2024. december. 3., kedd

Top 5 Ezen a héten

Kapcsolódó cikkek

NEM KELLETTEK AZ ÁGYAK, MOST A FÖLDRE FEKÜDTEK – Szurok Noémi

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu

Tiltakozásból a Heim Pál Gyermekkórház bejárata elé feküdtek a felháborodott anyukák szombat délelőtt. A flashmob-ot három civil szervezet hirdette meg, mellyel nemtetszésüket fejezték ki.
Még novemberben, egy sárbogárdi apuka elégelte meg, hogy a kórházba kerülő gyermekek szülei ülőalkalmatosságokon kényszerülnek, akár több éjszakán át aludni.
A férfi a facebookon kezdett bele a gyűjtésbe, Ágyat az anyáknak akció néven, az így összegyűlt, több mint 3 millió forint összegből pedig gyermekkórházaknak vásárolt kempingágyakat, amiken a szülők kényelmesebben, és normálisabb körülmények közt tudnak gyermekük mellett éjszakázni.
Orosvári Zsolt, a Heim Pál Kórháznak 20 ilyen ágyat ajándékozott, használni viszont nem kezdték el, arra a megkeresésre, hogy mindez miért van, sokáig nem reagáltak. A férfi már fel is szólította őket, vagy adják vissza ezeket, vagy engedjék használni őket.
Végül, az igazgató, Fekete Ferenc a hvg.hu-nak azt mondta, az ágyak nem alkalmasak arra, hogy az anyák azon aludjanak a beteg gyermek mellett, illetve a takarításban is akadályt jelentenek, és nem higiénikusak.
A szülők tiltakozás mellett aláírásgyűjtésbe is belekezdtek, hiszen a kempingágyak hiányában, vagy a földön töltik az éjszakát, vagy 4500 Forint ellenében szivacsfotelt bérelhetnek éjjelenként.

Népszerű cikkeink