Gázsity Mátyással beszélgettem, az Eötvös Lorand Tudományegyetem elsőéves hallgatójával, a pécsi PVSE volt kézilabdázójával.
7 évesen kezdtem, a családomban mindenki kézilabdázott, ezért irattak be engem is. Később persze profi akartam lenni, ezért folytattam és keményen edzettem.
Mikor ébredtél rá pontosan, hogy profi szeretnél lenni?
12 évig játszottam, de talán a gimnázium második évében köteleztem el teljesen magam, és tettem meg mindent annak érdekében, hogy letegyek valamit az asztalra. Addig csak szórakozás volt.
Mi volt hát az oka annak, hogy végül abbahagytad?
Itt több minden közrejátszott. Magas voltam és vékony. Szalagszakadások, folyamatos váll-térd- és hátfájdalom. Ez a probléma lassan alakult ki, s kísért végig. Genetika, sérülékeny voltam. Porcerősítőket szedtem és mellette külön erőnléti edzéseket csináltam. Arról nem is beszélve, hogy alig volt szabadidőm, nehéz volt a sport mellett tanulni, és persze a társasági életemen is nyomot hagyott.
Hogyan gondolsz vissza erre az időszakra? Inkább a szép emlékek maradtak?
Vegyes érzéseim vannak. Ha újrakezdhetném, nem lennék élsportoló, inkább csak hobbi szinten kézilabdáznék.
Követed még a sportág történéseit?
Igen, a mai napig elszoktunk járni a családdal a Veszprém meccsekre.
Van kedvenc csapatod és játékosod?
Telekom Veszprém a a kedvenc csapatom. A játékos, míg játszottam példaképem, Blaženko Lacković, hiszen mindent elért a kézilabdában, amit el lehet, minden lövőtechnikát ismer, lelkiismeretes, ismeri a fairplayt.
