2024. október. 16., szerda

Top 5 Ezen a héten

Kapcsolódó cikkek

Nézetváltás történt az X-Faktor mentorainál

Ismét megkezdődtek az X-Faktor válogatói. Az est mentorai Radics Gigi, Puskás Peti, Gáspár Laci és ByeAlex lesznek, elmondásuk szerint sokkal nyitottabban és lelkesebben várják a tehetségeket, mint egy évvel ezelőtt.  Az első válogatón csak úgy záporoztak a nemek annak ellenére, hogy idéntől másképp viszonyul a zsűri a műsorban fellépő versenyzőkhöz. Természetesen azért akadt néhány meglepő produkció is.

Gáspár Laci az elsőként fellépőt már a bemutatkozáskor biztatással fogadta, hangos csatakiáltásokkal skandálta a versenyzővel együtt, hogy ő fog győzni. A mentor a dal refrénjekor rájött, hogy nem az történt, amire számított, jelezte az úrnak, hogy olyan volt, mintha „csatahelyzetben egy másik faluba ment volna be.” A legkritikusabb zsűritagnak nevezhető ByeAlex elmondta, hogy ilyen rosszat még nem hallott.

Gáspár nem adta fel a lelkesedését, és a következő versenyzőt is hasonló biztatással küldte a harcba.  Sajnos ebben az esetben is csalódnia kellett. Mint mondta:

„Rádadtam a páncélt, hogy menj vele a csatába, és a páncél agyonnyomott.”

Puskás Peti igyekezett felvilágosítani mentortársát, hogy az, hogy felbiztatja a versenyzőket, még nem feltétlenül fog biztos sikert jelenteni. Erre azt a választ kapta, hogy addig fogja csinálni, amíg be nem jön. Erre sokat kellett várni.

Az első igent is Gáspár Lacitól hallottuk, bár a zsűri többi tagjának látványosan nem tetszett a műsor, Laci mellett Puskás Peti is igent mondott. A szerencsés pedig a 43 éves Taskovics Judit, aki egy valóságos retró házibulit csinált az X-Faktorból néhány percre, ám ez nem volt elég a továbbjutáshoz. Volt, aki felismerte, hogy akik biztatják, becsapják, volt, akit inkább a baráti kör véleménye vezérelt, de olyan is volt, aki a zsűriben találta meg az ellenséget. Mentoraink a legnagyobb hibásnak mégis az énektanárokat tartják, hiszen nekik szakértőként meglenne rá a lehetőségük és tekintélyük ahhoz, hogy szembesítsék a tehetségtelen embereket a tényekkel.

Az első zenekar a Band of streets több nemzetközi versenyen is részt vett korábban. Bár a bemutatkozás kissé érdekesre sikerült önmaguk túlfényezésével, mégis, amikor bizonyítani kellett, akkor odatették a csontot, és meggyőzték a zsűrit. Volt benne hangosbemondó, kürt, tuba, dob és szaxofon is, ezzel pedig kiérdemelték a négy igent. Tamáska Gabriella, aki életében eddig csak egyszer lépett fel, akkor is egy rotációs kapa versenyen énekelt, a pop műfajából hozott dalával lepte meg a zsűrit és a közönséget. Előadása órási sikert aratott, a produkció után a közönség állva tapsolt. Meglehetősen pozitívra sikerült a zárás is, a fiatal bankár srác, Zdroba Patrik, aki korábban már megnyerte a munkahelyén szervezett tehetségkutató versenyt, nagyon szépen elénekelte Celin Dion It’s all coming back to me now című dalát.

Új forgatókönyvet nem sikerült írniuk, és kissé nehéz volt az össze-vissza vágások között eligazodni. Egyenesen zavaró volt, hogy sokszor nem lehetett tudni, hogy kihez beszél a zsűri, mert egy mondat alatt akár 3-4 ember találó reakcióit is megnézhettük. Tény, hogy voltak ennél viccesebb epizódok is, az est érdekességének talán az mondható, hogy végigvezethető egy dramaturgiai szálon, ami nem más, mint a közös ellenség: az énektanárok kipécézése.

Az est dilemmájának tekinthető az énektanár-kérdés, ugyanis meglehetősen sok énekelni nem tudó fellépőt maga a személyes énektanár biztatott a műsorban való szereplésre. Úgy tűnik, a zsűri tagjai nem bírnak elszakadni ettől a kérdéstől, ugyanis érdekes fintorokkal üdvözölték azokat a versenyzőket, akik elmondták, hogy járnak énektanárhoz. Hogy ez etikailag mennyire helyes, azt mindenki a maga belátása szerint dönti el, kétségkívül rengeteg konfliktushelyzetet generálnak tanárok és diákjaik között ezzel a gesztussal.

A borítókép forrása: rtlmost.hu

Népszerű cikkeink