A középkor legismertebb botrányai közé tartozott Héloise és Pierre Abélard szerelmének története: Abélard beleszeretett szépséges és okos tanítványába, ám a viszonyt a lány nagybátyja kegyetlenül megtorolta. A tragikus szerelem történetét maga Abélard írta le Szerencsétlenségeim története című önéletrajzában.
Pierre Abélard a középkor legkiemelkedőbb filozófusainak egyike volt, és a szerénység nem tartozott az erényei közé. A Szerencsétlenségeim történetében először azt írja le, hogy tehetségének köszönhetően nyilvános vitákban mind a teológia mind a filozófia kiváló mestereiről bebizonyította, hogy tévedtek, amennyiben nem értetettek egyet Abélard-ral. Végül Abélard karrierje csúcspontjára vitatkozta magát: ekkoriban Párizsban élt, és egy egyetemi katedrát birtokolt. Mindössze egyetlen dolog hiányzott az életéből: a nő.
Hamarosan meg is akadt a szeme Héloise-on, aki nemcsak szépségéről, hanem műveltségéről is híres volt. Abélard elhatározta, hogy elcsábítja a lányt úgy, hogy jelentkezik Héloise házi tanítójának. A hódításban keze alá játszott Héloise meglehetősen beképzelt, de annál butább nagybátyja, Fulbertus. A nagybácsi ugyanis repesett az örömtől, hogy elmondhatja magáról, az unokahúgát a kor egyik leghíresebb filozófusa tanítja, és teljesen szabadkezet adott Abélard-nak Héloise nevelésében. A tanulószobában hamarosan elcsattant az első csók, amelyet sok másik követett. Abélard így ír a kettejük közötti szenvedélyes kapcsolatról:
„A tanulás ürügyén elmélyedtünk a szerelemben: a titkos visszavonulásra, amelyet a szerelem kívánt meg, a tudományok tanulmányozása kínált lehetőséget. Így a nyitott könyvek mellett több szó esett a szerelemről, mint a leckéről, több volt a csók, mint a szentencia, kezem gyakrabban érintette keblét, mint a könyveket, s az írások helyett egymás tekintetéből olvastunk. Hogy a világ gyanakvását elaltassuk, időnként megvertem, nem mérgemben, hanem szerelemből, nem haragomban, hanem gyöngédségből, s minden balzsam édességét felülmúlta az ütéseké. Mit mondhatok még? A gyönyör összes fajtáját kipróbáltatta velünk a vágy; minden olyan szertelenség megadatott nekünk, amilyet csak képes kiötleni a szerelem, s kevéssé lévén tapasztaltak az ilyesféle örömökben, annál hevesebben adtuk át magunkat nekik, s annál kevésbé csömörlöttünk meg tőlük.”
A pletykák már a középkorban is gyorsan terjedtek, és hamarosan egész Párizs Héloise és Abélard kapcsolatáról beszélt. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az egyetlen, aki nem tudta, a nagybácsi volt, akinek a fedele alatt a két szerelmes a viszonyt folytatta. Amikor azonban mégis a fülébe jutott a dolog, szörnyű haragra gerjedt, és elszakította egymástól a két szerelmest, akik ezután levélben tartották a kapcsolatot. Amikor kiderült, hogy Héloise terhes, az aggódó Abélard saját családjához küldte a lányt. Héloise világra hozta fiukat, de a gyermek későbbi sorsáról nem tudunk. Végül sikerült Abélard-nak sikerült alkut kötnie Fulbertusszal: Abélard elveszi Héloise-t, de a házasságot titokban tartják.
Kérdéses, hogy ennél előnytelenebb megállapodást köthettek-e volna. A házasságot sem Abélard, sem Héloise nem akarta, a nagybácsinak pedig akkor lett volna előnyös, ha világgá kürtölheti, hogy unokahúgát a kor egyik legismertebb filozófusa vette el. Fulbertus híresztelni is kezdte Abélard és Héloise házasságát. A nagybácsi tehát megszegte az egyezséget, és amikor Héloise figyelmeztette, hogy ne tegye, Fulbertus indulatosan reagált. Abélard erre nagybátyja elől egy bencés apácazárdába küldte lányt (de nem akarta, hogy apáca legyen).
Ezt a lépést viszont Fulbertus úgy értelmezte, hogy Abélard nem tarja magát az alkuhoz. Az esküszegést szörnyű bosszúval sújtotta: lefizetett néhány pribéket és Abélard szolgáját, akik egyszer az éjszaka leple alatt megfosztották a szerelmes filozófust nemi szervétől. A tragédia után Abélard és Héloise is kolostorba vonultak.
Petrus Abaelardus, Szerencsétlenségeim története, ford. Turgonyi Zoltán, Budapest, Helikon, 1985.
Constant J. Mews, Abelard and Heloise, New York, Oxford University Press, 2005.
