A kis erdőre köd telepszik, a fenyőfák tű levelein apró cseppekben ül meg a pára. Félhomály van, egy gyöngybagoly éppen akkor száll egy ágra, hazaérve éjjeli vadászatából, amikor az egyik medvekuckóban ébresztőóra harsány hangja töri meg a csendet. Bende a macibocs szemét ki sem nyitva nyomja le a piros ébresztőóra gombját, majd a fejére húzza a takarót és felkapcsolja az éjjeliszekrényen megpihenő lámpát. A lámpa felgyullad, Bende egy határozott mozdulattal lerántja magáról a paplant, felül az ágyon és komótosan a fürdőszoba felé indul. A tükör előtt állva belenéz a tükörbe és félmosolyra húzva a száját kinyitja a tükör melletti kis szekrényt és kivesz egy üvegcsét, aminek tartalmát sűrű bundájára keni. Miután felöltözött és vállára kapta iskolatáskáját a konyhába megy, ahol édesanyja éppen a reggeli málnadzsemes szendvicseket készíti elő. Meglátja kisfiát, aggódó tekintettel fordul felé.
- -Bende, már megint? Miért kell ezt?
- -Te ezt úgysem érted anya, így könnyebb!
Bende bekap pár falatot, megissza reggeli macikávéját, felveszi cipőjét és az ajtóból visszafordulva köszön édesanyjának. Ahogy gyalogol az iskolába cseppekben esni kezd az eső. Az első csepp pont Bende orrocskájára esik, aki felfelé fordítva mancsát megbizonyosodik róla, hogy valóban jól érzékeli az időjárást és nem csak véletlen repült valami az orrára. Miután több cseppet is érzékel kis mancsán, futásnak ered és a táskáját feje fölé tartva, meg sem áll az iskoláig.
Az iskolában szép sorban ülnek a macibocsok az iskolapadban, lányok-fiúk vegyesen. Mindenkin egyenruha van, az iskola logójával gondosan ellátva, barna bundájukat a lányok masnikkal a fiúk edzőcipőkkel teszik mégis kicsit egyedibbé. Bende beér az iskolaterembe, de különösebben senki sem figyel fel rá, amit egyeltalán nem is bán. Nemrég költöztek csak ide a szüleivel és kicsit nehézkesen megy a beilleszkedés. Bende a terem hátsó sarkába megy és az utolsó padnál elkezdi kikészíteni a tankönyveit. Nem sokkal később Abigél, az éltanuló és kedves macilány érkezik meg, aki körülnéz a termen végül megakad szeme Bendén és a mellette lévő üres helyen, úgyhogy odamegy.
- -Szia Bende! Leülhetek?
Bende teljesen zavarbajön, talán még el is pirulna, ha sötét bundája nem takarná ennyire az arcát. Bátortalanul válaszol.
- -Szi-aa! Persze!
Ekkor szintén új tagok érkeznek az osztályterembe, az osztály menő bocsai, akik híresek vagányságukról és beképzeltségükről. Gyakran bántanak vagy szólogatnak be másoknak, a csapatvezérük Erik láthatóan szemet vetett Abigélre, és amikor meglátja, hogy a lány Bende mellett foglal helyet, rögtön megjegyzést tesz a lány, de még inkább Bende irányába.
- -Mi az Abigél, már minden jöttmenttel szóba állsz? Ideje lenne olyannal foglalkoznod, aki közülünk való! Mondjuk itt vagyok rögtön én!
Abigél a szemét forgatva nem is foglalkozik a bajkeverő bandával, helyette Bende felé fordul és kedvesen félmosolyra húzza a száját. A medvebocs azonban nem viszonozza a gesztus, mereven maga elé bámulva az asztalt nézi, és próbál láthatatlan lenni, a többi fiúbocs számára.
A tanórák elkezdődnek, Bende, Abigél és a többiek szorgalmasan jegyzetelnek, jelentkeznek és tanulnak, amikor egyszer csak éles riasztó hangja töri meg a csendet. A fülsiketítő zajban a tanárnő próbál rendet tenni és a tűzriadó eljárásának eleget téve kivinni az osztályt az udvarra. Bende Abigél mellett lépdel, aki annyira megrémült, hogy észre sem veszi, a fiúbocs kezébe kapaszkodik. Most Bende fordul oda a lányhoz és mosolyog rá bátorításként, a lánybocs viszonozza a mosolyt, Bende mancsát azonban nem ereszti el. Az ajtónál járnak, amikor Bende megdermed és nem hajlandó moccanni, a többi medve diák azonban hömpölyög a folyosón, Abigél visszarohan Bendéhez.
- -Gyere nem lesz baj, ez csak eső!
Bende azonban nem moccan, lábai lecövekeltek. Ekkor Erik és barátai érnek az ajtóhoz, Bendét meglátva gúnyosan felnevetnek és kiszaladnak mellette az ajtón. Erik az utolsó, aki, amikor elhalad Bende mellett nagyot taszít rajta a vállával. Bende nem számít a mozdulatra, elveszti az egyensúlyát és egyenesen az udvar aszfaltjára esik. Az eső szépen lassan elkezdi elönteni a bundáját, amiről pár perc elteltével csurogni kezd a barna festék és fehér foltok jelennek meg a vastag bundán. Bende a fájdalomtól megfeledkezik a bundájáról és feltápászkodik. Amikor az osztálytársai szemébe néz döbben rá, milyen szituációban találja magát éppen. Erikék rögtön nevetni kezdenek, ujjal mutogatnak Bendére.
- -Nézzétek, mondtam, hogy nem közénk való, még a bundája is hófehér! Igazi korcs!
A többiek döbbenten bámulnak Bendére, aki teljesen elszégyelli magát, sírva fakad, majd arcát eltakarva hazaszalad a szakadó esőben.
Otthon édesanyja a nappali kanapéján találja kisbocsát vizesen, összegömbölyödve, félig festékesen.
- -Jaj édesem, mi történt?
- -Tűzriadó volt mama, és lemosódott a festék…mindenki rajtam nevetett!
A maci mama a takaróért nyúl és betakarja vele Bendét, aki sírva fakad. Édesanyja fájdalmas tekintettel simogatni kezdi a hátát, amikor csengetnek. Bende édesanyja feláll és az ajtóhoz megy, kinyitja és kiabál kisfiának a nappaliba.
- -Bende, téged keresnek!
Bende feltápászkodik a kanapéról és a bejárati ajtóhoz sétál. Az ajtóban meglátja osztálytársait, mindenki talpig lisztes, bundájukat fehérre festi a fehér por. Bende szemébe könnyek szöknek, Abigél lép oda hozzá elsőként és átöleli a fiúbocsot. Majd szépen sorba osztálytársai is követik példáját és körbe állva Bendét megölelik őt. Bende hatalmas mosolyra húzza a száját, felnevet és eldönti soha többé nem festi be fehér bundáját barnára, még akkor sem, ha ő az egyetlen jegesmaci az egész iskolában.
