindaddig, amíg az emlékezés érzései más minőségben a helyére nem kerülnek a lelkünkben.”
Azt hiszem elsősorban hagyományőrzésről szól, hogy november 1-jén ki „kell” menni a temetőbe. De azért a hiány érzése nem erre az egy napra koncentrálódik, ahogy az emlékezés is egy folyamatosan velünk élő dolog. Az már hit kérdés, hogy az elhunyt személyek hollétét a temetőhöz kötjük-e vagy valahová máshová. Viszont felmerül bennem a kérdés, hogy az itt maradtak hiányérzetével mit lehet tenni?
„Azt hiszem, hogy a kulcs az önismeretben rejlik, hogy az egyén milyen érzés skálával rendelkezik. Ha már be tudja azonosítani az érzést, jelen esetben a hiány érzését, akkor azzal már tud dolgozni. Persze, ezt az érzést még tovább lehetne boncolgatni. Mindenesetre ilyenkor jó, ha van olyan személy, akihez fordulhatunk, aki meghallgat minket vagy csak ott van velünk.
A sírás kérdése is kardinális, sokan gyengeségnek tartják, viszont szerintem a legbátrabb dolog, hogy ha merünk ilyenformán tisztulni és megélni az érzéseket.”
Mit rontunk el mi itt a mindennapok mókuskerekében a gyásszal kapcsolatban?
„Azt, hogy az tűnik elvárásnak, hogy jól kell lenni folyamatosan, ami lehetetlen. Ennek a külső nyomásnak pedig képtelenség eleget tenni és nem is kell, nem kell mindig jól lenni. Fontos lenne, hogy merjük megélni azt, ami nehéz érzéseket kelt bennünk. Többször hallom a hozzám fordulóktól, hogy megkapják ezeket a kérdéseket: „Tedd már túl magad rajta! Engedd már el!” – ez nem ilyen egyszerű.
Nem működik, ha kívülről valaki befolyást próbál gyakorolni a gyászolóra, hogy mit, mikor és hogyan kéne éreznie
Ehhez hozzátartozik az is, hogy az aktív gyászfolyamatban nem feltétlenül a sírás és a búslakodás az, ami kifelé látszik, hiszen a gyász egyik jellemzője lehet a hangulatingadozás. Nem lehetetlen, hogy a veszteséget átélt személy az egyik pillanatban szívből nevet, a másikban pedig a könnyeivel küzd. Ez mind normális reakció, ezt az érzelmi hullámvasutat lenne szükséges elfogadnia mindenkinek, aki egy gyászoló körül van.
Nem feltétlenül szükséges feketébe öltözni és külsőségekkel közvetíteni a külvilág felé, hogy gyászfolyamatban vagyunk. Sokkal fontosabb lenne, hogy hagyjunk magunknak időt erre a megterhelő időszakra.”
Hogyan tudunk jól segíteni egy gyászoló személynek? Ez a kérdés mindenképpen nehéz, de talán a láthatóan szomorú időszakban némileg könnyebben, viszont egy másik szabad szemmel alig észrevehető időszakban talán pont emiatt nehezebb jól segíteni.
„A puszta jelenlét talán, ami a legtöbbet segít, hogy elérhetőek vagyunk a másik számára olykor szavakkal, máskor szavak nélkül. Van amikor tettekre van szükség, mondjuk közös programra. Nem az a megfelelő segítség, ha megpróbáljuk felmenteni az érzései megélésétől a személyt, hanem az, ha biztosítsunk őt a jelenlétünkről, szóval hogy empátiával és együttérzéssel fordulunk felé, de ha arra van igénye, akkor képesek vagyunk szükséges mértékű távolságot is tartani.
Ahogy már említettem a gyászoló személy hajlamos a szélőségre, ezért a toleranciára és a türelemre is nagy szükség lehet. Továbbá elengedhetetlen, hogy képesek legyünk érzelmileg határt húzni a gyászolóval. Az együttérzés, vagy empátia nem egyenlő az érzelmi bevonódással. A lényeg az érzelmi támogatás, a segítségnyújtás szándéka.”
Említetted, hogy függőkkel dolgozol. A felépülés fontos része, hogy az érintett elgyászolja a függőségét, akár az elvesztegetett éveket. Erről talán kevesebbet beszélünk, mégis fontos momentum veszteség témában.
„Elengedhetetlen, hogy beszéljünk erről, és ez valóban egy marginális pont a felépülési út során. Itt (is) jelentősége van, hogy lemenjünk a probléma gyökeréig és irányított feladatokkal dolgozzunk a veszteség érzésén. A használat elgyászolásának időszakára is épp ugyanúgy jellemző, mint bármilyen más gyászfolyamatra, hogy eltérő mennyiségű időt vehet igénybe, ami nem függ attól, hogy mikor hozza meg az érintett a döntését, hogy többé nem iszik vagy nem használ szereket.
Már maga a döntés is veszteség érzéssel jár, annak ellenére, hogy egy toxikus időszakra tesz pontot. A feldolgozás fontos eleme az, ahol számot kell vetnie a szerhasználó időszak negatív oldalával, hogy miket vett el tőle ez az időszak, hogy miket élt át mindeközben és itt sokszor oda-vissza szóba kerülhet a bántalmazás kérdése is.
Kiszámíthatatlan, hogy milyen időpontban, de amikor a kliens eljut oda, hogy meg tud bocsátani önmagának és másoknak, akkor az már egy fontos lépés a felépülési úton. Megbocsátás alatt persze nem a másik felmentését értem a tetteik alól, hiszen a megbocsátás érzése az egy bennünk megfoganó dolog és a másiktól független.”
A lényeg a saját belső békességünk megteremtése
A halottak napja függőségi szempontból érzékeny időszaknak tekinthető, hiszen aktiválhat nehéz érzéseket. Hogy látod ezt szakmai szemmel?
„Igen, a halottak napja körüli időszak a függő személyeknél lehet trigger, felerősödhet a sóvárgás, többszörösére ugorhat felépülők esetében is. De van megoldás!
Fontos, hogy nem szabad elfojtani az érzéseket szerekkel, a tudatosságon van a hangsúly. Érdemes előre felkészülni az érzelmileg terhelt időszakra. Jó lehet, ha van szakember akit felkereshet, bizalmas barát, jó társaság vagy közösség akivel minőségi időt tölthet. De választhatja azt is, hogy kiírja magából az érzésekeit, vagy más cselekedet szintű megoldások közül választ például: sétál, sportol vagy alkot.”
Meglátásod szerint segítség nélkül ki lehet jönni egy ilyen érzelmileg megterhelő időszakból?
„Bármilyen segítség nélkül, ha az én véleményemet kérdezed, akkor aligha. A nagyon jó családi közösség és értő baráti kör rengeteget jelenthet és van rá példa, hogy ez elég. Ugyanakkor szerintem erre van a kisebb esély. Azért fontos segítséget kérni hozzáértő szakembertől, mert évekig tartó elakadást jelenthet egy megrekedt gyászfolyamat, ami az élet számos területén okozhat problémát.”
Hogyan lehet felismerni, ha valaki megreked a gyászfolyamatban?
„Ennek vannak jelei. Ha valaki nem tudja elhordozni a gyászát, akkor gyakran nyúl alkoholhoz, kábítószerhez vagy akár belemenekül egy kapcsolatba. De előfordulhatnak depresszív tünetek, úgy mint a zárkózottság vagy, hogy nem tud kapcsolódni más személyekhez, nem tudja elvégezni a munkáját…
Előfordulhat a másik véglet is, amikor olyan kapcsolódásba kezd, amivel gyakorlatilag bántja magát, de lehet munkamánia, mértéktelen pénzköltés vagy többek között túlzott online jelenlét is.”
Ha már az online jelenlétet említetted, a mai kor sokat vitatott kérdése az emlékoldalak, elhunyt személyek bolyongó Facebook profiljai és megmaradt hangüzenetei. Hogyan állsz te mindehhez?
„Szerintem ez nem baj. Az elmúlás egy természetes dolog, mindannyian születünk és meghalunk.”
Lehet szépen emlékezni, ma már ennek az online térben is helye van
„Sokkal többet kellene beszélni arról, hogy a halállal való szembenézés nem egyenlő azzal, hogy soha többé nem szabad gondolnom az elhunyt személyre. Sőt, inkább az lenne a fontos, hogy mi az amit én az elhunyttól kaptam vagy vele megéltem, hogy mindazt emlékként képes legyek tovább vinni magammal akár a hátrahagyott online tartalmakkal együtt is. Számomra fontos életfelfogás, hogy az eltávozott személy, vagy a vele töltött idő az emlékeimben és a szívemben tovább él, a vele megélt események a részemmé lesznek, formálnak, alakítanak, változást eredményeznek.”
Nem minden halotthoz kötődnek jó emlékek, szoktuk is mondani, hogy halottról jót vagy semmit. Ezekkel a kényes helyzetekkel hogyan birkózhatunk meg?
„Ilyen esetben a fel nem dolgozott traumával tudunk foglalkozni, mit okozott, mit mondanék neki? A lényeg az elfogadáson és megbocsátáson keresztül vezető elengedés, ami az egyén saját lelki békéje miatt fontos, mindezt az elhunyt felmentése nélkül.”
Véleményem szerint a legnehezebb dolog, ha valaki kisbabát vagy a kisgyermekét veszíti el. A kisangyalokat gyászolók számára is van segítség?
„Igen, ez egy külön szakterület, nagyon érzékeny rész, ahol a kisgyermek elvesztésén túl az elképzelt élet képe is gyászolandó. Fontos beszélni róla, az érzésekről, a gondolatokról. A szánkon keresztül is gyógyulunk, azt gondolom.”
Ha valaki olvassa ezt az interjút és úgy érzi, hogy segítségre van szüksége fordulhat hozzád?
„Én elsősorban a függőségben érintettekkel foglalkozom és az őket ért gyászfolyamatban tudok segíteni a komplex segítségnyújtás részeként.”
Milyen veszteségeket él át egy függőszemély, amiről ritkán beszélünk?
„Az aktív függőség során az érintettek extrém mélységeket és magasságokat élnek meg. De a mélységeket tekintve lehet szó bántalmazásról, túladagolásról, börtönről, pszichiátriáról, rendőrségről… sokrétű a probléma, amivel ilyen esetben foglalkozni kell. Az elvesztegetett időt is beleértve de, hogy kinek mi a veszteség az szubjektív és összetett dolog.”
Mi történik akkor, ha valaki felhagy a szerhasználattal és szembesül az addig elnyomott érzéseivel?
„Itt nagyon fontos a segítő szerepe, mindig a kliens az első és, hogy ő mennyit bír el. Én a kezdetekkor adok neki egy érzés listát, hogy lássa, hogy jóval nagyobb halmazból tudunk dolgozni, mint amit eddig esetleg szavakkal kifejezett. Nagyon fontos, hogy minden egyes ülésen csak addig megyek el, ameddig a kliens enged, amennyit úgy érzem, hogy el tud hordozni.
Ha a segítő a legjobb szándékkal sietteti a kliensét és előrébb akar haladni, mint ahol a kliens tart, akkor azzal ártani fog. A függő személyt meg kell tanítani, hogy hogyan nyúljon a saját érzésvilágához majd egy segítő, támogató közeget szükséges biztosítani, ahol tere van mindazok megélésének.
Nálam a konzultációk alapja az ítéletmentesség, a teljes mértékben bizalmas, biztonságos és őszinte közeg megteremtése. A lényeg, hogy a kliens megélhesse, kifejezhesse az érzéseit és gondolatait.”
Hogyan befolyásolja a függőség egy családtag vagy hozzátartozó gyászát?
„A függőség az az egész családrendszer betegsége. A hozzátartozók szenvednek az aktív használatból adódó problémákkal, éppen ezért az ő érzésvilágukkal is szükséges dolgozni, hiszen traumatizálódhatnak kiváltképp ebben az érzékeny időszakban, amit a veszteség magával hoz.
Amit hozzátartozói oldalról tapasztalok az mély tehetetlenség illetve, hogy megmentő szerepbe kerülnek. Nehéz meghúzni a határt a függőkkel szemben, de ha nem teszi meg a hozzátartozó, akkor azzal táplálja a függőséget és árt önmagának. Roppant nehéz azzal szembesülni, hogy a férjünk vagy gyerekünk függő lesz, és önpusztító, önsorsrontó életet él, ugyanakkor nagyon fontos, hogy mindenki önmagáért felelős.
A saját rész megtalálása a lényeg, hiszen a másikat irányítani nem lehet, viszont önmagunkért kötelességünk felelősséget vállalni. A határok és a nemet mondás mindkét fél számára fontos tényező.”
Mit tehetünk akkor, ha valaki a gyászidőszak elején tart, még friss a trauma, és felfigyelünk a szerhasználat első jeleire?
„Ilyen esetben a visszajelzés fontosságára hívnám fel a figyelmet. Üljünk le és beszélgessünk az érintett személlyel, ajánljuk fel a segítséget, vagy javasoljunk szakmai segítséget mihamarabb.”
Ami a legfájdalmasabb talán, amikor egy kiskorú érintett függőségben. Gyerekek szerhasználata esetén is a visszajelzés az első lépés?
„Igen, itt is fontos a visszajelzés, és a határok meghúzása érzelmi tekintetben kiváltképp, hogy a szülők ne menjenek bele játszmákba. Szélsőséges esetekben a teljes eltávolodás lehet célravezető, értem ezt úgy, hogy fontos hangsúlyozni szülői oldalról, hogy a függőségében nem támogatják a gyereküket, ugyanakkor az is, hogy biztosítsák arról, hogy a józan élethez vezető úton támogatóak és ha kell, akkor a rehabilitációs intézmény is opció lehet.
Mit tehetnek a hozzátartozók súlyosabb esetben felnőtt függők esetén?
Olykor csak a teljes elávolodás segít, de ignoráció csak súlyos esetekben lehet célravezető, mondjuk bántalmazás esetén. Ilyenkor a hozzátartozó sokszor mérhetetlenül nehéz döntésbe kényszerül. Az aktív függők között előfordulhat fizikai bántalmazás, amelyben a közvetlen családtagok is érintettek lehetnek. Ilyenkor teljesen rendben van, ha a hozzátartozó segítséget kér hatóságtól, vagy mentőt hív a függőre, amennyiben úgy érzi, hogy saját vagy mások testi épsége veszélyben van. Ez borzasztóan nehéz szituáció, azonban előfordulhat ilyen élethelyzet is. A használat következményekkel jár, sokszor olyanokkal, amik embert próbálók.”
Említetted a komplex segítségnyújtást, ebbe a hozzátartozókkal való munka is beletartozik? Hogyan fogadják a szülők, amikor szembesülnek vele, hogy a gyerekük felépülése nem egy autószerelő műhely, ahol megszerelik őket és kijönnek megjavítva?
„Igen, hozzátartozókkal is foglalkozom. Változó a fogadtatás, általában amikor egy hozzátartozó segítséget kér, akkor nyitott az együttműködésre, hogy a gyakorlatban mennyire valósul meg mindez az idő és elhatározás kérdése többnyire. Fontos kiemelnem, hogy mindig a segítséget kérő személy saját részével foglalkozunk ezeken az alkalmakon, hiszen a másik embert megváltoztatni nem tudjuk.
Dolgoztam rehabilitációs intézményben, ott sokkal inkább találkoztam ezzel az „autószerelő műhely” dologgal, persze tisztelet a kivételnek. Éppen ezért fontos a családkonzultáció, a hozzátartozói csoportok és az, hogy a szülők is elkezdjenek akár egyénileg szakember bevonásával foglalkozni önmagukkal.”
Feltételezem, hogy a szégyen és a társadalmi megítélés nem segít a függőségben megélt gyászfolyamaton. Mennyire befolyásolja a környezet mindezt és hogy lehetne jobb?
„Szeretném azt mondani, hogy nem befolyásolja, de igen. Nagyon könnyen stigmatizál és ítélkezik a társadalom nagyobb része mind a mai napig akár fogyatékossággal élőkről, hajléktalanokról, függőkről vagy a szociális szféra bármilyen csoportjáról legyen szó.
Éppen ezért fontos a prevenció és az edukáció, hogy a társadalom szélesebb körben értse és megértse a függőség mivoltát. Azt gondolom, hogy a megelőzés ugyanolyan fontos, mint az emberek képezése, oktatása és informálása. A tudatosság növelése enegedhetetlen volna, a tájékozódás nem csak a gyerekek számára, hanem a szülők számára és általánosságban a társadalom egérészére nézve is lényegi lenne, akár az iskolában vagy azon kívül.
Kifejezetten érdemes lenne a szülők eukációjára nagyobb hangsúlyt fektetni, hogy tudják, hogy mire érdemes odafigyelni és hogy hova fordulhatnak, ha kérdésük van, hogy még idejében tudjanak segíteni vagy, hogy informálódjanak a lehetőségekről, ha már baj van.”
A függőség témakörében úgy vélem gyakori vendég a tehetetlenség érzése. Hogyan lehet ezzel megbírkózni?
„A tehetetlenség érzése az egyik legnehezebb érzéstartomány, ami tapasztalatom szerintem sosem jár önmagában, de mondok egy páldát, nem mindegy, hogy dühös és tehetetlen vagyok, vagy fáj a tehetetlenség. A kontrollérzés elvesztését éljük meg ilyenkor, ami például azokban élethelyzetekben jelentkezik, amikor egy bizonyos szituáció teljesen túlmutat az erőforrásainkon, vagy amikor olyan élethelyzetbe kerülünk, amit egyszerűen nem tudunk befolyásolni.
A tehetetlenség feloldása nem azonnal történik. Fontos, hogy felismerjük, ha nincs hatásunk az adott dologra, mert az rajtunk kívülálló. Apró cselekvésekkel is oldhatjuk az érzést, gondolok itt a jelen fókuszra, fizikai mozgásra, vagy akár az 5-4-3-2-1 technikára. Ekkor az érzékszerveinkre koncentráunk, 5 dolog, amit látok magam körül, 4 amit tapintok, 3 amit hallok, 2 amit szagolok és 1 amit ízlelek. Apró lépések, ám annál hassznosabbak. Sokszor tényleg a legkisebb cselekedetek azok, amik képesek kizökkenteni. Ilyen még a légzés tecnika is.
Szerintem a lényege és a nyitja a tehetetlenség feloldásának, hogy elengedjük, azt, hogy irányítani akarjuk, hogy folyamatosan próbálunk megoldást találni és egyszer csak elfáradunk ebben és akkor önmagától megérkezik az irányítás elengedése.”
Milyen segítséget kaphat az aki egyszerre küzd veszteségekkel és függőségekkel is?
„Én személy szerint is foglalkozom ezzel, de nagyon sok jó szakember van a szférában, akihez lehet fordulni. Rendelkezésre állnak a fővárosban és vidéken is rehabilitációs intézmények. Van segítség! Ma már ott az internet, ahol rengeteg információ áll rendelkezésre. Azt gondolom kell, hogy jól kérdezzünk, és igaz a nagy zaj miatt előfordul, hogy elsőre nem találjuk meg a számunkra megfelelő segítőt, elképzelhető, hogy az ötödik segítő sem a mi emberünk, de ilyen esetben addig kell menni, ameddig a számunkra a megfelelő segítőt, módszert, technikát megtaláljuk. Legyünk ennyire fontosak önmagunknak, hogy addig menjünk ameddig megtaláljuk a megfelelő szakembert a számunkra.”
Beköszöntött a november, holnap halottak napja, az emlékezés napja van. Téged hogy érint ez a nap?
„Korábban engem is megviselt, mára rengeteg önmunka van mögöttem, aminek hatásaként kifejezetten szeretem a halottak napját ez nem jelenti azt, hogy nem érint érzékenyen. Magam is átéltem számos veszteséget, veszítettem el magam körül fontos embereket, de ma már szeretem az emlékezés aktusát.
Idén már voltam kint a temetőben, vittem virágot, én a magam részéről nem november másodikához kötöm mindezt, aznap szeretek otthon lenni, gyertyát gyújtani, főzni egy teát és elcsendesedni, akár sírni is.„
A fájdalom érzése egy teljesen normális érzés, amibe nem kell belehalni, de szabad megélni, az érzés kezelésen van a hangsúly.
„Én kifejezetten szeretek lágy zenét hallgatni, emlékezni és alkotni legyen szó rajzolásról, festésről vagy írásról és megengedem, hogy jöjjön, aminek jönnie kell.”
Köszönöm az interjút, igazán fontos dolgokról beszélgettünk, amiről egyrészt nem lehet eleget, másrészt még mindig kevés szó esik róluk! Amit én mindenképpen magammal viszek, hogy nem kell egyedül megbírkózni a nehéz érzéseinkkel. A gyász jóllehet intim dolog, de mégis megosztható. Mit üzennél azoknak, akik most úgy érzik, hogy egy veszteség után egyedül maradtak a fájdalmukkal?
„Nincsenek egyedül! Ha most jelenleg egyedül is érzik magukat, akkor csak annyit tegyenek meg, bármennyire is fájó és magányos érzés hogy, addig keressenek ameddig meg nem találják a számukra megfelelő csatornát, ahol megértésre találnak. Illetve azt, hogy önmunkával és idővel egyszer minden el fog múlni és a helyére kerül a szívükben.”
