2024. október. 22., kedd

Top 5 Ezen a héten

Kapcsolódó cikkek

Szívbe markoló hírek Bruce Willis állapotáról

Demi Moore a hétvégén friss híreket osztott meg exférje, Bruce Willis állapotáról.

A színésznő a 2024-es Hamptons Nemzetközi Filmfesztiválon vett részt New Yorkban, ahol életműdíjat vehetett át a pályafutásáért. A rendezvény során Demi Moore egy szívbemarkoló nyilatkozatot adott beteg volt férje jelenlegi állapotáról.

„A betegség, az betegség. Ezt el kell fogadni, mást nem lehet tenni. De ahhoz képest, milyen baj sújtja, állapota stabil. Fontos, hogy ne ragaszkodjunk foggal-körömmel a múlthoz, nézzünk szembe azzal, ami most van. Ha elfogadjuk a helyzetet, ott vagyunk vele, ahol épp tart, az nagyon szép tud lenni” 

– nyilatkozta a színésznő. Hozzátette: pont két nappal korábban látogatta meg volt férjét lányukkal, Rumerrel és unokájukkal, a kis Louettával.
Demi Moore szavai mélyen megérintették a hallgatóságot, érezni lehetett ugyanis belőlük a szeretet és együttérzés erejét, amelyet exférje iránt tanúsít. A színésznő elkötelezett amellett, hogy amíg csak lehet, támogassa Bruce Willist ebben az élethelyzetben, és hogy mindent megtegyen, amit tud, hogy az együtt töltött pillanatok emlékezetesek legyenek mindannyiuk számára.

Bruce Willis családja 2022 márciusában nyilatkozott először a színész állapotáról, amikor afáziával diagnosztizálták és ennek következtében felhagyott színészi karrierjével. 2023 februárjában pedig kiderült, hogy a világhírű amerikai színész frontotemporális demenciával küzd és az afázia ennek egy különösen súlyos előjele volt.

Az afázia szerzett nyelvi és kommunikációs zavar, amely az esetek többségében stroke után alakul ki, de létrejöhet baleset, agydaganat, fertőzések és egyéb egészségügyi probléma következtében is. Érintettjei a feltett kérdésekre nem tudnak elvárt módon válaszolni, ők sem képesek kérdezni, megfelelően kommunikálni. Az állapot nem tekinthető állandónak, a pácienseknek mindig van lehetőségük a fejlődésre, tanulásra. Ugyanakkor a fejlődés mértéke és üteme mindig egyéni, függ a sérülés jellegétől, súlyosságától is.
A
frontotemporális demencia egy gyűjtőfogalom, amely alá olyan betegségek tartoznak, amelyek az agy homlok- és halántéklebenye szövetének fokozatos pusztulásával járnak. Habár összességében viszonylag ritka problémáról van szó, mégis ez a 65 év alatt korosztályban előforduló demencia egyik leggyakoribb oka: a korai esetek mintegy 40 százalékát ez fedi le. Az állapot többnyire lassan, évek alatt alakul ki. A probléma forrása, hogy az agy kritikus fontosságú területein abnormális fehérjefelhalmozódás jön létre, megváltoztatva az érintettek viselkedését, személyiségét, kommunikációját. Eltérően a demencia egyéb formáitól – például az Alzheimer-kórtól –, a betegség jellemzően csak késői, előrehaladott stádiumban van kihatással a betegek memóriájára. (Forrás: Afázia tünetei és kezelése, Miben szenved pontosan Bruce Willis?)

Bruce Willis, Demi Moore és három közös lányuk
Bruce Willis, Demi Moore és három közös lányuk

Korábban Demi Moore, Drew Barrymore (A The Drew Barrymore Show házigazdája) 2024. szept. 13.-ai beszélgetős műsorában szórt el némi információ morzsát, amikor a műsorvezető érdeklődött a színészlegendáról.
„A gyerekeimnek is csak annyit mondok mindig, hogy annak kell örülnünk, ami éppen van. Ne ahhoz ragaszkodjanak, hogy ki volt (az apjuk) korábban, vagy hogy milyennek szeretnék, hogy legyen. Azt nézzék, hogy kicsoda ő most, ebben a pillanatban. Amikor ez sikerül, abból rengeteg szépség, öröm, szeretet és kedvesség fakad.

Mikor Los Angelesben vagyok, minden héten átmegyek (a volt férjemhez). Igazán nagyra értékelem azt az időt, amit együtt tölthetünk.”

Bruce Willis 2025 márciusában lesz 70 éves, és reményeik szerint ezt a kerek évfordulót is az előző szülinapjaihoz hasonlóan meghitten ünnepli majd a család.

Népszerű cikkeink