Amikor valaki elveszíti egy szerettét, a környezete gyakran tanácstalanul áll a helyzet előtt. Szeretnénk segíteni, enyhíteni a fájdalmát, mondani valamit, amitől egy kicsit könnyebb lesz neki. Ilyenkor azonban sokszor éppen a jó szándékú mondatok okozhatnak még nagyobb magányérzetet. „Az idő mindent megold”, „Légy erős!”, „Legalább már nem szenved”

A fentiek ismerős mondatok lehetnek, amelyekkel talán mindannyian próbáltunk már vigaszt nyújtani. De vajon valóban arra van szüksége a gyászolónak, hogy megoldást kínáljunk a fájdalmára?

A gyász olyan személyes és mélyen megélt folyamat, amelyet kívülállóként nem tudunk teljes egészében átélni. Még akkor sem, ha mi magunk is veszítettünk már el valakit. Éppen ezért különösen fontos, hogy ne kizárólag a saját tapasztalatainkból induljunk ki, hanem megpróbáljuk megérteni a másik ember érzéseit. Ebben segít az empátia.

Empátia vagy szimpátia? Nem mindegy!

Bár az empátia és a szimpátia fogalmát gyakran összekeverjük, jelentős különbség van közöttük. A szimpátia alapvetően együttérzést, rokonszenvet jelent. Amikor szimpatizálunk valakivel, sajnáljuk, hogy nehéz helyzetbe került, és szeretnénk, ha jobban érezné magát. Az empátia ennél mélyebb kapcsolódást jelent, amikor empatikusak vagyunk megpróbáljuk a másik ember szemszögéből megérteni a helyzetet, és figyelmet fordítunk arra, amit ő él át. Nem feltétlenül tudjuk pontosan, mit érez, de nyitottak vagyunk arra, hogy meghallgassuk és elfogadjuk az érzéseit. Egyszerűen fogalmazva: a szimpátia azt üzeni, hogy „Sajnálom, hogy ez történt veled”, az empátia pedig azt, hogy „Itt vagyok melletted, és szeretném megérteni, min mész keresztül”.

De hogyan lehetünk valóban empatikusak egy gyászoló emberrel?

A legfontosabb, az értő figyelem. Nem kell minden csendet szavakkal kitölteni, nem szükséges azonnal tanácsot adni, és nem kell mindenáron megoldást találni. Sokszor már az is hatalmas segítség, ha valaki meghallgatja a gyászolót anélkül, hogy félbeszakítaná, megítélné vagy megpróbálná megváltoztatni az érzéseit. Lehet, hogy ugyanazt a történetet többször elmeséli, újra és újra felidézi az elveszített személy emlékét, vagy éppen hosszú percekig nem szól semmit. Az empatikus jelenlét azt is jelenti, hogy ezeket a csendet képesek vagyunk elfogadni.

Fontos, hogy ne hasonlítsuk össze a veszteségeket, hiszen minden kapcsolat és minden gyász egyedi. Attól, hogy mi is veszítettünk már el valakit, még nem tudhatjuk pontosan, mit él át a másik. Ugyanígy nem szabad sürgetni a gyász feldolgozását sem. Nincs meghatározott idő, ameddig valakinek túl kellene lennie a veszteségen. A sírás, a harag, a bűntudat, a visszahúzódás vagy akár a megkönnyebbülés is megjelenhet a gyász során. Ezeket nem kell megmagyarázni vagy helyrehozni, sokkal inkább elfogadni.

Hogy legyünk empatikusak?

A jó szándékú vigasztaló mondatokkal is érdemes óvatosan bánnunk. Az „Az idő mindent megold” helyett mondhatjuk azt, hogy „Tudom, hogy most nagyon nehéz lehet”. A „Légy erős!” helyett azt, hogy „Nem kell most erősnek mutatnod magad”. A „Tudom, mit érzel” helyett pedig sokkal őszintébb lehet: „Nem tudhatom pontosan, min mész keresztül, de szívesen meghallgatlak”. Ezek a mondatok nem ígérnek olyasmit, amit nem tudhatunk, és nem helyeznek elvárást a gyászoló vállára.

A segítségnyújtásnak nem feltétlenül kell nagy dolgokban megmutatkoznia. Egy bevásárlás, egy elkészített ebéd, egy közös séta vagy egy telefonhívás is sokat jelenthet. A „Szólj, ha szükséged van valamire” helyett gyakran hasznosabb konkrét segítséget felajánlani. Arra is érdemes figyelni, hogy ne csak a veszteség utáni első napokban legyünk jelen. A temetés után a környezet gyakran visszatér a megszokott mindennapjaihoz, miközben a gyászoló számára a hiány továbbra is mindennapos. Egy későbbi üzenet, egy érdeklődő telefonhívás vagy egy közösen eltöltött délután azt üzenheti, hogy fontos számunka a gászoló.

Nem a mi feladatunk, hogy megszüntessük valaki gyászát. Nem tudjuk visszahozni azt, akit elveszített, és nem tudjuk meg nem történtté tenni a veszteséget. Amit viszont megtehetünk, hogy nem hagyjuk egyedül az érzéseivel.

Az empátia nem különleges képesség, amellyel csak kevesen rendelkeznek. Tanulható, fejleszthető emberi hozzáállás, amelyhez elsősorban figyelemre, türelemre és őszinte érdeklődésre van szükség. Néha egy ölelés, egy közösen eltöltött csendes délután vagy egy egyszerű mondat többet ér minden jól megfogalmazott tanácsnál.

Borítókép forrása: https://unsplash.com/photos/a-person-sits-alone-head-in-hands-iIKCCmxGRLw