Nem, nem a Kámaszútrát csaptuk fel! Finnországban egy bizarr sportágban a férfiak a párjukkal a hátukon versenyeznek, a győztes pedig annyi sört kaphat, amennyit a cipelt nő nyom.
De mi is ez pontosan?
Ez egy hivatalos sportág, amelynek neve feleségcipelés (finnül: eukonkanto). Nagyjából annyiból áll, hogy egy férfi a hátára vesz egy nőt, és végigrohan vele egy akadálypályán.
Igen, ez egy létező sportág, amelynek világbajnokságot is rendeznek. Sokan azt hinnék, hogy az egész egy kocsmai fogadásból indult, de a történet ennél jóval érdekesebb.
Honnan indult ki ez az egész?
A sportág eredete egy 19. századi finn legendához kötődik. A történet középpontjában Herkko Rosvo-Ronkainen, a hírhedt rablóvezér áll, aki a legenda szerint bandájával élelmet és nőket rabolt a környező falvakból. Az egyik történet szerint a bandához csatlakozni kívánó férfiaknak nehéz zsákokkal vagy akár egy másik emberrel a hátukon kellett bizonyítaniuk az erejüket és a kitartásukat.
Hogy a történetből mennyi igaz, azt nehéz megállapítani, de a legenda a mai napig a sportág része.
A helyiek 1992-ben úgy döntöttek, hogy a különös hagyományból vidám versenyt rendeznek a finnországi Sonkajärviben. Az első világbajnokságot 1996-ban tartották meg.
Elindulnál? Jó, ha tudod!
Nem kell házasnak lenned! A sportág nevével ellentétben nem muszáj a saját feleségedet cipelned. Lehet a szomszéd felesége vagy a barátnőd is, a lényeg, hogy a párotokkal megfeleljetek a korhatárnak. A súly is számít, a cipelt személynek legalább 49 kilogrammot kell nyomnia, ha ennél könnyebb, súlyokkal megpakolt hátizsákot kell viselned, hogy elérjétek az előírt minimumot. A pálya nem éppen sétagalopp. A hivatalos útvonal 253,5 méter hosszú, homokos és kavicsos szakaszokkal, két száraz akadállyal és egy körülbelül egyméteres vízi akadállyal. Ha leesik a társad, nincs vége a versenynek. Fel kell venned a hátadra vagy a karjaiba, és folytatnod kell a pályát. A hivatalos szabályok szerint ezért önmagában nem jár időbüntetés.
Új technikák, ha nem bíznád a véletlenre
Az évek során a versenyzők rájöttek, hogy a hagyományos háton cipelés vagy a klasszikus „tűzoltófogás” nem feltétlenül a leghatékonyabb módszer. Ekkor jött az észt technika, amely alapjaiban változtatta meg a sportágat.
Az úgynevezett észt cipelésnél a nő fejjel lefelé lóg a férfi hátán, lábait a férfi vállai köré fonja, és a derekánál kapaszkodik. Ez a módszer stabil tartást biztosíthat, miközben a futó a karjait is szabadabban használhatja az egyensúlyozáshoz.
Van azonban egy apró bökkenő: a nő feje így éppen a férfi feneke közelébe kerül, a vízi akadálynál pedig akár teljesen víz alá is merülhet.
A szerelemért mindent, igaz?
A fődíj
Az egészben az egyik legzseniálisabb rész a díjazás. A nyertes páros trófeát és különféle szponzori ajándékokat kap, de a legkülönlegesebb jutalom az, hogy a győztes a cipelt társa testsúlyának megfelelő mennyiségű sört is hazaviheti.
Vagyis minél nehezebb a párod, annál nagyobb lehet a jutalom – persze csak akkor, ha előbb célba is érsz vele.
Úgy tűnik, ezen a versenyen a romantika mellett az erőnlétnek és a taktikának is komoly szerep jut.
Borítókép forrása: https://fr.wikipedia.org/wiki/Porter_de_femme#/media/Fichier:Wifecarrying-drawing-color.png


