Top 5 Ezen a héten

Kapcsolódó cikkek

Csináljunk saját olvasókört! – könyvek, találkozások, beszélgetések

Szerző: Göjtönár Valéria

Egy könyv sokkal többet adhat ha másokkal is megbeszéljük az élményt.

Az olvasás sokáig inkább egyéni tevékenységnek számított azonban az utóbbi időben egyre többen fedezik fel, hogy olvasni közösen is remek. Az olvasókörök újra népszerűvé váltak, és ma már számos könyvtárban, könyvesboltban, kávézóban, művelődési házban és egyetemi közösségben is találkozhatunk velük.

Egy olvasókör működése és megtervezése nagyon egyszerű.

A résztvevők kiválasztanak egy könyvet, elolvassák, majd egy megbeszélt időpontban beszélgetnek róla. Ilyenkor mindenki megoszthatja, hogyan hatott rá a történet, melyik szereplő állt hozzá közel, vagy éppen mi nem tetszett neki. Ugyanazt a könyvet mindenki máshogy értelmezi és másképp hatja meg az olvasót, ezért egy beszélgetés gyakran olyan szempontokat is megmutat, amelyekre egyedül nem gondoltunk volna.


Az olvasókörök közösségépítő hatása is jelentős. A könyv közös témát ad, így azok is könnyebben beszélgetést kezdeményeznek egymással, akik korábban nem ismerték egymást. A rendszeres találkozásokból idővel barátságok és összetartó közösségek alakulhatnak ki. A résztvevők nemcsak a könyvekről beszélgetnek, hanem sokszor saját élményeiket és véleményüket is megosztják egymással.


Az olvasókörök mérete változó. Vannak néhány fős, családias csoportok, de akár több tucat érdeklődő is összegyűlhet egy-egy nyilvános eseményen. Az online olvasókörök ennél is több embert érhetnek el, hiszen ezekhez bárki csatlakozhat, akár lakóhelytől függetlenül.

Bár az olvasókörök és a könyvklub kifejezéseket gyakran ugyanúgy értelmezik az emberek pedig merőben eltérőek egymástól.

Az olvasókörök középpontjában maga az olvasás népszerűsítése a cél és az élmények megosztása egymás közt, míg a könyvklubok sok esetben egy adott könyv részletesebb értelmezésére és megvitatására épül.


Mindkét fajta azért jött létra, hogy az olvasás szenvedélyét elmélyítse és új nézőpontokkal találkozzon.


Jelenleg is számos olvasókör és könyvklub működik például a Könyvjelző Olvasóklub, Könyvtámasz Ifjúsági Könyvklub Pécsen amikhez lehet csatlakozni, és a nagyobb városokban is rengeteg fellelhető azok számára akik egy olvasói közösséghez szeretnének csatlakozni.

Forrás: Book24
Kép forrása: https://encrypted-tbn1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRp5kPI0wN4tyQbrP6LH3g7E437Ja2lRLOpFAQTP_8K4-OO-PLV

Népszerű cikkeink