A BTK-n még kevésbé ismerjük Takáts Márkot, de annyit elöljáróban érdemes róla tudni, hogy autodidakta módon tanulta ki a könyvkészítés mesterségét, sokáig színészkedett, és emellett verseket is ír. Első verseskötete 2017-ben jelent meg, „This is Where I Fell” címen, és a második, a „From all the Rot that He Created” jövőre várható, 50 darab kézzel kötött, számozott példányban.
Marhajó ruháid vannak, ezeket részben te is készítetted?
Nem, sajnos ezzel nem foglalkozom, egy kettő ruhámat átalakítottam, megfoltoztam, de semmi komolyra nem kell gondolni.
Mióta foglalkoztat a könyvkészítés, és hogy vágtál neki?
A szenvedély messzire nyúlik vissza, amióta az eszemet tudom, vonzódtam a könyvekhez. Ez részben amiatt is lehet, hogy könyvekkel körülvéve nőttem fel, szüleim is nagyon sokat olvastak. Kisfiúkorom óta érdekelt, hogy hogyan vannak összerakva, hogyan működnek, sokat forgattam, tanulmányoztam őket. Másfél éve lettem elég bátor ahhoz is, hogy elkezdjem őket szétszedni és újra összerakni. Nagyon sok időt töltöttem ezzel, a technikák egy részét elképzeltem, hogy vajon hogy lehet, és utána addig próbálkoztam, változtattam, amíg el nem jutottam a helyes, vagy bizonyos esetekben egy ugyanúgy működő alternatív úthoz. Végső elkeseredésemben pedig még mindig ott volt az internet. Nemrég meglátogattam egy könyvkötőt, aki akkor azt mondta, hogy helyesen csinálom, amit csinálok, szóval ez megnyugtat. Azt hiszem, hogy a naiv, kívülálló megközelítés nagyon sokban pozitív hatással volt a szakmához való hozzáállásomra, mert ezúton mindenféle olyan ötletet (pl. háromszögletű, köralakú, térbe csúkódó, és síkba nyíló) is alkalmam volt megvalósítani, amiket egy tradicionális tanár-diák viszonyban lehet, hogy nem gondoltam volna. A tradicionális könyv, mint tárgy, egy forma- transzformációi lehetőséggel rendelkezik, amikor a könyv be van csukva, és amikor ki van nyitva. Könyvkötészetem neve alatt (a Facebookon Orpheus bookbindery néven lehet megtalálni), több-transzformációs könyvek létrehozására törekszünk. Ez kvázi a középkori könyvkötészeti hozzáállás felélesztése (akkor még sokkal liberálisabban volt kezelve a mostmár-tradicionális négyszögletű alakzat).
Azt mondtad, Nick Cavenek köszönheted, hogy elkezdted poétikai pályafutásodat. Hogy nézett ki az a pillanat, amikor tudatosult benned, hogy te verset fogsz írni?
14 évesen. Nick Cave egyike volt az első olyan költőknek, akikre rámutattam, és azt éreztem, hogy ilyet szeretnék én is alkotni. Persze ehhez hozzátartozik az is, hogy Cave nem csak mint író, hanem mint előadó is nagy hatással volt rám, végtelenül tudok azonosulni azzal a fajta vadállati elemiséggel, amit ő művészileg képvisel. A korai verseim mind-mind Nick Cave dalszövegek próbálnak lenni. De elkezdtem olvasni valahogy szintén azidőtájt sok Ted Hughes-t, W. H. Auden-t, és William Blake- et, ami szintén könnyen rámutathat az irányra, amit ars poeticailag képviselni szeretnék, Hughes az őserő, Auden a lírikusság, és Blake a mitologizálás miatt.
Miért pont angolul írod verseidet? Univerzalitás? Egyszerűen jobban meg tudod ragadni a gondolataidat?
Kisfiúként, és még fiatal kamaszként is dadogtam. Amikor megtanultam angolul, új magabiztosságra leltem az új nyelvben, az új eszköztárban, ami később az anyanyelvemre is kihatott. Amikor költészetet kezdtem írni, az alapvető célom inkább a terápia volt (mint azt hiszem az összes kamaszkori verselőnek), és úgy találtam, hogy az új nyelvvel szabadabban, őszintébben fejezem ki magamat. Utána ez megragadt, és már a másik nyelven jelent meg a hangom is.
Szabad bölcsészeten tanulsz, így bátran megkérdezhetem: hol tartasz most a filozófiában, mi/ki érdekel jelenleg a leginkább?
A metafizika végtelenül érdekel, hisz a művészeti alkotás önmagában egy nagyon metafizikus gyakorlat. Hisz meghall az ember a fejében egy mondatot, meglát a fejében egy képet, akármit is alkot, mindig egy érzést, egy gondolatot, egy fizikai valóval nem rendelkező dolgot emel át a fizikai világba. Meg kell tanulnom németül, hogy az ezen a területen gondolkozókat rendesen tudjam értékelni, de magyarul olvasok Heideggert, Kantot és Gadamert. Lengyel Zsuzsanna hermeneutika órái pedig kiválóak!
Milyennek látod a posztmodern költészetet (hazai és külföldi viszonylatban)?
Mostanában sok olyan kortárs irányt vélek felfedezni, és egyre népszerűbbé válni, amik sok tekintetben szembe mennek a költészetről alkotott koncepciómmal. Nagyon szeretek már „bejáratott” mitológiai, bibliai karaktereket megszólaltatni új fényben, alternatív mitológiát alkotni velük. Ez azért is van így, mert célom az emberi tapasztalat fő dillemmáinak a bemutatása, és a vallás, a mitológia, a folklór mind az általános emberi kondíciónak a többezeréves lenyomata. Kevés hasonló kortárs tendenciával találkoztam eddig, és úgy látom, hogy nincs is rá túl sok kereslet vagy indíték a jelenleg kialakuló új költészeti kánonban, de természetesen az is lehet, hogy csak még mindig nem kerestem eléggé.
Milyen kortárs költőket tudnál számunkra ajánlani? Magyar és idegennyelvű is jöhet!
Mostani kortárs külföldiek közül melegen ajánlom mindenkinek Don Paterson-t, aki egy skót költő nagyon allegorikus verssel, és az amerikai Nathaniel Tarn-t, akinek az értelmezése pedig kicsit olyan, mintha puzzle-t játszana az ember. A magyarok közül pedig Szilágyi Ákost nagyon élvezem, és nemrég találtam rá Kemenes Géfin Lászlóra.
Melyik versedre vagy a legbüszkébb, melyikre a legkevésbé?
Mindig arra, amin épp dolgozom, jelenleg egy Káin történetét újraértelmező epikus költeményen, ami előreláthatólag egy nagyobb, Isten-telenített, epikus hangnemben megírt ószövetségi történeteket csokorba gyűjtő ciklus része lesz. Amelyikre pedig a legkevésbé vagyok büszke, soha nem fogom nyílvánosság elé tárni, szimplán, mert nem vagyok rá büszke.
Mi a bűnös élvezeted?
A Bikini zenekar.
A házatok kigyullad, mi az első, amit kimentesz?
Fogalmam sincsen, ez a körülményektől függ.
Mit üzensz az olvasóknak?
Hogy vezessenek álomnaplót!
