2024. október. 22., kedd

Top 5 Ezen a héten

Kapcsolódó cikkek

A maciknak még Ralph Lauren sem tudott ellenállni

 „Én nem ruhákat tervezek, hanem álmokat”

Állította Ralph Lauren, akinek neve elkerülhetetlen egy divatról folytatott diszkurzus során. Amikor meghalljuk Ralph Lauren nevét, mindenki fejében megjelennek, az amerikai elegancia stílusjegyeit hordozó ruhadarabok, a lovaspóló hímzéssel.

Azt azonban kevesen tudják, hogy egy másik szimbólum is kultikus eleme a divattervező brandjének, ezek pedig a macik. Bizony, a szőrös mézimádó emlősök még Ralph Laurent is megihlették!

A divattervező, aki Ralph Lifshitz néven látta meg a napvilágot New Yorkban, szegény sorsa ellenére élt-halt a divatért egészen kicsi korától kezdve. Végül 1967-ben alapította meg első vállalkozását, ahol egy nyakkendő kollekciót dobott a piacra. Már ekkor a divat úttörőjeként mutatkozott be, hiszen a megszokott nyakkendőkhöz képest, a fiatal művész darabjai sokkal vastagabbak voltak. Hamar Ralph Laurenre változtatja a nevet, mivel számára fontos volt, hogy márkája tükrözze, amit képvisel. Éppen ezért első kollekciójának a Polo nevet választotta, mivel márkája az amerikai lovaspólóból gyökerezik és a kifinomult eleganciát tükrözi.

Elképzelései be is jöttek, és 1968-ban megtervezte első férfiruha kollekcióját. 1971-re újabb szintet lépett és már ingeket is gyártott, méghozzá nőknek a mára ikonikussá vált lovaspóló hímzéssel. Ezt a kollekciót úgy alkotta meg, hogy a praktikus férfiingeket ötvözte a női finom részletekkel. Céljai között volt, hogy létrehozzon egy olyan ruhadarabot, ami nem megy ki a divatból és örökre klasszikusnak számít majd. 53 évvel az elképzelése után bátran kijelenthetjük, sikerrel járt. Márkája akkora elismerésnek örvend, hogy a Jóbarátok sorozat Racheljétől a hétköznapi lányokig, mindenki vágyik egy Ralph Lauren ingre a ruhásszekrénye ékeként.

Azonban nem csak a lovaspóló szimbólum jellemzi a divattervező munkásságát. 1989-ben amerikai zászlóval díszített pulóverjei azonnal berobbantak a köztudatba. Ekkora már nyakkendőket, női- és férfiingeket és rövidujjú galléros pólókat is megtalálhattak a márka polcain a vásárlók. Aztán jött a következő áttörés, a Ralph Lauren-medve.

Az ötlet egy teljesen véletlen folytán született meg az elismert divattervező fejében. Egyik születésnapjára, egy klasszikus Ralph Lauren Polo Shirtbe öltöztetett plüssmackót kapott ajándékba, ami annyira megtetszett neki, hogy kollekciót gyártott belőle. Először maguk a plüssmacik kerültek a kínálatba, akik a márka különböző ikonikus ruhakölteményeibe feszítettek. Ez a vonulat akkora sikert aratott, hogy később ezekkel a macikkal ellátott pulcsikollekció is született.

A Ralph Lauren láz nem szűnt meg, mai napig szeretjük és hordjuk. A kedvenc medvéinkkel ellátott pulcsik közül pedig van, amit már relikviaként vadásznak a gyűjtők. És ha Ralph Lauren nem ruhákat, hanem álmokat tervezett, akkor ki ne akarna egy pihe-puha szőrös macival a mellkasán álmodni!  

Népszerű cikkeink