Tisztelettel őrizzük az örök nyugalomra helyezett tizenhárom lélek emlékét és fejet hajtunk áldozatuk előtt.”
- Sean MacFarland altábornagy, Fort Hood akkori parancsnoka, 2015. április 10.
Elsősorban mi az, ami eszünkbe jut egy katonai támaszpontról? Fegyelem, biztonság, hierarchikus felépítés. Rendszerint ez így is működik, azonban 2009 november 5.-én a Fort Hood-i bázis gyilkosság helyszínévé vált. A támadás nem kívülről érkezett. Nidal Hasan őrnagy az amerikai hadsereg pszichiátere, azok ellen fordult, akiknek a segítésére felesküdött. A támadás 13 ember életét követelte, több mint 30-an sérültek meg. A halottak között 12 katona és egy civil is alkalmazott volt. A támadás a bázis egyik egészségügyi központjában történt, ahol az Afganisztánba készülő katonák vizsgálatra várakoztak, nem számítva arra, ami a ezután történt velük.
Vizsgálatot indítottak az eset kapcsán, még az FBI-t is bevonták. Kiderült, hogy Hasan jellembeli negatív változásai korábban is megfigyelhetőek voltak, továbbá súlyos szervezeti és kommunikációs hiányosságokat is tártak fel. Ennek ellenére hatékony reakció mégsem előzte meg a tragédiát. A súlyos eset túlmutat egy intézmény hibákkal teli működésén. A túlélők fizikai és lelki sérüléseket is szenvedtek. Volt olyan, akit hét lövés ért. A 2015-ös megemlékezésen a mentésben résztvevők bátorságát is hangsúlyozták, mert miközben katonák és civilek sebesülteket láttak el, voltak, akik a támadó figyelmét próbálták elterelni.
Hasant 2013-ban a katonai bíróság halálra ítélte, 2015-ben a tragédia áldozatai egy törvénymódosítás után kapták meg a Bíbor Szív kitüntetést.
Az ügy 2026 őszén ismét a nemzetközi figyelem középpontjába került. Hasan kivégzését december 3.-ára tűzték ki és felmerült annak élő internetes közvetítése, azonban Donald Trump október 15.-én bejelentette, hogy nem lesz közzé téve. A tervezett december 3.-ai időpontot, még jogi eljárások befolyásolhatják.
Forth Hood tanulsága, hogy nem garancia a biztonságra a kerítés és az egyenruha, szükség van az egyirányba mutató jelek felismerésére, és a megfelelő felelősségteljes döntések meghozatalára. A megemlékezés középpontjában azoknak kell maradniuk, akik életüket vesztették és azoknak, akik azóta is együtt élnek a következményekkel. Az áldozatok emlékét nemcsak a tiszteletadás őrzi, hanem az is, ha a tragédia tanulságai nem merülnek feledésbe.
