Minden ember szeretetre, feltétel nélküli elfogadásra, biztonságra vágyik. Arra, hogy önmaga lehessen, hogy biztonságban érezze magát, és ne kelljen attól félnie, hogy elveszíti azt, amiről eddig csak álmodozott. A szeretet iránti igény alapvető emberi szükséglet, mégis van olyan helyzet, amikor megkaphatnánk a szinte utópisztikusnak, elérhetetlennek tűnő szeretetet, ám ekkor valami mélyen aktiválódik, az idegrendszer emlékezni kezd egy a tudatalattiban elnyomott mintára és menekülőre fogja. A korábbi kapcsolati tapasztalatok és a megtanult védekezési stratégiák befolyásolják a felnőttkori reakcióinkat, a kapcsolataink minőséget, az érzelmeink megélését.
A kapcsolódás már-már álomszerűen indul. Tökéletes összhangba kerülünk a másik emberrel, a fizikai vonzás szinte felperzsel, azt érezzük, hogy megtaláltuk azt, akit mindig is kerestünk. Elkezdjük tervezni a közös életet, a következő nyaralást, a romantikus esti összebújásokat, és hogy reggelente végre nem egyedül kell felébredni. Ám ekkor valami történik és az egyik fél távolodni kezd. Eleinte azt vesszük észre, hogy csökken a lelkesedés, elfoglalt lesz, sokat dolgozik, sokat edz, minden más fontosabb lesz, mint az együtt töltött idő. A partner ott áll értetlenül, hiszen nem volt konfliktus, úgy érzi minden tökéletes volt.
Melyik félben mi történik ilyenkor? Miért távolodik az egyik, amikor a másik közelebb lépne? Hogyan válhat a szeretet iránti vágy egy olyan körforgás kiindulópontjává, amelyben két ember akaratlanul is egymás félelmeit erősíti? Ezt a kérdést fogjuk most körbejárni.
A szorongó és az elkerülő haláltánca
Minden emberi kapcsolatunk hátterében a kora gyermekkori tapasztalataink állnak. Akkor tanuljuk meg, hogy mit jelent a szeretet, a bizalom, a biztonság, és minden alapvető érték, ami az életünket végigkíséri. Megtapasztaljuk, hogy számíthatunk e másokra, hogy kimutathatjuk-e az érzelmeinket, és hogy a közelség megnyugtat, vagy félelmet kelt.Ezek a kisgyermekkori tapasztalatok meghatározzák az identitásunkat, meghatározzák az önmagunkról alkotott képet, hogy hol helyezkedünk el a világban.
Azonban gyermekkori mintáink nem jelentenek egy örök életre szóló ítéletet. Amit egykor megtanultunk, felnőttként újra tanulhatjuk, vagy átírhatjuk. Ezek a minták, ha felismerjük, kellő önismerettel, munkával és akarattal átírhatóak, hisz mindannyian képesek vagyunk a változásra. Ha fejlődni szeretnénk, szembe kell néznünk a saját démonainkkal, és tudatossággal, önreflexióval és akár szakember segítségével le tudjuk győzni őket, egy jobb, minőségibb élet elérése érdekében. Ne csak saját magunk miatt tegyük ezt meg, hanem azért is, hogy akiket szeretünk, azokat ne bántsuk. A múltunk magyarázatot adhat arra, amit érzünk, És ahogy megélünk helyzeteket, de nem mentesít minket a felelősség alól. A viselkedésünket saját magunk választjuk.A kimondatlan érzések, a bizonytalanságban tartás, a következetlen közeledés majd hirtelen távolodás vagy az érzelmi elérhetetlenség mind sebeket ejt a másikon, amik mélyen megmaradhatnak.
Azonos vágy, két különböző félelem
Amikor a szorongó partner elkezd kötődni, mindent megtesz a másikért. Több együtt töltött időre vágyik, több odafigyelésre, több szeretetre. Számára az adja a biztonságot, ha figyelmet kap a másiktól. Egy közös este, egy kedves üzenet, egy ölelés megnyugtatja az idegrendszerét. A közelségben találja meg a biztonságot. Az elkerülő azonban amint elkezd kötődni, amikor mélyül a kapcsolat és érzelmek jelennek meg, a távolságban talaja meg ugyanezt a biztonságot. Elkezd elfoglalttá válni, teret, időt, és távolságot kérve próbálja megnyugtatni az idegrendszerét, ami a közelséget fenyegetésnek éli meg. Felti az autonómiáját, a szabadságát, és megpróbálja visszanyerni a stabilitását azáltal, hogy visszavonul. Egyszerűen kivonja magát a számára nyomasztóvá való érzelmi közelségből. Úgy érzi olyan elvárások vannak vele szemben, aminek nem tud megfelelni. Túl nagy a felelősség, és elveszíti a szabadságát. Ekkor a szorongó fel elkezd túlgondolni. Mit rontottam el? Hol hibáztam? Ezerszer visszajátssza a fejében az utolsó beszélgetéseket, mit mondhatott, mit tehetett amivel ezt a reakciót váltotta ki? Azonnal keresni kezdi a hibát saját magában, és elkezd kapaszkodni. Több üzenetet ír, hangsúlyozza a kommunikáció fontosságát, azonnal meg akarja beszélni, hogy mi történt. Ezt az elkerülő újabb nyomásnak éli meg, és még jobban eltávolodik. Az általa megtanult védekezési stratégia azt súgja neki, hogy a közelség veszélyes, fenyegetővé válik számára és lezár.
A két ember vágya ugyanaz, azonban a megèlèse teljesen más. Ami az egyiknek biztonság, a másiknak nyomás. Ami az egyiknek csak egy kis levegővétel, A másiknak elutasítás, vagy akár a kapcsolat elvesztésének fenyegető közelsége.
Hogyan lesz ebből egy ismétlődő minta? – Az ördögi kör és ennek megtörése
Minél inkább próbálja az egyik fél elérni a másikat, a másik annál inkább távolodik. Viszont minél inkább távolodik a menekülő, annál inkább erősödik az üldöző bizonytalansága, az elvesztésétől való félelem. A távolságot azonban bizonyos időközönként újra közeledés váltja fel. Jellemzően akkor, amikor a szorongó fel megnyugszik, nem nyomasztja az elkerülőt, és egy váratlan gyengéd gesztus, egy érdeklődő üzenet újra reményt ad, hogy minden rendeződhet, és fellángol a közelség. Ez egy borzasztóan kimerítő dinamika mindkét fél számára.
Van kiút a haláltáncból?
Ez egy nagyon mélyen gyökerező minta, amit csak tudatossággal tudunk megváltoztatni. Mikor felismeri mindkét fél, hogy a szorongása, a belső feszültsége honnan ered. Mikor megtanulják, hogy egy szituációra másként is lehet reagálni, mint ahogy azt eddig tették. Hogy a válasz nélkül hagyott üzenet nem jelent eggyet az elhagyással, és az érzelmi közelség nem gyengeség és nem válunk kiszolgáltatottá általa. Mindkét félnek meg kell tanulni megfogalmazni a szükségleteit, és meg kell érteni, hogy nincs két egyforma működésű ember. Nem várhatjuk el a másiktól, hogy ugyanazokkal a megélésekkel lássuk az életet. Így talán idővel, figyelemmel es munkával elkezdhetnek közelíteni egymás megértése felé, És lassan át tudják írni a mintát, és kialakulhat egy biztonságosabb kötődési mechanizmus. Egy biztonságos kapcsolatban nem kell feladni önmagunkat ahhoz, hogy a másik maradjon.
Nem kell elhallgatni, nem kell tojashejakon lépkednünk, hanem kifejezhetjük az érzéseinket, a vágyainkat. A biztonság nem azt jelenti, hogy soha nem félünk, hanem azt jelenti, hogy amikor nehéz, akkor is képesek vagyunk visszatalálni a másikhoz. Ehhez fontos megérteni, hogy egyetlen ember nem tudja életben tartani a kapcsolatot. Mindkét félnek bele kell tenni a munkát, az önismeretet.
Nem az a legfontosabb kérdés, hogy ki a szorongó és ki az elkerülő. Hanem az, hogy felismerjük e, hogy mit teszünk a másikkal, miközben mindketten ugyanarra vágyunk. Arra, hogy szeressenek bennünket. Azonban A szeretet nem mindig elég ahhoz, hogy egy kapcsolat működjön. Időnként szembe kell néznünk a saját működésünkkel, És azzal, hogy mit okozunk a másik emberben.
Képek forrása: mentis.hu illetve Mesterséges intelligencia által generált kép
Forrás: Thais Gibson – Kötődési problémák- Megoldások
