2024. október. 22., kedd

Top 5 Ezen a héten

Kapcsolódó cikkek

Hogyan lesz a teherliftből népszerű fotóspot és miért téved el Lábas Viki? – Backstage titkok a Müpa Egyetemi Napján

A Müpa idén is megrendezte Egyetemi Napját Budapesten. Az egy délutános rendezvényre olyan hallgatókat vártak, akiket érdekel az intézmény működése, az előadások lebonyolítása, azok technikai, szervezési és felkészülési oldala. Én ezen diákok közé tartozom, így örömmel vetettem bele magam a forgatagba. Gyertek velem ti is!

A Müpa

A Müpa Magyarország egyik legmodernebb kulturális létesítménye, melynek fő feladata és varázsa, hogy összefogja a különféle művészeti ágakat. Rendeztek már meg ott táncos koncertelőadást, például a Margaret Island zenekar “Szabadon szép a tánc” című turnéjának megnyitó eseményét, a Fénytörést, de 2022 óta minden évben itt valósul meg a Recirquel társulat nagyszabású cirkuszi-színházi előadása is. Ugyanakkor a helyszín teret ad az irodalomnak, a filmeknek és bármilyen művészeti eseménynek.

A kis kitekintő után nézzük, mi történt az Egyetemi Napon

Az egyetemisták számára rengeteg aktivitással készült a Müpa a délutánra. Vezetett tematikus backstage túrákon lehetett részt venni a Müpa szakembereivel és meghívott vendégekkel, volt azonban élménydobolás és beszélgetések is, például Vecsei H. Miklóssal és Simon Mártonnal. Látogatásom az információs pult mellett kezdődött, mivel egyes programok limitált férőhelyesek voltak, így azokra fel kellett iratkozni, ezekről pedig nem szerettem volna lemaradni. Más előadások azonban szabadon voltak látogathatóak. Nézzük, én merre jártam!

Karzatkoncert – Filmzenék orgonán

Az információs pult után a Müpában található Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermének karzatára mentem, ahol Tasi Csaba orgonaművész játszott el filmzenéket az ikonikus hangszeren. Többek között olyan alkotások hangzottak el, mint a Reszkessetek Betörők ikonikus zenéje, a Carol of the Bells, egyes Star Wars soundtrack-ek, vagy a Remény rabjai című filmben hallható dallam. Az előadó pedig a zenék között beszélt is a hallgatósághoz, így mindent megtudhattunk az éppen elhangzott műről és a hozzá kapcsolódó filmről. Tasi Csaba egyszer azt is elmondta, a hangversenyteremben lévő hangszer Európa egyik legnagyobb koncerttermi orgonájaként van számon tartva a maga majdnem hétezer sípjával.

Tasi Csaba játéka az orgonán mindenkit elkápráztatott

A Müpa Lábas Viki szemén keresztül – Vezetett backstage túra

Az én általam legjobban várt program egyértelműen ez volt. A zeneipar egyes területei engem is érdekelnek, így a koncerteken külső szemlélőként mindig próbalom a legtöbb információt ellesni. Itt azonban volt lehetőségem bővebben is belelátni a folyamatokba Lábas Viki, a Margaret Island énekesnője szemszögéből. Megismertem a helyszín technikáját, belső tereit, színpadait és a közönségtől elzárt részeket. Külön öröm volt számomra, hogy a fénypulthoz is odaengedtek kipróbálni azt, a fénytechnikus pedig nagyon kedvesen hasznos tanácsokkal látott el.

Ezeken kívül azonban olyan “titkokat” is megtudtam, hogy a Müpa backstage-ben Lábas Viki maga is mindig eltéved – ott járva ezt meg is értem – illetve hogy a legmenőbb fotó spot az együttesek számára a teherlift, hiszen abban minden zenész és stábtag elfér. Ennek örömére a csoporttal és Vikivel készült is egy közös kép ott.

Lábas Viki és a túra csoportja a teherliftben

BEATSTARZ: Az élő zene és a rap jam találkozása

Erre a különleges és nagyon jó hangulatú programra a délután folyamán kétszer is sor került, én a másodikon vettem részt. A BEATSTARZ egy olyan zenei formáció, melyet Ceryák István, Azahriah dobosa, Gerendás Ruben, Azahriah basszusgitárosa, Heilig Tamás, a Punnany Massif basszusgitárosa és Mackó Miklós, Manuel és a Valmar gitárosa alkot.

A Beatstarz tagjai

A hatvan perces fellépésen ők adták tehát a zenei alapot, hozzájuk pedig olyan előadók csatlakoztak, mint 6363, Saiid vagy éppen Lil Frakk. Utóbbiról azonban én már sajnos lemaradtam, mivel kezdődött egy másik elfoglaltságom.

Saiid , 6363 és a közönség

Séta a kulisszák mögött – Színpadok hátsó megvilágításban

Utolsó programom ez a színpadtechnikai előadás volt Vankó Dániel szcenikai igazgató vezetésével. A Lábas Vikivel tett sétám után a helyszínek már mind ismerősek voltak, és úgy éreztem, nagyon sok mindent megtudtam, így kiváncsi voltam tud-e ez a séta újat mutatni. Technikai, illetve működési információk terén tudott is.

Vankó Dániel elmondta, hogy “a Müpa olyan, mint egy nagy művelődési ház”, és hogy az intézmény egy szezonban (szeptembertől-júliusig) közel ezer előadást bonyolít le sikeresen. Technikailag pedig megtudtam, hogy míg a Müpa hangversenytermében az igények miatt nem annyira, addig a kisebb előadóteremben, a Fesztivál Színházban számos extra, körszerű elemmel rendelkezik a színpad. Ilyen például a forgás, illetve a lesüllyedés és a felemelkedés, melyet mi is megtapasztalhattunk. A díszlet ezen a helyszínen pedig számtalan módon variálható, így egy-egy átrendezés után ez olyan lehet, mintha nem is ugyanott járnánk. Emelett volt szó hang, fény és vetítés technikáról is mindkét terem esetében.

Vankó Dániel és a csoport a hangterelő alatt

Az eddig felsoroltakhoz azonban rengeteg ember megfeszített, sokszor hosszan elhúzódó munkája szükséges. Szó volt ugyanis arról, hogy a Müpa szakemberei sokszor reggel kezdik a napot és az előadás után még körülbelül hajnal kettőig a helyszínen vannak. Amit pedig szintén átadtak nekünk az, hogy mekkora felelősség is van a technikusokon. Egy rossz pontra való világítással, egy rossz gombnyomással akár egy fellépő sérülését, egy produkció leállását is tudják okozni.

Süllyedő színpad a Fesztivál Színházban.

Összességében szerintem a rendezvény nagyon informatív és élvezhető volt, megérte a látogatást. A probléma csak annyi, hogy a Müpa egy tanévben többször is rendezhetne ilyet, hogy utolsó éves egyetemistaként még egyszer legyen lehetőségem ellátogatni egy ottani Egyetemi Napra.

Fotók: Hirling Bálint, Nagy Attila – Müpa

Népszerű cikkeink