Top 5 Ezen a héten

Kapcsolódó cikkek

Így fejlődik a digitális utazástervezés

Szerző: Molnár Attila Adrián

Hogyan váltunk ennyire kiszolgáltatottá a képernyőn megjelenő kék nyílnak? Miként szippantanak be minket a turizmust segítő alkalmazásaink?

Teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy az AI és az okos eszközök korában egyre inkább rábízzuk magunkat a technológiára és már-már kezdünk elveszni az online térben. Ahogy haladunk a korral, úgy hagyjuk el fokozatosan a saját megérzéseinket és belső iránytűnket.
A kényelem vált az első számú prioritásunkká és ezért hajlandóak vagyunk az irányítás átadására is. Akár szó szerint is értelmezve. Vajon hová vezet bennünket az, amikor egy idegen városban, vagy akár a mindennapokban a kijelzőt követjük a tájékozódás és a szemünk használata helyett? 

Hová vezet a mindentudó algoritmus?

Tényleg megbízhatunk a mesterséges intelligencia által kreált útvonalakban, ajánlásokban és javaslatokban? Nos, a válasz az, hogy majdnem. A jelen AI alapú alkalmazásai és navigációs asszisztensei, mint például a Google Maps vagy a Waze képesek másodpercenként több millió adatot elemezni, és valóban zseniális milyen pontossággal tudják előre jelezni az úton keletkezett dugókat és baleseteket.

A New York Times tényfeltáró cikke a szintetikus utazástervezésről azonban tökéletesen rávilágít arra, hogy bár az AI fantasztikusnak tűnő terveket készíthet gyakran nem érzékeli élőben a valóságot és „hallucinálhat”. Olyan információkkal láthat el bennünket, amelyek esetleg nem léteznek, vagy frissítési hiba miatt tévesek lehetnek. Ezek a hiányosságok lehetnek évekkel ezelőtt bezárt üzletek, vagy újonnan kiépített rövidebb útszakaszok, amelyeket a rendszer még nem ismer, ennek okán pedig könnyen tévútra küldhet minket. Érdemes fenntartásokkal kezelnünk ezeket az applikációikat, legyünk körültekintőek és elsősorban hagyatkozzunk a józan ítélőképességünkre.

A mesterséges háttérhatalom

Biztosan sokakkal előfordult már, hogy amikor sokadszorra nézett rá ugyanarra a repülőjegyre, vagy egy adott szállodai szobára, csalódottan vette észre, hogy az ára hirtelen megugrott. Kis kutatással nem nehéz megállapítani, hogy bizony az MI keze van a dologban. Ezek a robotizált rendszerek ugyanis, ahogy azt a korábban is említettem, alkalmasak arra, hogy valós időben elemezzenek. Így könnyedén rálátást kapnak a keresési előzményeinkre is, valamint az általunk preferált keresletre, vagy akár arra, hogy milyen az időjárás épp ott, ahol tartózkodunk. A leglényegesebb tulajdonságuk viszont az, hogy érzékelik milyen eszközről böngészünk és ez alapján másodpercek alatt megemelhetik az árakat, hogy minél több profitot kisajtolhassanak belőlünk.

A személyre szabott gépi chatbotokról, mint amilyeneket a Booking, a TripAdvisor vagy az Expedia is használ. Kétségkívül azt hihetnénk, hogy a kényelmünket szolgálják, sokszor viszont több gond van velük, mint amennyi hasznot nyújtanak. Ezek a digitális utazási asszisztensek elképesztően gyorsan futtatják le a kért kereséseket és ajánlásokat. Ez hatalmas pozitívum, és logisztikai szempontból igen hasznos is tud lenni. A probléma csak ott kezdődik, hogy rendszerint ahelyett, hogy valódi választ adnának és segítenének, a végtelen sablon válaszaikkal a legtöbb felhasználó számára inkább idegesítően, frusztrálóan hathatnak. Aki beszélt már ilyen virtuális csevegő szoftverrel az nagyon jól tudja, hogy miről beszélek. Egy idő után az ember szinte már könyörög egy igazi, hús-vér ügyintézőért, mert a gépeknek még rengeteget kell fejlődniük abban, hogy felismerjék a különféle egyedi élethelyzeteket.

Segítség és csalódás

A modern applikációk és szoftverek vitathatatlanul óriási megkönnyebbülést jelentenek. Megkönnyítik az utazást, és gyors megoldást biztosítanak a felhasználóknak. Mindezek ellenére sokak számára csalódást okozhatnak, ha vakon bizalmat szavazunk nekik. A trükkös áremelések, a lélektelen válaszok és a téves útvonalak mind arra kellenek,  hogy emlékeztessenek bennünket, hogy a technológia csak egy eszköz.

Nem szabad hagynunk, hogy teljesen átadjuk az irányítást az életünk felett. Merjünk felnézni a képernyőből, hiszen egy szempillantás alatt lemaradhatunk a körülöttünk lévő világról, ami miatt útra keltünk.

Szerző: Molnár Attila Adrián

Források:
A képeket a mesterséges intelligencia generálta.
https://www.cognigy.com/blog/ai-chatbots-in-travel-benefits-examples
https://www.turizmus.com/cikk/business-travel/mesterseges-intelligencia-forradalmasitja-utazasi-piacot-kina-lehagyhatja-europat
https://mersz.hu/dokumentum/m946st__60/?kiadvany_oldal_mod=1#m946st_58
https://blog.learntourism.org/the-role-of-ai-in-tourism-highlighting-human-expertise-not-humanizing-ai

Népszerű cikkeink