Van egy pillanat, amikor a vadász belép az erdőbe, amikor minden elcsendesedik, megszűnik a külvilág, és minden külső zaj értelmét veszti. Abban a pillanatban csak egyetlen döntés marad. Mi történik az emberben, amikor minden külső és belső zaj elhalkul, és egyetlen döntés marad? Hatalom vagy felelősség? Ezekre a kérdésekre keressük ebben a beszélgetésben a választ. Róberttel beszélgetünk a természetről, az állatok tiszteletéről, a felelősségről és arról, hogy mit tanít az embereknek a vadászat.
Róbert, mesélj egy kicsit arról, hogy hogyan kerültél kapcsolatba a vadászattal?
14 éves koromban, egy gyönyörű novemberi napon, teljesen váratlanul csippant meg az MSN. Egy ismerősöm keresett meg, hogy elmegyek e másnap Velük vadászni. Nem gondolkodtam, úgy voltam vele, hogy mi baj lehet? Akkor, még nem vadászként vettem részt, hanem hajtóként, de egy kellemes időtöltésnek találtam. Ami a leginkább megfogott, hogy egy olyan dolgot csináltam, ami nem egy mindennapi tevékenység. Akkoriban még megvoltak az emberi kapcsolatok, nem volt youtube, facebook, teljesen másképp kapcsolódtunk egymáshoz. Ami leginkább tetszett, hogy megvoltak a saját szabályai a vadászatnak. Keretrendszere volt, az amúgy szabad gyermekkorunkhoz képest. Teljesen más világ és sokak számára ismeretlen, attól függetlenül, hogy egy nagyon nagy múltra visszatekintő tevékenységről beszélünk. Amikor kimész ősszel, és a kellemes őszi szellő fújja az arcodat, és harapod a levegőt. Ezt el lehet mesélni, vagy TV-ben meg tudod nézni, de az nem ugyanaz. Ezt átélni, az teljesen más. Mindig újabb ismeretekkel gazdagodik az ember. Nem feltétlen kell az, hogy lőjek egyet. A társaság, a közeg, a hangulat, a természet nagyon sok élményt ad hozzá a vadászathoz. Nagyon fontos azt szem előtt tartani, hogy amikor belépsz az erdőbe, akkor az állatok életterébe lépsz bele. Ezt tiszteletben kell tartani, mert egy meggondolatlan cselekedettel a halálba tudod kergetni az állatot.
Forrás: Zalai Szafari klub Vadásztársaság
Az első vadászélmény után, ahol hajtóként voltál jelen, hogyan fejlődött tovább ez a tevékenység?
Az első élmény után, még aznap megkérdezte Gyuri bácsi, akivel voltunk vadászni, hogy másnap megyünk-e újra? A válaszon nem is kellett gondolkodni, egyértelműen igen volt. Innentől kezdve minden szombaton az volt a program, hogy együtt vadásztunk.
Mennyire szigorú szabályok léteznek a vadászatban?
Mindig szigorú szabályok vonatkoztak a vadászokra, az már más kérdés, hogy mennyire tartják be. Vannak olyan országok, ahol például megengedett a vadászat során az alkohol fogyasztása. Magyarországon zéró tolerancia van, amivel egyetértek, mert itt meglátásom szerint vannak, akik nem állnak készen arra, hogy mértéktartóan, felelősségteljesen bánjanak egy ilyen lehetőséggel. A zéró tolerancia a legkevésbé sem zavar, sose esett nehezemre ezt betartani. Manapság a vadászat megkezdése előtt előfordul az is, hogy a vadásztársaság alkoholszonda használatát alkalmazza a balesetek elkerülése végett. Egyre gyakoribbak a rendőrségi ellenőrzések is. Napestig lehetne sorolni a különböző törvényeket, rendeleteket és etikai szabályokat, amik a vadászokra vonatkoznak, de nincs itt elég hideg elemózsia hozzá…
Mi lehet az oka annak, hogy szigorúbban próbálják a szabályokat betartatni?
Arra merném visszavezetni ezt a gondolatot, hogy a régebbi időkben az, hogy vadász lehess, egy hosszú tanulási folyamat volt. A vadásztársaság tagjai bele nevelték akkoriban az emberekbe, hogy milyen szabályokat kell betartani. Mostanság bárki, aki eldönti, hogy vadászni szeretne, nagyon könnyen válhat vadásszá. Mondhatnánk úgy, hogy jelen pillanatban felhígult a vadásztársadalom. Régen a kis pénzű ember is tudott vadászni, akiben volt akarat, elhivatottság, alázat. Ma már az számít, hogy a pénzed meglegyen rá. Nem az a lényeg, hogy mennyire vagy etikus vadász, ez számít a legkevésbé. Így úsztak bele a felelőtlen emberek is ebbe a tevékenységbe, életformába, de tisztelt a kivételnek.
Forrás: Zalai Szafari klub Vadásztársaság
Mi a legnagyobb tévhit egy kívülálló számára a vadászattal kapcsolatban?
Amivel a leggyakrabban szembesülök, hogy sokan úgy gondolják, hogy kimegyünk, iszunk, gyilkolunk. Esetleg, hogy részegen járjuk az erdőt és ami megmozdul azt megöljük. Talán ez a legnagyobb tévhit, de korántsem így van. Az a baj, hogy vannak olyan vadászok, akik nem etikusan vadásznak, viszont ők a leghangosabbak és máris kialakul a negatív sztereotípia. Én nem szoktam kérkedni azzal, hogy vadászom, mindig meghallgatom mások véleményét a témában és nehéz azzal szembesülni, hogy akik tiszta szívvel és előírás szerint vadásznak bekerülnek ebbe a kalapba. Ugyanakkor be kell látni, hogy nem tudunk változtatni a másik gondolatán, érzésén. Annyit tudok tenni, hogy elmondom az álláspontomat, a többi már nem rajtam múlik.
Képzeld el, hogy ott vagy fent a lesen a puskával. Meglátod az állatot, amit szeretnél elejteni….. Minden körülmény ideális, és te már tudod, hogy mit szeretnél. Mi történik benned?
Nagyon mély kérdés, és a válasz sem könnyű, mert egy érzelmi libikóka, ami történik. Ott te döntesz az állat sorsáról, a te kezedben van az élete és ez nagyon nehéz. Sok minden átmegy az ember fején, hiszen tulajdonképpen te voltál annak az állatnak az utolsó pillanata. A vadászat része az elejtés és ezt nagyon sok minden megelőzi. Mész 20 km-t a hidegben, ülsz órákon keresztül a lesen hangtalanul, minden neszre figyelve. Sokat dolgozol azért, hogy megvalósuljon az, amiért ott vagy. Nem lehet azt mondani, hogy nincs boldogságérzete a vadásznak, de ez egy magasztos pillanat. Mondják, hogy a vad az életét adja a te szórakozásodért és pont ezért lesz ez magasztos, mert egy becses pillanat. Tisztelni kell az állatot, a természetet, és hálásnak kell lenni azért, hogy ott lehetsz, és ez megvalósulhat. Az elsőre nagyon emlékszem, az első nagy vadam egy őz volt. Mint mondtam, ez egy érzelmi libikóka, amikor ülsz fenn a lesen és 10 percig gondolkozol, hogy megtegyem vagy ne tegyem. Ilyenkor egy belső háború zajlik az ember lelkében, mert ha meghúzod az elsütő billentyűt, onnan nincs visszaút. Nagyon át kell gondolni mindent, mert ha úgy döntesz, hogy elveszed az életét, törekedni kell arra, hogy ez a legkevesebb szenvedéssel járjon számára. Először öröm, aztán szembesülsz azzal, hogy elvetted az életét… Emlékszem, ültem fent a lesen és először örömöt éreztem, aztán potyogtak a könnyeim. Ez idővel enyhült, de még a mai napig ott lebeg a szemem előtt, hogy ő az életét adta a „szórakozásomért”.
Biztos, hogy ez pusztán szórakozás? Nekem nem úgy tűnik…
Nem, inkább munka, de nincsen rá megfelelő szó. Kétségkívül lelkileg megterhelő folyamat. Annyit tudok pozitívumként felhozni, hogy egészen addig a pillanatig az az állat a legboldogabb életet élte. Ott volt, szabad volt, úgy élte az életét ahogy neki jó volt. Nem egy sertésneveldében éltek nyomorúságos életet. Nem halomra vesszük el az állatok életét, szerintem így etikus.
Volt olyan alkalom, amikor megvolt a lehetőség, hogy elejtsd a vadat és mégsem tetted?
Volt. Zala megyében voltunk vadászni, minden optimális volt, kijött két szarvas. Ültem fent a lesen, néztem őket, jól érezték magukat, játszottak és hemperegtek. Én pedig nem lőttem. Jobb volt nézni őket, minthogy bármit is tegyek, nem akartam ezt az érzést elvenni tőlük.De volt így vaddisznóval is. Kijött az erdőből 9 kis süldő. Jöttek, mentek, játszottak, boldogok voltak. Többet adott az érzés, hogy nézhettem őket. Bennem nincs kényszer, hogy mindenképp le kell lőni valamit. Annyi sok más szépet ad a vadászat, hogy nem ez a legfőbb mozgatórugója az egésznek. Úgy gondolom, hogy nem kell mindent megtennem, amit megtehetek.
Hogyan került a lövészet az életedbe?
Ez is a vadászathoz kapcsolódik. Ha valamit jól akarsz csinálni, akkor azt gyakorolni kell. Szerettem volna jó lövész lenni, de nem az állaton szerettem volna gyakorolni. Megfelelő tudással szerettem volna vadászni menni, magabiztosan. Fontosnak tartom elmondani, hogy minden vadásznak így kellene tenni, mert a lőtéren van olyan szakember, aki tud segíteni a fegyverek helyes használatában, pont ezért, hogy ne az erdőben éles helyzetben kelljen elkezdeni próbálkozni.A lövés előtti pillanatban valóban olyan, mintha megállna az idő. Hallod a szívdobogásodat és a másodpercek is óráknak tűnnek, mert éppen egy előlény életéről döntesz. Azon kell nagyon dolgozni, hogy nyomás alatt és az adrenalin löket ellenére is tudjunk józan döntéseket hozni. Ilyenkor a külvilág elzáródik és semmit nem hallasz meg, csak saját magadat, és ez óriási veszélyforrás.
Mit gondolsz, ez hatalom?
Nem. Ez felelősség és óriási baj, ha sokan ezt hatalomként azonosítják. Valóban, döntesz arról, hogy életben marad az állat, vagy meghal, de nagyon nagy felelősséggel kell hozzáállni. A hatalom gondolat nem szállhat a fejedbe. Ugyanolyan porszem vagy, mint bárki más a világon, csak egy tevékenységet folytatsz. Az erdő és az állatok szolgája vagy, ami felé tiszteletet kell tanúsítani és felelősséget kell vállalni a tetteidért.
Ha ott állnál az erdőben fegyver nélkül, és önmagaddal kellene szembenézned, mit gondolsz mit tanácsolna számodra az erdő az életeddel vagy akár saját magaddal kapcsolatban?
Talán azt, hogy úgy éld az életed, hogy a cselekedeteiddel másoknak a lehető legkevesebb fájdalmat, és a lehető legtöbb boldogságot add.
Van, hogy semmi nem történik, de minden pillanatnak jelentősége van. A lövés előtti néhány másodpercben nem a fegyver maga a legfontosabb, hanem az ember, aki a fegyvert tartja. A lövés előtti pillanat csendjében minden benne van – a figyelem, a türelem, a felelősség. Amikor nincs hová bújni saját magunk elől. Amikor ott lebeg felettünk a döntés súlya, hogy ami azután következik, már nem fordítható vissza.
Készítette: Mozsár Alexandra
