2024. október. 22., kedd

Top 5 Ezen a héten

Kapcsolódó cikkek

Még a káosz sem elég jó szó arra, ami Rómában zajlik

Az Olasz Labdarúgó Bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma szerdán hivatalos honlapján jelentette be, hogy menesztette a csapat vezetőedzőjét, Daniele De Rossit. A klub közleményében megköszönte az olasz szakember munkáját, és azt írta, hogy „De Rossi mindig otthon lesz Rómában.” Bár a ‘Farkasok’ nem kezdték jól a szezont, közel sem csak a felmutatott eredmények állnak De Rossi menesztésének hátterében. De mi oka lehetett a vezetőségnek, hogy így elbánjanak egy klublegendával?

A fentebb említett üzenet nem túlzás, hiszen De Rossi játékosként 18 évet töltött a csapatnál, és egy ikonikus középpályássá vált. Az ott eltöltött évek során mély kapcsolatot alakított ki a klub szurkolóival, hasonlóan a csapat másik legendájához, Francesco Tottihoz. Ők ketten a klub és a város szimbólumaivá váltak. De Rossi öröksége az AS Roma-ban nem csupán a futballtudásáról szól, hanem a lojalitásáról és elhivatottságáról is, amit a klub iránt mutatott.

De Rossit Istenként tisztelik és szeretik Rómában

Idén januárban, amikor kinevezték őt a csapat élére José Mourinho után, hatalmas fogadtatásban részesült a csapattól és a szurkolóktól egyaránt.
A kezdés nem is lehetett volna szebb, hiszen az első 10 meccséből mindössze 1 veresége volt. A 2023/2024-es idényt végül a hatodik helyen zárták a bajnokságban, illetve az Európa-ligában egy hajszálnyival lemaradva a döntőről, az elődöntőig meneteltek.

A 41 éves szakember mindössze harminc mérkőzésen irányíthatta szeretett klubját

Azonban az idei szezon egyáltalán nem úgy kezdődött, ahogy várták. Az első négy meccsből egyet sem tudtak nyerni, három döntetlent és egy vereséget értek el, és mindössze egy pont választotta el őket a kieső zónától.

Ez még önmagában nem egyedi eset, de ha hinni lehet a pletykáknak, az egykori legendás játékos és az ügyvezető igazgató asszony, Lina Souloukou között kibékíthetetlen ellentét állt fenn, a klub tulajdonosa pedig Souloukou mellé állt és menesztette az olasz szakembert. Az egyik legismertebb olasz sportlap, a Corriere dello Sport arról tudósított, hogy De Rossi segítőjével együtt már készen állt az aznapi edzés levezetésére, amikor Dan Friedkin behívta az irodájába, ahol közölték vele a távozásáról szóló döntést.

Úgy hírlik, még a klub játékosai is megdöbbentek, mivel sokuk a közösségi médiából értesült a hírről. Azonban nemcsak a játékosokat érte váratlanul ez a döntés, hanem a szurkolókat is, akik a következő mérkőzésen nemtetszésüket fejezték ki.

„DDR mindig velünk van!”

Az ötödik fordulóban a fővárosi csapat az Udinese együttesével játszott, már az új edző, Ivan Juric horvát szakember vezetésével. A mérkőzést végül sikerült megnyerni 3-0-ra, viszont nem csak ez tette emlékezetessé a találkozót.

A szurkolók klub döntése ellen tiltakoztak: szidalmazták a csapatot a lelátókról, miközben az Olimpico stadion Curva Sud szektora – ahol a legelszántabb szurkolók állnak – üres volt a mérkőzés első fél órájában. Az üres lelátón egy molinót feszítettek ki, amely azzal vádolta a klub amerikai tulajdonosait, a Friedkin családot, hogy nem tisztelik a csapat értékeit és legendáit.

A tulajdonosok hétfő estig egy szót sem szóltak a szurkolókhoz

Amikor az ultrák elkezdtek beáramlani a Curva Sud-ba, a Roma már vezetett egy góllal, de ez sem akadályozta meg, hogy De Rossi nevét hangos skandálás övezze a stadionban.

A tiltakozások folytatódni fognak, hacsak Juric csapata nem tudja fenntartani azt a teljesítményt, amellyel megszerezték a három pontot a Roma számára.

A De Rossi menesztése miatti düh olyan nagy volt, hogy Lina Souloukou vezérigazgatót, aki szombat reggel lemondott, rendőri védelem alá helyezték, miután online fenyegetések érték őt és családját.

Daniele De Rossi menesztése egy újabb fejezetet nyitott a Roma történetében, ahol a szurkolók és a klub közötti feszültségek új szintre emelkedtek. Az ikonikus játékos távozása nem csak a pályán hagyott űrt, hanem a szurkolók szívében is, akik továbbra is kitartanak mellette. Mindeközben hétfő kora estig kellett várni arra, hogy a tulajdonosok hivatalosan is kommunikálják a történteket. A következő időszak meghatározó lesz a klub számára, kérdés, hogy vajon helyre lehet-e még állítani a bizalmat a szurkolók, játékosok és a vezetőség között. 

Fotók: Facebook

Népszerű cikkeink