2024. október. 22., kedd

Top 5 Ezen a héten

Kapcsolódó cikkek

Novemberben láthatjuk utoljára játszani a tenisz egyik abszolút királyát

Bejelentette visszavonulását a salak királyának is becézett, 22-szeres Grand Slam győztes spanyol klasszis, Rafael Nadal.

Karrier kezdete

Nadal Spanyolországban született 1986 június 3-án, Mallorca szigetén, Manacor városában. Rafa tehetségét nagybátyja, Toni Nadal fedezte fel, aki szintén hivatásos teniszező volt. Érdekesség, hogy Toni ötlete volt az úgy nevezett „teniszbalkezesség”. Rafa egyébként jobbkezesnek született. Ez a merészség finoman szólva is bevált nekik, és remek fegyverként működött a jobbkezesekkel szemben. Nadal gyerekkorától egészen 2017-ig dolgoztak együtt.

Toni és Rafael Nadal – fotó: Getty Images

Első tornáját 8 évesen nyerte, egy regionális 12 éven aluliaknak rendezett versenyen. Nadal ekkoriban focizott is a tenisz mellett, a torna hatására azonban több erőt fektetett a teniszbe. Viszont focizni is nagyon szeretett, így édesapja 12 éves korában döntés elé állította. Végül választania kellett a két sport közül. Nadal a teniszt választotta és jól döntött. 2001-ben egy salakpályás bemutatómeccse nagyon jól sikerült, hiszen legyőzte a korábbi Grand Spam győztes Pat Cash-t. 2002-ben nemzetközi junior meccsen indult. Élete első ilyen meccsén 16 évesen elődöntőt játszott Wimbledonban. Egy évvel később a junioroknak szervezett Davis kupán minden meccsét megnyerte Spanyolországnak, az Egyesült Államok ellen. 2003-ban 17 évesen már a felnőttek között játszott, bekerült az ATP világranglista első 50 helyezettjébe, majd megnyerte az ATP év újonca díjat.

Nadal 2003-ban – fotó: Eurosport

Grand Slam győzelmei

Rafael Nadalról hamar kiderült, hogy az ő abszolút zsenialitását a salakon tudja legjobban megmutatni. 2005-ben megnyerte élete első Grand Slam győzelmét Mariana Puerta ellen Párizsban, a Roland Garroson. Az ezt követő három évben nem lehetett letaszítani a Roland Garros trónjáról. Zsinórban, egymás utáni három évben is felülmúlta riválisát, Roger Federert. A 2008-as sikere mellett Wimbledonban minden idők egyik legjobb döntőjét játszotta Federer ellen, amit egy nagy csatában megnyert. Ezzel ő lett a második spanyol, akinek sikerült a duplázás. Karrierje során a 2010-es év volt a legkiemelkedőbb, hiszen a négy Grand Slam tornából hármon is győzedelmeskedett.

Rafael Nadal a 2010-es US Open győzelme után – fotó: Getty Images

De miért is ő a salak abszolút királya?

A Párizsban rendezett Roland Garros versenyt 2005 és 2014 között egy év kivételével minden évben megnyerte. A 2009-es versenyt is csupán sérülés miatt kellett feladnia. Majd 3 év elteltével ismét egymás után négy alkalommal sikerült megnyernie, 2017 és 2020 között. Utolsó Roland Garros győzelmét 2022-ben szerezte, mely a tizennegyedik győzelme volt. Salakon egyetlen egy Grand Slam döntőt sem vesztett el. Továbbá pályafutása során kétszer diadalmaskodott Wimbledonban, illetve három US Opent és kettő Ausztrál Opent nyert, tehát összesen 22 Grand Slam győzelmet szerzett. Nála csak a szerb Novak Djokovicnak sikerült eddig több alkalommal nyernie.

Olimpiai sikerek

Nemzetközi szinten két kiemelkedő győzelme volt. 2008-ban megnyerte a pekingi Olimpiát, majd 8 évvel később párosban Marc Lopez oldalán kétszeres olimpiai bajnoknak mondhatta magát.

Karrierje során 92 ATP-tornát nyert. 2005 áprilisa és 2023 márciusa között többször is vezette a világranglistát és 912 héten át a legjobb tíz játékos között volt, ami szintén rekord. Salakpályán 63 megnyert mérkőzése is egyedülálló. A Roland Garros mellett Barcelonában 12, Monte-Carlóban 11, Rómában pedig 10 alkalommal lett győztes. Grand Slam-tornán négyszer úgy nyert, hogy egy szettet sem veszített el. Ez ugyancsak egyedül neki sikerült.

Nadal 37 évesen – fotó: Firstsportz

Visszavonulása

2024 októberében a 38 éves játékos Instagram oldalán tudatta rajongóival, hogy novemberben a Davis kupát követően visszavonul. Nadal elmondta, nagyon nehéz két éven van túl és úgy érzi, itt az ideje, hogy befejezze a profi teniszt. A tenisz másik két legkiemelkedőbb alakja is búcsúzott tőle a hírt követően.

Roger Federer, aki 2 évvel ezelőtt Nadal oldalán köszönt el a tenisztől, így búcsúzott el tőle:

„Mindig azt reméltem, hogy ez a nap soha nem jön el. Köszönjük a felejthetetlen emlékeket és azokat a hihetetlen eredményeket, amelyeket a mindannyiunk által szeretett játékban elértél. Óriási megtiszteltetés volt. Micsoda pályafutás, Rafa!”

Nincs elérhető leírás.
Nadal és Federer- fotó: Eurosport

Novak Djokovic is szép szavakkal búcsúzott rivális társától:

„Rafa, egyetlen bejegyzés nem elég, hogy kifejezzem a tiszteletemet, amit irántad, valamint az iránt érzek, amit a sportágért tettél. Milliónyi gyermeket inspiráltál, hogy teniszezni kezdjen és úgy gondolom, ez az egyik legnagyobb eredmény, amit valaki kívánhat. A kitartásodat, elkötelezettségedet, küzdőszellemedet évtizedekig tanítani fogják. Az örökséged örökké élni fog. Csak te tudod, mit kellett elviselned ahhoz, hogy a tenisz és általában a sport ikonja legyél. Köszönöm, hogy a rivalizálásunk során annyiszor a tűrőképességem határáig kényszerítettél, ez volt rám játékosként a legnagyobb hatással. A Spanyolország képviselete iránti szenvedélyed mindig is figyelemre méltó volt. A lehető legjobb búcsút kívánom neked Malagában a Davis Kupa-csapattal. Ott leszek személyesen, hogy tisztelettel adózzak a csillagászati karriered előtt”

The Spanish No. 1 defeated the Serb, 6-4, 5-7, 6-4, 6-2, to win his first major title in Flushing Meadows, becoming the third Spaniard after Manuel Santana (1965) and Manuel Orantes (1975) to win in New York.
Nadal és Djokovic – fotó: Getty Images

Rafael Nadalt novemberben láthatjuk utoljára teniszezni. A spanyolok a hollandokkal csapnak össze a november 19. és 24. közötti, malagai nyolcas döntő negyeddöntőjében, a Davis kupában.

Népszerű cikkeink