A streaming szolgáltatók megjelenésével a mozizás háttérbe szorult az elmúlt években, hiszen mégiscsak kényelmesebb otthon, a kanapéból filmezni. Ennek ellenére a mozik újabb és újabb premierekkel lepik meg a közönséget. Oda ellátogatni pedig egy program, ilyenkor kiszakadunk a valóságból, átéljük a szereplők életét és egy-egy órára valahol máshol találjuk magunkat. Nemrég a Velünk véget ér című romantikus filmdráma vetítésén jártam. Nézzük, miről szól az alkotás és mi volt az én benyomásom! Nem fogok spoilerezni, olvassatok tovább nyugodtan!
A “Velünk véget ér”, eredeti címén “It ends with us” Colleen Hoover regénye alapján készült. A sikeres amerikai írónő legfőképpen romantikus és fiatal felnőttkori regényeket ír. A 2024-es,130 perces film egy amerikai romantikus filmdráma, melyet Justin Baldoni rendezett. Ez azonban nem csupán egy szerelmi történet, hanem egy erős és kitartó nő útja.
A film cselekménye
A film néha a jelenben, máskor a múltban játszódik, így ismerve meg a szereplőket. Elsőként a főszereplő, Lily felnőttkorába csöppenünk bele. Egy életvidám, céltudatos lányról van szó, aki éppen most nyitja meg virágboltját Bostonban. Azonban a múltjából hamar kiderül egy trauma, amely végigkíséri a filmet, hiszen nagy nyomot hagy benne még felnőttként is.
Szerelmi bonyodalmak
Lily szereti a kilátást nézni, ezért sokszor megy fel egy épület tetejére, ahol egyszer megismeri az idegsebész Rylet. Ryle jóképű, okos, megnyerő, Lily nem tudja magától távol tartani. A sors ugyanis úgy hozza, hogy a legjobb barátnője, Allysa testvéreként újra megjelenik a férfi az életében.
Azonban, amikor minden alakulni látszik, a múltba is belekapcsolódunk, hiszen Lily összetalálkozik Atlas-sal, a volt párjával. És míg Atlas és Lily szerelme sokkal nyugodtabb volt és biztonságot adó, addig Ryle-jal minden tüzes és vad. Már csak az a kérdés, hogyan dönt Lily? Az első, megnyugtató vagy az ismeretlen, vadító szerelem kell neki? Bárkit is választ, nem teheti tönkre önmagát.
A film zenéi
A filmet olyan zenék kísérik végig,mint például Taylor Swift-től a My tears Ricochet és Ethel Cain-tól a Strangers,melyek hangulatosak és tökéletesen passzolnak a történethez, átadják a kissé kaotikus, mégis romantikus atmoszférát.
Sikerült felkeltenem az érdeklődésed? Akkor irány a mozi, ne maradj le róla! A filmet szeptember 25. szerdáig nézheted meg a vásznakon.
Saját véleményem
Engem a film sodort magával. Izgalmas és érzelmekkel teli volt, jól játszottak a színészek. A történet és a zenék is tetszettek, a Velünk véget ér tehát mindent megadott, amire kíváncsi voltam. Azt gondolom, ezért érdemes filmet csinálni. Hogy megmutassuk még azt is,ami néha csak a négy fal között történik. Azonban a szinkronhangokkal nem tudtam azonosulni, szerintem nem illettek a magyar hangok az amerikai színészekhez.
Borítókép: Canva