Ismétlés a tudás anyja!
2019. szeptember 23-án Novák Ágnes tanárnő megtartotta az őszi szemeszter egyik csoportjának harmadik edzését. A tréningnek a BEAC Bogdánfy úti tornacsarnok egyes számú pályája adott otthont.
A labdás gyakorlatok előtt bemelegítésként öt kör futással kellett szembenézniük a hallgatóknak, ami senkinek nem jelentett teljesíthetetlen feladatot. Ezután rövid gimnasztika keretében melegítették be használandó izmaikat a résztvevők.
A tanárnő három darab négyfős, és egy darab három fős csoportot alakított ki, a tagoknak oszlopokban kellett elhelyezkedniük a pálya alapvonalánál. A diákoknak az előre kihelyezett bójákat megkerülve kellett a két alapvonal között oda-vissza váltófutást végezniük, ezzel véget is értek a labda nélküli feladatok, párokat alkotva mindenkinek egy-egy röplabdát kellett magához vennie. A mérkőzés-szituációkban is gyakran előforduló érintéstípusok gyakorlása következett; sor került a kosár- és az alkarérintések különböző testhelyzetekben való kipróbálására, fejlesztésére is.
Végül a gyakorló játék előtt Novák tanárnő a leütések minél precízebb végrehajtásának módját igyekezett megtanítani az edzés résztvevőinek. A feladott labdákat (a háló fölé ugrás közben) a túlsó térfélen elhelyezett zsámolyokba kellett volna ütni, ez azonban csak keveseknek sikerült. Ezután következett a várva várt játék. Minden diáknak húznia kellett egy kártyalapot, amelyek zöld, vagy narancssárga színben pompáztak, így alakult ki véletlenszerűen a két csapat Az edzés végéig két mérkőzésre került sor, az elsőt magabiztosan, a másodikat kissé nyögvenyelősebben nyerte a zöld együttes.
Az edzés résztvevőinek utolsó kötelezettsége a háló leszerelése, illetve a labdák összegyűjtése és szertárba cipelése után, a testmozgás utáni kötelező nyújtás, amelyet a tanárnő utasítására mindenki egyénileg végzett el.
Patrik