Ezen a héten a bulvár rovat főképp a tanulásra fókuszál: a mai napon Bajzát Timivel beszélgetek, aki a 2018/2019-es tanév Országos Tudományos Diákköri versenyének I. helyét nyerte el általános, leíró és kognitív nyelvészeti szekcióban.
Noémi: Miért indultál el az OTDK-n? Milyen volt a felkészülési időszak?
B.T.: Őszintén nekem a felkészülési időszak nem tűnt versenynek, hiszen a kutatási témámat folytattam, amit elsős korom óta viszek (jelenleg segédigés szerkezetekkel foglalkozom, kognitív nyelvészeti keretben). Engem az OTDK önfegyelemre tanított: mivel rendszeresen kellett vele foglalkoznom, így mélyebb betekintést kaptam egy olyan témába, ami nagyon érdekelt, sőt, érdekel még mindig. Az idősebb ismerőseim számomra mindig példát mutattak, hiszen már gólyaként is azt láttam, hogy OTDK-ra és konferenciákra készülnek, így szinte egyértelműnek tűnt, hogy én is megmérettessem magam.
Noémi: Minden bizonnyal mentálisan és testileg is nagyon stresszes, kimerítő időszak volt, amíg tartott a verseny. Mi volt a legnehezebb számodra ezekben a hónapokban?
B.T.: A legnehezebb talán a dolgozat megírása volt, hiszen ez a legnagyobb munka: ez az időszak pedig pont a vizsgaidőszakra esett. Azt kell, hogy mondjam, ez volt a legintenzívebb hónap egyetemi tanulmányaim során.
Noémi: A tavaszi szóbeli fordulót milyennek találtad?
B.T.: Már a tavaszi forduló előtt is voltam konferenciákon a témámmal, így szerencsére volt gyakorlatom az előadásban. Amit nehezebbnek találtam az a dolgozat „belesűrítése” volt egy húszperces előadásba: hiszen amíg írásban terjedelmileg és formailag is szabadabban tudtam mozogni, addig szóban mindezt lecsupaszítva, a lényeget kiemelve kellett elmondanom. Ezen felül a mi szekciónkban több nyelvelméleti keretben készült dolgozat is versenyzett, ami talán nehezebbé tette az objektív értékelést. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy az OTDK igazából nem verseny, hanem egy hatalmas fejlődési lehetőség mindenki számára, aki elindul rajta.
Noémi: Hogyan kapcsolódsz ki?
B.T.: Erre nehéz válaszolni (nevet). Az OTDK alatt sokszor már az is felüdülés volt, ha más egyetemi óráimra készülhettem, hiszen kiszakadhattam a napi monotonitásból. Nekem a finn a specializációm az egyetemen, és emellett észt nyelvi órákat is végeztem, és az utóbbiak mindig kikapcsolódást jelentettek, hiszen az nem volt „igazán kötelező”.
Noémi: Ha már Észtországnál járunk… Tudom, hogy voltál már Észtországban. Milyen az ország, milyenek az ottani emberek? Különböznek a magyaroktól?
B.T.: Ami a legnagyobb sokk volt számomra, az pont az volt, hogy nem volt kultúrsokk. Tallinn városképe sok mindenben eltér Budapesttől, azonban ott is megtalálható a romantikus európai városokra jellemző középkori belváros, de a panelrengeteg is. Tallinn nyáron nyüzsgő turistaváros: sokszor nem is észtekkel, hanem finn vagy más nyelvű turistákkal találkoztam. Sőt, a lakosság jelentős része orosz nyelvű, ez is nagyon érdekes volt. Az észt emberek körében nehéz általánosítani, de ami mindenkire jellemző volt, az az óriási vendégszeretet.
Noémi: Ha lenne egy kívánságod, mi lenne az?
B.T.: Továbbra is folytatni szeretném a kutatást az egyetem keretein belül.
Noémi: Mi a legmeglepőbb dolog, amit kevesen tudnak rólad?
B.T.: Művészeti középiskolában tanultam, és így a festés, képzőművészet és iparművészet is közel áll hozzám. Sőt, középiskolában még sportlövészkedtem is, amit amúgy nagyon szerettem. Emellett apróság, de a szabadidőmben szívesen legózom.
Noémi: Köszönöm a beszélgetést.
Noémi
