2024. október. 22., kedd

Top 5 Ezen a héten

Kapcsolódó cikkek

Bravúros döntetlen, majd sima győzelem – új lendületet kapott a magyar válogatott!

A Nemzetek ligájában eddig két mérkőzésen egyetlen pontot szerzett a válogatott, azonban most végre sikerült javítani a helyzeten. Az elmúlt időszakban a csapatot és Marco Rossit éles kritikák érték a gyenge eredmények miatt, így a mostani két mérkőzés különösen fontos volt.

Október 11-én a legendás Ronald Koeman vezette holland válogatott érkezett a Puskás Arénába. Az elmúlt mérkőzések eredményei, valamint az a tény, hogy a legutóbbi kilenc összecsapásból mindegyiket a hollandok nyerték, kevés reményt hagyott arra, hogy pontot szerezhetünk ellenük. Ennek ellenére a hatalmas akaraterőnek és a kitartó küzdelemnek köszönhetően sikerült egy bravúros 1-1-es döntetlent kiharcolni. Még meglepőbb, hogy sok szurkoló talán csalódott is volt, hiszen a vendégek csak a mérkőzés végén, emberhátrányban tudtak kiegyenlíteni.

Mérkőzés előtti koreográfia. Forrás: Facebook

A hangulat, mint mindig, most sem okozott csalódást. A Carpathian Brigade és időnként az egész stadion fantasztikus atmoszférát teremtett, ezzel óriási támogatást nyújtva a csapatnak.

Bár a magyar válogatottnak kevés helyzete volt, és mindössze egyszer találta el a kaput, végre láthattuk azt, amit sokan hiányoltak az utóbbi időszakban: küzdeni akarást, elszántságot és összpontosítást.

Három nappal később a csapatnak Zenicában volt jelenése Bosznia-Hercegovina ellen. Ez volt az úgynevezett „muszáj meccs”, amit mindenképpen meg kellett nyerni. Végül magabiztos 2-0-s győzelmet arattunk, így szinte biztos a harmadik hely.

Szoboszlai duplázott, Nagy Zsolt remek teljesítményt nyújtott, de az egész csapat egységesen és magabiztosan játszott, mindenki hozzájárult a sikerhez, ahogyan ismét a szurkolók is megtettek mindent, ami tőlük tellett. 

Szoboszlai 8 gól nélküli meccsét törte meg a válogatottban. Forrás: Facebook

Legközelebb novemberben, Hollandia ellen lépünk pályára, végezetül pedig a német válogatottat fogadjuk a Puskás Arénában.

Népszerű cikkeink