Mind szívrohamban fogunk meghalni, de addig legalább melegít a háj.
„Ki ELTE-s, annak térkép itt e táj.” – mondta Kiss Balázs, bölcsész hallgató arra kérdésre, hogy milyen érzés a BEAC komplexumában sportolni.
Ahogy a cigifüst kipárolog belőlem, és leszállok a 4-6-os villamosról, még csiklandozza orromat néhány előző esti róka, amik az ülések között bújnak meg. Két céllal indultam el: hogy feláldozzam testem az egészség oltárán, és megtudjam, hány hozzám hasonló bölcsész téved ide. Ugyanis a BEAC-nál kreditért, illetve az ELTE hallgatójaként különböző kedvezményekkel sportolhatunk.
A Neptunban temérdek lehetőség tárul elénk, jógán át, a falmászáson keresztül a tollasig mindent kipróbálhatunk. Bár nyilván társaimnak és nekem a Háború és béke, illetve a Gintli-biblia emelgetése után ez mind meg sem kottyanna, mégis furcsa tekintetek tapogatják körbe kígyó vállaimat, miközben elsuhanok a konditerem előtt. Útban az öltözőkhöz ütközök bele Kiss Balázsba, aki szintén ELTE-s bölcsész. A koccanás hatalmas intellektuális energiát szabadít fel, ami miatt a cigarettapapírjaink és filterjeink konfettiként robbannak a folyosón. Összekacsintunk a földről felemelve legújabb Jelenkor-számainkat (ahol is persze túl sznobok még, hogy minket publikáljanak) és beszélgetésbe elegyedünk. Arról kérdezem Őt, mit sportol, és miért.
„Nos, az egész úgy kezdődött, hogy elkaptam egy gerincferdülést, miközben elaludtam a Harmonia Caelestis olvasása közben. Ezután a KK-ban lévő pultosok azt tanácsolták, hogy keressem fel a BEAC-ot, és a tudásom mellett a testemmel is foglalkozzak egy kicsit. Nem tudtam mi az a BEAC, de eszembe jutott, hogy az interneten rákeresni annyi, mint egy Örkény-novella. Érted, csak egy perc.” – itt Balázs elkacagja magát.
A beszélgetés felénél kissé eltávolodom tőle, hisz monszunként záporoznak rám a latin eredetű kifejezések, amik visszhang nélkül pattognak – már – a konditerem izzadt falai között.
„ És úgy gondolod, hogy ki fogsz tartani emellett az új életmód mellett?” – kérdezem.
„Az igazság az, hogy a smack tésztaleveseim miatt nem maradt pénzem a sportra, így a szüleimtől kértem egy kis támogatást erre, az ömlesztett sajt mellett természetesen. Sok akadályt gördít elém az élet, de ki fogok tartani, apám egyfajta Goriot-típus, nem hagyhatom cserben. Arra apellálni pedig, hogy majd otthon magamtól kezdek sportolni, na az meg olyan, mintha Godot-ra várnék.” – itt Balázsnak már a könnye is kicsordul.
Miközben a következő kérdésre térnék, Balázs eltűnik a harmadik szett fekvenyomás közben, mintha a Mester és Margarita egyik szereplője lenne.
Én pedig abban a pillanatban biztos voltam, hogy nem tudhatom, másnak e tájék mit jelent. És a könyvtár klubba visszatérve éreztem, hogy nekem szülőhazám itt, e sörszagtól ölelt kis kocsma, messzeringó gólyaságom világa.
István
