Kultúra
Egy lélektani utazás Hitchcock és Freud szellemiségében a Pinceszínház intim terében
A Pinceszínház legújabb bemutatója, Nicolas Billon: Elefántos dal című darabja nem egy könnyed esti mese, vagy egy lineáris történet, hanem egy személyes élményt mesél el a néző számára. A darab legerősebb vonása talán az, hogy nem akar mindent megmagyarázni. Az Elefántos dal inkább egy finoman dadgolt, érzékeny, emberközeli színház, egy lelki térkép: néhol elmosódik, néhol tisztábban kirajzolódik, de mindig őszintén közel enged. A végén nem az a fontos, hogy minden kérdésedre választ kapj – hanem, hogy mennyit értettél meg abból, amit a szereplők próbáltak kimondani. A történet egy elűnt orvossal indul, de hamar kiderül, hogy itt senki sem az, akinek látszik. Kovács Máté zseniálisan hozza a titokzatos fiatal férfit, aki egyszerre ártatlam és gyanús – mintha csak véletlenül keveredett volna a pszichiátriára, de azért nagyon is élvezi a helyzetet. Józan László, a pszichiáter szerepében, remekül próbálja megfejteni, hogy mi is történt valójában – közben lassan őt is „megfejtik”. Kalocsai Zsuzsa nővérfigurája a darab szíve-lelke: egyszerre anyáskodó, irónikus és veszélyesen jó megfigyelő. Kuriózum az előadásban, hogy élőben énekel részletet Puccini: Gianni Schicchi operája Lauretta áriájából – amit én szivesen végig hallgattam volna, – azonban az volt a rendezői koncepció, hogy egy prózai darabban elhangzó operaária-részlet dramaturgiailag hangsúlyozza a mondanivalót. Az ember legszívesebben vele menne haza a szeretettteljessége miatt – de félő, hogy ő is diagnosztizálna útközben. Dicső Dániel rendezése kiválóan keveri a pszichotriller feszültségét a finom humorral. Egy pillanatban még a levegő is megfagy, a következőben pedig nevetnek a nézők, csakhogy oldják a nyomasztó feszültséget.
Az Elefántos dal nemcsak izgalmas, hanem megrázóan elgondolkodtató is. Olyan előadás, ami után a közönség félúton hazafelé biztosan legalább egyszer megkérdezi magától: „Én vajon mit mondanék, ha ott abban helyzetben lennék?” Finoman adagolt emberközeli színház, amely nem harsog és nem provokál, nem akar minden áron meghatni, de mégis mélyre megy, számomra katartikus élmény volt ez az előadás! Szeretettel ajánlom az Elefántos dalt, ha szereted a furcsa, kicsit nyomasztó, de nagyon okos darabokat, amelyek után még napokig kattogsz, mert nem hagy nyugodni, akkor irány a Pinceszínház! Ha azonban pszichológus, vagy pszichiáter vagy, akkor ne elemezd túl – csak élvezd ezt a rendhagyó, remek előadást a kíváló színművészekkel!
