Jóval a mai Halloween előtt létezett egy különleges éjszaka, amikor az emberek tüzeket gyújtottak, megterítettek az elhunytaknak, jósoltak a jövőjükről, és úgy hitték, hogy a túlvilág kapui is megnyílnak. Ez volt a Samhain, az ősi kelta év egyik legfontosabb fordulópontja.

A Samhain (kiejtése nagyjából: szau-in) az ír és más gael hagyományok egyik legjelentősebb évszakünnepe volt. Gyökerei a kereszténység előtti időkre nyúlnak vissza, és elsősorban Írországhoz, Skóciához, valamint a kelta kultúrkör más területeihez kapcsolódnak. Az ünnepet október 31-én este kezdték, és november 1-jéhez kötődött. Ez az időszak jelentette a betakarítás végét, a nyári félév lezárását és a sötétebb, hidegebb évszak kezdetét.

A kelta évszemléletben az idő nem csupán hónapok és napok egymásutánja volt. Az emberek életét szorosan meghatározta a természet változása, az állatok és a növények ciklusa, valamint az évszakok váltakozása. A Samhain a világosabb és a sötétebb félév közötti átmenetet jelképezte. Nem egyszerűen egy új hónap kezdete volt, hanem egy olyan határpont, amelyben a régi lezárult, és valami új vette kezdetét.

A kelta hagyományok négy jelentős évszakünnepet tartottak számon: a Samhaint, az Imbolcot, a Beltane-t és a Lughnasát. Ezek az ünnepek a természet változásaihoz és a mezőgazdasági munkák fontos időszakaihoz kapcsolódtak. A Samhain közülük a tél kezdetét jelölte, és különösen erős szimbolikus jelentőséggel bírt.

A Samhainhoz kapcsolódó legismertebb hiedelem szerint ezen az éjszakán elvékonyodott a határ az élők világa és a túlvilág között. A kelta mitológiában ezt a másik világot Otherworldnek nevezték. Nem feltétlenül a mai értelemben vett pokolként vagy mennyországként képzelték el, hanem egy titokzatos, természetfeletti birodalomként, amely az emberek világával párhuzamosan létezett.

A néphit szerint ezen az éjszakán az elhunytak lelkei visszatérhettek korábbi otthonaikba, hogy meglátogassák szeretteiket. Ugyanakkor nemcsak az ősök, hanem különböző természetfeletti lények is szabadabban mozoghattak a két világ között. Az ír mitológiában ilyenek voltak az Aos Sí néven ismert természetfeletti lények, akiket gyakran tündérekként fordítanak, de a mai mesék kedves, apró tündéreitől jelentősen különböztek. A történetek szerint kiszámíthatatlanok, olykor veszélyesek is lehettek.

Az emberek ezért igyekeztek megvédeni magukat. Egyes hagyományok szerint ételt és italt hagytak az elhunytaknak és a természetfeletti lényeknek, hogy vendégül lássák őket, vagy kiengeszteljék az esetlegesen ártó szándékú látogatókat. A családi étkezésnél olykor külön helyet is készítettek azoknak, akik már nem lehettek velük. A halál ebben a világképben nem feltétlenül jelentette a kapcsolat teljes megszakadását: az ősök továbbra is a közösség részének számítottak.

A Samhain egyik legfontosabb jelképe a tűz volt. Az ünnep idején hatalmas közösségi máglyákat gyújtottak, gyakran magaslatokon, hogy messziről is láthatók legyenek. A tűz egyszerre jelentette a fényt a sötétségben, a megtisztulást, a védelmet és az összetartozást. A hagyományok szerint az ünnep előtt az otthonokban eloltották a régi tüzeket, majd a közösségi máglyáról származó lánggal újra meggyújtották a házi tűzhelyeket. Ennek szimbolikus jelentése is volt mégpedig, hogy a régi év lezárult, a közösség pedig közös lángból vitte haza az új időszak kezdetét jelképező tüzet.

A tűznek a hiedelmek szerint védelmező ereje is volt. Egyes hagyományokban az emberek és az állatok is áthaladtak két máglya között, vagy hagyták, hogy a füst körülvegye őket. Úgy gondolták, hogy ez megtisztítja és megóvja őket a rossz hatásoktól. A tűz tehát nem pusztán gyakorlati szükségletet jelentett, hanem az élet, a fény és a megújulás szimbólumává vált.

A Samhain a mezőgazdasági élet szempontjából is fontos fordulópont volt. A nyári legeltetési időszak véget ért, az állatokat behajtották, és felkészültek a télre. A hideg hónapokban nem lehetett minden jószágot megfelelően takarmányozni, ezért egyes állatokat levágtak, húsukat pedig tartósították vagy elfogyasztották. Ez az időszak így a közös lakomák ideje is volt. A betakarítás lezárása után az emberek összegyűltek, megosztották egymással az élelmet, történeteket meséltek, és együtt készültek az előttük álló nehezebb időszakra.

A Samhainhoz később számos jellegzetes ír étel és hagyomány kapcsolódott. Ilyen például a barmbrack, egy aszalt gyümölcsökkel készített kenyérféle, amelybe apró tárgyakat rejtettek. Aki a szeletében gyűrűt talált, annak szerelmet vagy házasságot jósoltak, az érme pedig gazdagságot és szerencsét jelentett. Ezek a jósló szokások az ünnep későbbi népi hagyományaiban éltek tovább.

Talán meglepő, de a Samhain nem kizárólag a halálról és a túlvilágról szólt. Az embereket legalább annyira érdekelte a saját jövőjük, mint az elhunytak világa. Az ünnephez kapcsolódó népszokások között számos jóslási forma alakult ki, különösen a szerelemmel, a házassággal és a következő év szerencséjével kapcsolatban. Skóciában például a fiatalok mogyorót dobtak a tűzbe, hogy megtudják, mennyire lesz tartós a kapcsolatuk. Ha a két mogyoró egyenletesen égett, az kedvező jelnek számított, ha azonban pattogott vagy sistergett, azt a kapcsolat nehézségeként értelmezték. Más hagyományokban káposztaszárak kihúzásával próbálták megjósolni a leendő társ külsejét vagy anyagi helyzetét.

Az ír és skót népszokásokban az ételbe rejtett tárgyaknak is jelentésük volt. Egy gyűrű házasságot, egy pénzérme gazdagságot, más apró tárgyak pedig különböző jövőbeli eseményeket jeleztek előre. Ezek a játékok jól mutatják, hogy az ünnep a félelem mellett a kíváncsiságnak, a reménynek és az emberi vágyaknak is teret adott.

A mai Halloween egyik legismertebb szokása a jelmezviselés, amelynek szintén vannak régi előzményei. A Samhain idején viselt maszkok és különös öltözékek egyes hagyományokban védelmi célt szolgáltak. Az emberek úgy hitték, hogy ha természetfeletti lények járják a földet, akkor a felismerhetetlenné válással elkerülhetik a figyelmüket. Az ír és skót hagyományokban később megjelent a mumming nevű szokás is. Ennek során jelmezbe öltözött emberek, gyakran gyermekek vagy kisebb csoportok járták a házakat, énekeltek, verseket mondtak és rövid előadásokat tartottak. A vendéglátók étellel vagy más ajándékkal jutalmazták őket. Ez a házról házra járó hagyomány is hozzájárult a mai Halloween szokásainak kialakulásához.

A Samhain egyik legmélyebb jelentése az ősökhöz és az elmúláshoz való kapcsolódás volt. Az emberek nem feltétlenül tekintettek ellenségként a halálra, hanem az élet természetes körforgásának részeként gondoltak rá. Az elhunyt családtagok emléke tovább élt a közösségben, és a hozzájuk kapcsolódó történeteket generációról generációra továbbadták. Az étel felajánlása, az üresen hagyott hely az asztalnál és az elhunytakra való emlékezés mind azt fejezte ki, hogy a család és az ősök kapcsolata a halállal sem szűnik meg teljesen.

A kereszténység elterjedésével az ősi hagyományok fokozatosan összekapcsolódtak az egyházi ünnepekkel. November 1-je Mindenszentek napja lett, amikor a szentekre emlékeznek, november 2-a pedig halottak napja, amely az elhunytakról való megemlékezés ideje. Október 31. estéjét All Hallows’ Eve-nek, vagyis mindenszentek előestéjének nevezték. Ebből alakult ki a ma használt Halloween elnevezés. A két ünnepkör történeti kapcsolata azonban összetettebb annál, mint hogy a kereszténység egyszerűen átvette volna a Samhain valamennyi szokását.

A Samhain nem tűnt el teljesen a történelem során. Az ír és skót népszokások számos elemét megőrizték, amelyek később a Halloween kialakulására is hatással voltak. A 19. században az ír kivándorlók Amerikába is magukkal vitték hagyományaikat, ahol az ünnep fokozatosan átalakult. A ma ismert Halloween látványos külsőségei, a töklámpások, a jelmezek és az édességgyűjtés az amerikai kultúrában váltak igazán népszerűvé.

Napjainkban a Samhaint a modern pogány és wicca közösségek egy része ismét önálló ünnepként tartja számon. Számukra ez az időszak az év lezárását, az ősökre való emlékezést, az elmúlás elfogadását és a természet ciklusainak tiszteletét jelenti. Az ünneplés formája változó, hiszen vannak, akik gyertyát gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére, mások közös étkezést tartanak, természetközeli szertartásokat végeznek vagy egyszerűen csendben visszatekintenek az elmúlt évre.

A Samhain története arra emlékeztet bennünket, hogy az évszakok változása, az elmúlás és az újrakezdés már évszázadokkal ezelőtt is meghatározó része volt az emberi gondolkodásnak. A mai Halloween látványos külsőségei mögött egy olyan hagyomány húzódik, amelyben a természet ritmusa, a közösség ereje, az ősök tisztelete és az ismeretlentől való kíváncsiság egyszerre volt jelen.

Források: The World of Samhain in Irish Folklore – Ireland.ie, Samhain: The Ancient Irish Festival Behind Halloween – European Council, Samhain – Ronald Hutton, Oxford Academic