Ezzel a kérdéssel nyugodtan párhuzamba hozható az a gondolat is, hogy tanár vagyok-e attól, ha tanítok valakinek valamit? Hát, nem mindenesetben. Persze nagyon igaz az a mondás, hogy „aki tudja, csinálja, aki nem, tanítja”, de az íróvá válás egy ennél sokkal nehezebb munka és hatalmas kihívások elé tudja állítani az embert.

Könnyű azt mondani, hogy semmi nehéz nincs benne, csak leülsz a gép elé és pötyögsz a billentyűzeten, de ennyi erővel a klisés, minden közhelyet és hibát magukba foglaló fanfiction-öket is nevezhetnénk magas irodalomnak.

Máris nem annyira vonzó egyik megállapítás sem, igaz?

Az emberek nagyon sok esetben elfelejtik, hogy egyes regények mögött a tehetségen kívül sokszor szakmai ismeretek és hosszadalmas áttanult órák vannak, a kutató munkáról nem is beszélve. De nem ezek teszik íróvá az egyszerű embereket, hanem a fantázia, ami bennük él, és a szavak, amelyeket papírra vetve olyan helyre kalauzolják az olvasókat, ahová soha nem jutnának el.

Onnantól tekinthető írónak egy átlagos szóvarázsló ember, amikortól vannak olvasói, akik elfogadják őt, mint írót. Ez persze az esetek igen nagy részében nem jelent tehetséges embert, de még csak a kezdő írók sablonos nyelvi szintjének használatát sem. Ezek közül az írók közül sokan nem hogy nem tudják, mi az a szakmai alázat, még hírből sem hallottak róla.

Az ő világuk kimerül abban, hogy írtak egy regénynek nem igazán nevezhető történetet, amit általában anélkül, hogy szerkesztő akárcsak egy fél pillantást is vetett volna a szövegre, magánkiadásban adatják ki. Egy ilyen kéziratot látva egyik hagyományos kiadó sem állna szóba az íróval, de amúgy is a magánkiadás egyesek szerint könnyebb, hiszen az egész bevétel az övék, és ők olyan jól tudják marketingelni magukat és a könyvüket, nekik bizony nem kell segítség, még akkor sem, ha a könyvek nagy része a nyakukon marad. Tehát a hazai könyvkiadás minőségébe bekerült a mennyiségi ugyanarra a sablonra felhúzott, másolt közhelyes regények íróáradata.

Mégis ezek az emberek akkora mellénnyel tudnak lenni, hogy ők bizony írók, mert van egy könyvük. Had reagáljak erre. Egy könyvtől nem leszel író, az én szememben meg főleg nem, mert manapság mindenkinek lehet kiadott könyve, akinek van felesleges kétszázezer forintja és egy közép szar kézirata.

Az igazi írókban megvan a szakmai alázat, azért írnak, mert ezt szeretik csinálni, nem azért, hogy meggazdagodjanak belőle (itthon amúgy se sok esély van rá), keresik a saját hibáikat, tudnak, akarnak fejlődni, hogy a következő alkalommal valami újat, valami jobbat adjanak ki a kezeik közül, hogy az elkerüljön az olvasóikhoz.

Gwen