2024. október. 16., szerda

Top 5 Ezen a héten

Kapcsolódó cikkek

A Könyvmolyok kedvenc helye

Idén is megrendezésre került a 29. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a Millenárison. Író- olvasó találkozók, felolvasások, dedikálások, irodalmi estek, könyvbemutatók, beszélgetések és filmvetítések várták az érdeklődőket a rendezvény négy napja alatt.


Magyarország legnagyobb könyvfesztiválját Orvos-Tóth Noémi pszichológus, író nyitotta meg a Nemzeti Táncszínházban. Beszédében többek között arra is kitért, hogy az olvasás erősíti az érzelmi kötődést szülő és gyermek között, illetve fejleszti szociális készségeinket is. A történetek pedig segítenek megérteni az emberi kapcsolatokat.

Orvos-Tóth Noémi a Könyvfesztivál megnyitóján

A fesztiválon több generáció is megjelent. Gyermekes családok babakocsit tolva, fiatalok és nagy többségben felnőttek nézelődtek a könyvek között. Ahogy beléptem a standok közé, újra elöntött az izgalom érzése, új könyvek illata csapott meg.

A Könyvfesztiválon közel 150 kiállítóval találkozhattunk. A standoknál kedvezmények, dedikálások várták az érdeklődőket, illetve könyves kiegészítőkre is bukkantam. Mucsi Zoltán az Európa Könyvkiadónál dedikált, Almási Kitti pedig a Könyvmentoroknál.

A külön termekben pedig könyvbemutatók, események zajlottak, melyek mind színvonalasak voltak és jól felkészültek rá az alkotók.

Díjátadás és hagyomány a Könyvfesztiválon

A könyvfesztivál szervezői minden évben meghívnak egy külföldi díszvendéget. Idén a választás a kortárs izlandi irodalom alkotójára, Jón Kalman Stefánsson-ra esett, aki a rendezvényen Budapest Nagydíjban is részesült.


A 29. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon az oktatást és a nevelést leghatékonyabban segítő könyvért járó Budai-díjat is átadta a II. kerületi Önkormányzat.

Immár hagyomány, hogy a fesztiválon bemutatkozik egy-egy ország kultúrája, könyvkiadása. Ebben az évben Franciaország tudta képviselni az irodalmát külön standokkal. Több francia könyvkiadó is érkezett Magyarországra. A Millenárison az is kiderült, hogy a 2025. évi fesztiválon a román, a 2026-ban pedig a német nyelvű irodalom mutatkozhat majd be .

Könyvek a Könyvfesztiválon

Magyar-török kulturális évad a könyvfesztiválon

A rendezvényen a Magyarország és Törökország 1923-as diplomáciai kapcsolatfelvételének 100. évfordulója alkalmából rendezett magyar–török kulturális évad programjaihoz is csatlakozott. Így török könyvkiadók is megmutatták kínálatukat, magyar partnereikkel pedig közös könyvbemutatókat tartottak, és további szakmai együttműködési lehetőségeket kerestek.

Én minden évben feltöltődve távozom erről a rendezvényről, új könyvekkel gazdagodva. Csak ajánlani tudom annak, akit érdekel az olvasás, az irodalom és annak is, akinél mindig van egy könyv.

Borítókép: Saját fotó

Fotók: Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Facebook oldala

Népszerű cikkeink