A Nemzeti Galéria november 2-án összművészeti programot indított, a különleges időpont alkalmából – és a Frida Khalo kiállítás lezárásának jegyében – a mexikói halott kultúra jegyében. Az újabban különösen népszerű festőnő képei természetesen mindeközben végig megtekinthetőek voltak.
Kellemes kora esti hangulattal indult az esemény a várnegyedben, mindenki egyenletesen áramlott ugyanabba az irányba. Egy-két árulkodó hatalmas virágos koszorú vagy élénk virágos ruha megnyugtatta a bizonytalanabbakat, hogy jó irányba tartanak, s végül egy tekintélyes sor halmozódott fel az épület előtt. De nem kellett aggódni, a rendre felügyeltek, egy fekete lebernyeges elmaszkírozott alak engedte be csoportonként a várakozókat, elkerülve a benti tumultust – és ki merne vitatkozni a halállal?
Odabent csodálatos festmények arzenálja várta a vendégeket, a 19. század műremekei mellett szórakozhatott a látogató önfeledten a termekben. Ha megéheztünk, és egyből a büfét kerestük – de ugyan ki tenne ilyet? – az első emeleten megkóstolhattunk egy-két mennyei klasszikus mexikói ételt, olívabogyós csirkét, tacost, esetleg egy kis almás-fahéjas chimichangát. A laikus ezt igazi konyhaművészetnek élhette meg, még ha tömeggyártva is.
A kitartóbbak, ha bevállaltak még egy kis sorban állást, kifesthették magukat elragadó, virágos mexikói koponyákká. A még a bejáratnál megkapott programfüzetek pedig megmutatták mikor várható a legújabb előadás vagy produkció.
Lantos Adriána kurátor előadását is meghallgathatták a mexikói halottkultuszról, a jellegzetes koponya kultuszról. Ami Közép-európai fejjel morbidnak tűnik, az máshol teljesen szokványos ünnepi kellék. A kurátor asszony arról is mesélt, hogy hagyomány a mexikóiaknál, a halotti ünnep alkalmával cukorból készült koponyát ajándékozni egymásnak, gyakran figyelmességből rajta a megajándékozott nevével.
Végignézhettük Lakatos Márk élő installációját a halálról, énekelt és szavalt kevert műfajú előadásban. Különösen megragadó volt, mikor holtsápadtra festve, fekete palástban megjelent egy kézi kamerával állványon, belépett a színpadra, majd hátat fordított a közönségnek és úgy adta elő a kamerának fejhangon énekelt, operát idéző áriáját. A meglepett néző pedig csak a nagy kijelzőn láthatott egy grafikai effektekben el-el boruló arcot, egy éneklő fuldoklót felismerve.
Táncban sem volt hiány, Pre-Evolution modern balett táncosai adták elő elképesztő átéléssel a haláltusákat és viharos szerelmeket, amelyeket Frida Khalo élettörténete ihletett. De természetesen a Frida kiállítás volt a nap fénypontja. Egy kifejezetten színvonalas megoldásokkal, jó narratívával kialakított kompozíciót élvezhetett az érdeklődő. A késő estig tartó mulatságban pedig mind szívesen részt vettek családok, külföldiek és persze nem utolsó sorban elvetemült Frida rajongók.
Ez a kiállítás záró finisszázs nagyon felemelő élmény volt, nem véletlen, Csizmadia Krisztina, a Fridamánia kiállítási szekció kurátora maga is egy nagy Frida rajongó.
,,(A) Fridamánia koncepciójának kidolgozása során újrafelfedezését és továbbélését is részletesen megismerhettem és érdekes volt számomra megtudni, hogy Frida mennyire inspiratív személyiség az élet számos területén, legyen az az amerikai feminista művészet, a chicano street art vagy a divat” – nyilatkozza a szakavatott szervező a Nemzeti Galéria Facebook oldalán.
