Helena Silence, igazi nevén Balatoni Ilona két nagy sikerű ifjúsági regény szerzőjének mondhatja magát. Az Enigma, s később folytatása, az Ezüst híd is páratlannak bizonyult a kategóriájában.
Lena nem tudja, de rendkívüli képességgel rendelkezik: ő egy érző. Ha megérint valamit, zavaros képeket lát, furcsa álmok lepik meg, és megsúgnak múltat, jelent, jövőt. De nem hallgat az ösztöneire, így a szülei meghalnak.
Túl lehet élni, ha a szeretteid miattad nincsenek?
Lena sosem látott nagybátyjához költözik, miközben fuldoklik a bűntudattól. Mélyen magába zárja a fájdalmat, amely fokozatosan felemészti. Megtagadja magától az érintés melegét is, nehogy még több emberbe belelásson, és az őrületbe sodródjon, mint néhány őse.
Csakhogy történik valami: egy kisfiú sikolya töri meg az erdő csendjét. Lena iszonyúan fél, de elhatározza, soha többé nem hagyja, hogy a szeretteit baj érje. Ha kell, a saját élete árán is megvédi az övéit…
Helena Silence, azaz Balatoni Ildikó első könyve, az Enigma 2012 novemberében jelent meg, majd két évvel később a folytatás is megjelent Ezüst híd címmel. Az írónő magánéletéről nem sokat lehet tudni, általában kerüli a nyilvánosságot, így különösen megtisztelő, hogy időt szakított interjúnkra. Bár új regény érkezéséről egyelőre nem érkezett hír, blogján folyamatosan szórakoztatja olvasóit újabb és újabb novellákkal, vagy a regényeihez kapcsolódó kiegészítő történetmorzsákkal.
Mióta foglalkozol írással, mióta tudod, hogy ezzel szeretnél foglalkozni?
Aktívan körülbelül hat éve, de már előtte is foglalkoztatott a gondolat. Az iskola mellett kevés időm volt, akkoriban nagyrészt olvastam, és néha írtam novellákat is. A könyvírás a suli után természetesen jött. Hirtelen rám szakadt az a sok szabadidő, kikívánkozott belőlem a történet, hát megírtam.
Miként született meg az Enigma, mi ihletett meg/honnan jött hozzá az első szikra? Hogy kezdtél neki az írásnak?
Az Enigma egy novellával kezdődött, amit egy kényelmetlen buszozás után írtam meg. Az ülésen túl közel ültem egy férfihoz, a lábam néha hozzáért, amitől kellemetlen érzéseim lettek. Valamiért úgy éreztem, hogy nem jó ember. Talán így is volt. Pár napon belül megszületett a novella, de mivel annyira tetszett a főszereplő lány képessége, kibontottam a történetet, és könyv született belőle. Nagyon hamar megírtam az első változatot, körülbelül három hónap volt az egész. Nem sokat gondolkodtam rajta, egyszerűen leültem, és elkezdtem írni. Minden nap, főleg éjszaka írtam. Hiányzott, ha ki kellett hagynom egy napot, úgy éreztem, elhanyagolok valami fontosat. Így hát folytattam. Igazán élveztem azokat a heteket.
A Könyvmolyképző Kiadó népszerűvé vált Aranymosás pályázatára írtad az Enigmát vagy a klasszikus beküldős módszert választottad?
Az Enigma nem az Aranymosásra készült. Akkoriban a pályázat még nem indult el, így a régi, jól bevált módon küldtem el a kiadóknak a könyvemet. Először az első három fejezetet, majd akinek tetszett, bekérte a teljes kéziratot. Személyesen Katona Ildikó írta meg e-mailben, hogy kiadja a könyvemet. Máig ez az egyik legmaradandóbb élményem.
Voltak „válságkorszakai” az írásnak? Ha igen, hogyan lábaltál ki belőle?
Az Enigmánál nem voltak. Akkoriban nem fűztem hozzá nagy reményeket, hogy kiadják, legalábbis addig, amíg el nem készült. Miután elkészültem vele, teljesen logikus volt, hogy próbálkozom a nagyobb kiadóknál. Ahogy elkezdtem a második részt írni, már időnként felbukkantak ezek a válságpillanatok. A történettel nem volt probléma, de sokszor felmerült bennem, hogy nem sikerül majd túlszárnyalni az első könyvet. Mivel akkor már dolgoztam, sokkal kevesebb időm jutott az írásra, így lassabban készült el. Előfordult az is, hogy nem ment a koncentráció. Ilyenkor nálam az volt a megoldás, hogy bevonultam valami nyugodt, internetmentes helyre, ahol semmi más nem volt előttem, csak a laptopom. Az ilyen helyzetekben varázslatosan megoldódtak a koncentrációs gondjaim. Néha A napszemű Pippa Kenn írójával, Kemese Fannival is együtt írtunk a könyvtárban, és közben megbeszéltük a történeteinket. Ez is nagyon jót tett.
Mit tanácsolsz a jövő írópalántáinak? Hogyan kezdjenek neki az íróvá váláshoz?
Én mindig azt gondoltam, hogy aki sokat olvas, abban előbb-utóbb felmerül az írás gondolata. Szerintem az első lépés, hogy olvass minél többet. Ezt sosem szabad abbahagyni. Ha lehet, különböző műfajban és stílusban megírt könyveket. Ha úgy gondolod kész vagy az írásra, olvass még többet! Esetleg be lehet iktatni néhány írástechnikai könyvet is, hogy elkerüljük a szarvashibákat. A blogírás nagyon jó kezdőlépésnek, illetve a novellázás is jó gyakorlás, mielőtt valami nagyobb lélegzetvételűbe kezdene az ember. Ami szerintem a legfontosabb, hogy akkor írj, ha jólesik. Ha úgy érzed, a történet, ami a fejedben forog egy ideje, ki szeretne jönni, hogy megmutassa magát másoknak is. Amíg felszabadultan, szívből csinálod,boldoggá fog tenni az írás, és ez meglátszik majd a műveiden is.
kiemelt kép: pixabay.com
