2024. december. 22., vasárnap

Top 5 Ezen a héten

Kapcsolódó cikkek

Nem kezdett jól a Ferencváros, durva incidens Rómában: Europa League összefoglaló

Nem indult jól a Fradi útja az EL-ben, a Twente pontott vitt haza az Old Traffordról, a Tottenham hozta a tőle vártakat; nézzük meg mi történt a szintén új formátummal induló Europa League első játéknapján!

Kezdjünk a mieinkkel; a Ferencváros Brüsszelbe utazott, hogy az Anderlecht együttesével mérkőzzön meg. Jól bírta a Fradi a nyomást idegen pályán, egy órán át tartotta magát a magyar csapat, ám a 60. percben Verschaeren megszerezte a hazaiknak a vezetést. Nem telt el sok idő a második gólig – mindössze hat perc – Botka buktatta ellenfelét a tizenhatoson belül, így Dolberg révén értékesítve a büntetőt, már két góllal mentek a belgák. Traoré érdeme a szépítőgól, aki a vége előtt nem sokkal, a 86. percben lőtte a Ferencváros becsületgólját, beállítva a 2-1-es eredményt.

Kady Borges a hazaiak szorításában. (Fotó: Eurosport)

A Manchester United otthon fogadta az FC Twente csapatát a szerdai játéknapon. Az első félidőt nem bírta ki a vendég csapat kapott gól nélkül: Christian Eriksen a 35. percben – miután egy lecsorgó labdára lecsapott – a bal alsó sarokba lőtt. Az állás maradt 1-0 egészen a 68. percig, mikoris a mérkőzés addigi egyetlen gólszerzője, Erisken adta el a labdát egy elég kényes helyen, amivel Lammers besétált az ötösig és a rövidbe talált. Az eredmény a továbbiakban nem változott, így maradt az 1-1-es állás, amellyel a Twente pontot csent a vörös ördögöktől.

Elégedetlen United játékosok. (Fotó: twitter/HQpcrt)

Olaszországban is meg kellet a csapatoknak az egy-egy ponttal elégedniük, mivel az AS Roma döntetlent játszott az Athletic Bilbao-val. A hazaiak szerezték meg a 32. percben a vezetést, a nyáron érkező Dovbyk fejes góljával, amire Aitor Paredes, a vendégek belsővédője szintén egy fejes góllal válaszolt a 85. percben. Mégis, leginkább amiatt marad emlékezetes ez a mérkőzés, ami ezután jött: A vendég gólt követően a spanyol csapat szurkolói égő fáklyákkal dobálták meg a hazai szektorban ülőket. A játékvezető értesülve a történtekről, szüneteltette egy kis időre a mérkőzést, ám még a hármas sípszó után is folytatódott a rendbontás. A vendég csapat tagjai nem hagyták annyiban a dolgot és a vendég szektorhoz vonulva vonták kérdőre szurkolóikat a lefújást követően.

A vendégek ünneplik az egyenlítő gólt. (Fotó: twitter/DiarioAthletic)

A Tottenham hozta a papírforma szerinti eredményt, még a 85 percnyi emberhátrány ellenére is. A remek formában lévő Johnson iratkozott fel az eredményjelzőre a 12. percben, végül az ő góljával, 1-0-ás eredménnyel mentek pihenni a felek. A második félidő javában jöttek az igazi izgalmak. Sarr megduplázta a hazaiak előnyét az 52. percben és nem sokkal ezután – Bissouma szabálytalansága után – büntetőhöz jutottak a vendégek. Bayramov állt oda elvégezni a büntetőt, de a nézők közé rúgta a labdát és így maradt a 2-0. A hibák megbosszulják magukat – főleg a a futballban – és ahelyett, hogy visszajött volna egy gólra Qurbanov csapata, Solanke egy kipattanónál volt jókor, jó helyen és beállította a 3-0-ás végeredményt.

Ünneplő hazaiak. (Fotó: twitter/HQpcrt)
Az Europa League október 3-án folytatódik a második fordulóval, ahol többek között a Ferencváros a Grupama Arénában fogadja az angol Tottenham csapatát.

1. Forduló

2024. Szeptember 25., Szerda

AZ Alkmaar 3-2 Elfsborg

Bodo/Glimt 3-2 FC Porto

Anderlecht 2-1 Ferencváros

Dynamo Kyiv 0-3 SS Lazio

FC Midtjylland 1-1 Hoffenheim

Galatasaray 3-1 PAOK

Ludogorets Razgrad 0-2 Slavia Prague

Manchester United 1-1 FC Twente

Nice 1-1 Real Sociedad

2024. Szeptember 26., Csütörtök

Fenerbahce 2-1 Union St. Galloise

Malmö FF 0-2 Rangers

Braga 2-1 Maccabi Tel Aviv

Frankfurt 3-3 Viktoria Plzen

FCSB 4-1 RFS

Lyon 2-0 Olympiacos

AS Roma 1-1 Athletic Club

Tottenham 3-0 Qarabag FK

Népszerű cikkeink