off

7Próba Rákosmentén

Ismét megrendezésre került a már már hagyománynak számító 7Próba a XVII. kerületben, az RTK pályán. Ennek során több különböző sportágban próbálhatták ki magukat a résztvevők.   A Kölyökkaland Alapítvány által szervezett ingyenes, nagy érdeklődésnek örvendő rendezvén...
off

A vonat nem vár, vagy mégis?

A Budapestet érintő nemzetközi vonatközlekedés továbbra is felér egy türelempróbával. Aki rendszeresen igénybe veszi a Budapestről induló, illetve a fővárosba érkező nemzetközi vonatok szolgáltatásait, annak bizonyára nem újdonság az a probléma, hogy ezek a szerelvények szinte...
off

Túrva jó!

A jótékonyság öltöztet Szeptember 22-én ismét megrendezésre került a TaxiTuri nevet viselő közösségi vásár. A Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház nem először ad otthont az Adománytaxi civil szervezet önkéntes munkájának. A közösségi ház berendezése romantikus hangulato...
off

Nem fogod elhinni mi történt a röplabda edzésen

Ismétlés a tudás anyja! 2019. szeptember 23-án Novák Ágnes tanárnő megtartotta az őszi szemeszter egyik csoportjának harmadik edzését. A tréningnek a BEAC Bogdánfy úti tornacsarnok egyes számú pályája adott otthont. A labdás gyakorlatok előtt bemelegítésként öt kör futással...
off

Lovaskocsi, időkapu, borkóstoló – ilyen volt a Wekerlei Napok Kispesten

XXVIII. alkalommal rendezték meg a Wekerlei Napokat a kispesti Wekerletelepen. A szervezők egész napos programokkal várták a helyi és máshonnan érkező érdeklődőket. Kellemes időtöltést biztosított a rendezvény gyerekeknek, felnőtteknek és időseknek egyaránt.   Az évente...
off

Ham & Eggs Dragomán György társaságában

„Nem lehet olyan életünk, hogy ne legyen napi fél óránk olvasni. Ha olyan az életünk, akkor nem érdemes élni. Ennyinek lennie kell.” Forrás: Hadik Facebook oldala – https://www.facebook.com/hadikkavehaz/Beköszöntött az ősz, így újra kezdetét vette a Hadik Brunch nevezetű...
off

Örökre kiábrándulsz az automatás kávéból, ha meglátogatod ezeket a kávézókat

Ugye Te is unod már, hogy mindig ugyanoda jársz kávézni? Két új, belvárosi helyet ajánlunk most Nektek! Kíváncsiak vagytok, hogy hol tudtok inni egy igazán jó kávét a belvárosban? Számos hely közül választhattok: mi most két, frissen nyílt kávézót mutatunk be Nektek. Fahéj Pár...