Mészáros Csabával, az ELTE-BEAC női labdarúgócsapatának egykori vezetőedzőjével beszélgetünk egyetemi életről, sportról, fociról, illetve különösképpen arról a szakágról, amely végleg rabul ejtette a szívét; a női labdarúgásról.
Patrik: Első kérdésem az lenne, hogy emlékszel-e még arra, hogyan találkoztál először a labdarúgással, mi volt életed első „focis” élménye?
M.Cs.: Először nagyjából 5 évesen találkoztam a focival. A házunk előtt volt egy kis focipálya ahova a többi egykorú és nagyobb fiúval fociztunk, közéjük álltam be én is.
Patrik: Játszottál-e valaha profi vagy amatőr szinten (kispályás vagy nagypályás) csapatban, és ha igen, milyenek voltak a tapasztalataid ezzel kapcsolatban? (Öltözői hangulat, csapattársakkal / edzővel való viszony, stb.)
M.Cs.: Amatőr szinten játszottam a Rákosmenti SE csapatában, amely az óta már nem létezik. Egy régóta együtt játszó társasághoz csatlakoztam, így nem igazán illeszkedtem be teljesen és a csapat és az edző sem segítette ezt túlságosan. Az edzővel jó volt a viszonyom, de sajnos nem éreztem igazán, hogy túlságosan nagy tekintélye lenne. Persze ehhez ő maga is hozzájárult. Amolyan átlagos magyar csapat volt sajnos. Mármint a sajnos azt jelenti, hogy manapság is ilyen egy átlagos csapat.
Patrik: Követed-e a profi labdarúgást a televízióban (vagy az interneten)? Ha igen, van-e kedvenc csapatod?
M.Cs.: Fél szemmel követem a profi labdarúgást. Nagyrészt inkább az amatőr női labdarúgást követem, mert ebben dolgozom, így ez áll a legközelebb a szívemhez. A profi focival sok fenntartásom van, és már sokszor nem jut időm és energiám, hogy azt is kövessem. A kedvenc külföldi csapatom a Barcelona. Ez úgy alakult, hogy 1992-ben éppen Spanyolországban nyaraltunk a családdal, Barcelonától kicsit északra egy üdülő városban, amikor éppen az utolsó fordulóban bajnok lett a Barcelona és ezután a szurkolók elindultak végig a tengerparton és hatalmas fiesta kezdődött. Este mi is lent voltunk a parton, és nagy hatást tett rám ez a hangulat és ezért választottam akkor a Barcelonát.
Patrik: Hogyan kerültél az Eltére? Mesélj kérlek Eltés hallgatói pályafutásodról!
M.Cs.: 2002-ben nyertem felvételt Geológus szakra. Itt indult az ELTE-s pályafutás. Nagyon nagy hatást tett rám a bódvarákói gólyatábor és alapvetően határozta meg az identitásomat. Az ELTE TTK-án eltöltött évek életem meghatározó és egyben legszebb évei voltak. Már itt nagyban kivettem a részem a közösség szervezésből és a hallgatói életben is hosszú ideig tevékenykedtem.
Patrik: Az ELTE-BEAC női focicsapatának edzőjeként tevékenykedtél, ha jól tudom jó pár évig. Mikor fogalmazódott meg benned a gondolat, hogy edzőként szeretnél dolgozni?
M.Cs.: 2014-2016 között voltam BEAC női csapatának az edzője. 2014-ben határoztam el, hogy edző szeretnék lenni és női csapatot szeretnék. Megkerestem a BEAC-ot előálltam az ötlettel, ők pedig támogattak benne, így megindult a toborzás és viszonylag gyorsan össze is állt a csapat. Futsal csapat már volt, én a nagypályás gárdát szerettem volna összerakni. Rákövetkező évben már a budapesti bajnokságban is szerepeltünk. Korábban nem terveztem, hogy edző leszek, azonban szakítani akartam a jó magyar szokással, hogy fotelben ülve szidjak mindent ami nem tetszik, így elhatároztam, hogy megmutatom, hogy lehet jobban csinálni és igyekszem ennek megfelelni.
Patrik: Talán kicsit furcsa, de fel kell tennem ezt a mindenkit érdeklő kérdést. Nem okoz nehézséget férfi edzőként lányokkal dolgozni? Egyáltalán: milyen egy női csapatot edzeni? Kérdezem ezt azért, mert az emberek többsége még mindig kizárólag férfi sportként gondol a labdarúgásra.
M.Cs.: A labdarúgás nem férfi sportág, ha pedig mégis az, akkor az összes csapatsportág férfisportág! A férfiak 100 évvel előbb kezdték, ennyi előnyük van, de mindezt egy olyan korban ahol a nők nem sportoltak, hiszen nekik más szerepkör jutott a társadalomban. Az ilyen sztereotípiák nem ártana ha már megdőlnének. Én magam is próbálom ezt lépten-nyomon hirdetni. Általánosságban elmondható, hogy egy női csapatnál (sportágtól függetlenül) dolgozó férfi edzőnek lehetnek nehézségei. Ezeket a nehézségeket azonban át lehet hidalni, ha megvan a megfelelő érzelmi intelligenciája az edzőnek. Értelemszerűen másképpen kell beszélni és bánni a női sportolókkal, és nem is igazán a nehéz a jó szó rá, hanem inkább más. A kezdő edzőknek érdemes készülni rá és „gyakorolni” valamilyen formában, mielőtt élesben is elvállalnának egy női csapatot, mert ahogy a való életben úgy itt is egy nő nehezebben felejt J
Patrik: 2016-ban munkahelyet váltottál. Mesélj kérlek az elmúlt évekről, hogyan alakult ekkoriban edzői pályafutásod?
M.Cs.: 2016-ban a Vasas Kubala Akadémiához kerültem, majd tavaly ismét egy kék-piros csapathoz a Csepel FC-hez, ahonnan most nyáron a Csep-Gól FC-hez. Elmondható, hogy mindenhol sokat tanultam és tapasztaltam. Finoman fogalmazva amit láttam és tapasztaltam az nem hozta meg a kedvem, hogy egyelőre beszálljak a profi labdarúgásba. Annál is inkább, hogy nagyon más elképzelésem van a profizmusról. 2014-ben beleszerettem a női labdarúgásba és egyelőre ezt érzem missziómnak! Van mit csinálni, a labdarúgás a világ legnépszerűbb és legnagyszerűbb sportága így megtiszteltetés, hogy a „térítője” lehetek, és minél több lányt nyerjek meg ennek a nagyszerű sportágnak!
Patrik: Végül arra szeretnélek kérni, hogy pár mondatban foglald össze, hogy milyen emlékek fűznek az Eltéhez, hogyan gondolsz vissza hallgatói, illetve Beac-os edzői időszakodra?
M.Cs.: Ahogy már korábban említettem, az ELTE kiemelt helyet foglal el a szívemben. Életem meghatározó és legszebb évei voltak. Nagyon sokat köszönhetek ennek a közösségnek. Abban a szellemi környezetben eltöltött idő tanított meg nagyon sok mindenre, aminek most óriási hasznát veszem. Lehet, hogy szakmailag más területen vagyok most, de a tudományos vizsgálat, a probléma felvetés, a nyitottság az új gondolatokra, a vitakultúra mind-mind az, ami miatt nagyon másképpen tudok tekinteni a sportra. Számomra ez még akkor is aranyat ér, amikor a legtöbb esetben kisebbségbe szorulok a gondolkodásommal és a filozófiámmal, víziómmal, amit képviselek, de minden esetben amikor így adódik, csak megerősítést nyerek, hogy jó úton járok. A BEAC-ot egyetemünk névadója Eötvös Loránd alapította, így az, hogy a szívemhez oly közelálló közösség csapatában kezdhettem meg edzői pályafutásomat, nagy büszkeség számomra.
Patrik: Köszönöm a beszélgetést!
Patrik
