Elárasztották Spanyolországot a robotok ( Eszter Torda)

A Nemzeti Színházban került bemutatása a Figaro házassága, avagy egy különös nap emlékére c. előadás.

A színdarabot a színház hagyományaitól eltérően nem színészi játékkal, hanem egy vászonra kivetített kisfilmmel kezdték, amelyben bemutatták a karaktereket és magát, a helyszínt – az Éden Vállalat képzeletbeli székhelyének pedig maga a Duna parti színház adott otthont.

A filmvetítés megadja a színdarab alapját, miszerint a jövőben Spanyolország nagyhatalom lesz, amit a mesterséges intelligencia és ezzel együtt a humanoidok fejlesztésével érnek el. Mindeközben ebben a mesterséges, modern világban nagyon is valós, emberi kapcsolatok, gondolatok és érzelmek hódítanak teret. A nem éppen mai elképzelés szerint megírt darab nagyon is aktuális társadalmi problémákkal foglalkozik, mint például a szexuális zaklatások, a túlzottan modernizált jövő és annak hátrányai, a ki nem mondott érzelmek jelentőségei, és a képzelet elszakadása a valóságtól.

Az előadás során a nézők percek töredékeire ugyan, de beleélhetik magukat a színdarabba: a közel négy órás játékidő végét egy bizonyos tárgyalás zárja le, melynek során a közönség maga az esküdtszék. A színészek olykor a nézők sorai közül bukkannak elő, a balkonról szónokolnak, vagy a mozgó, teljesen interaktív színpadon zengenek ódákat érzelmeikről.

A kerettörténet végét Figaro (Kristán Attila) ébredése adja meg – így derül ki, hogy ezt a különös napot mindannyian csak álmodtuk.

A képzelet és valóság határát megformáló karaktereket, mint Almaviva grófot, a vállalat elnökét a színész és szinkronszínész Schnell Ádámnak köszönhetjük, vagy Marcellina kisasszonyt Söptei Andrea kelti életre.

A darab után pedig a közönség valamennyi tagja feltette magának a kérdést: vajon az a jövő, amit láthattunk, a mostani jelen lenne, benne mi, az emberek tengernyi érzelemmel és kérdéssel – vagy puszta álom az egész?