Az Akkezdet Phiai rapformáció tagjának, Saiidnak nemrég született meg első gyermeke, Mandula. Családról, rapről és slam poetryről beszélgettünk. Olyan kérdéseket is megtárgyaltunk, minthogy várható-e a közeljövőben AKPH-lemez, miért nem slamel az utóbbi időkben versenyszerűen, vagy hogy miért volt fontos számára 2016-ban elutazni egy 16 napos néma meditációra.
A művészek általában valamilyen különleges körülményt teremtenek meg maguknak ahhoz, hogy elősegítsék az alkotófolyamatot. Neked van ilyen igényed, vagy a külső tényezők nem feltétlenül számítanak?
A legjobb dolgaim szinte mindig hajnalban jönnek, 3 óra körül van valami csatornám, amit már ismerek, és akkor tudok úgy alkotni, hogy nem hátráltat semmi, és át is tudom adni magam. De napközben is, ha bármi jön, akkor azt gyorsan beírom a telefonba, mert eddig kb. 4 albumnyi szöveg veszett el úgy, hogy azt gondoltam, „majd ha hazaérek leírom” – addigra eltűnik a legjobb sor is sokszor.
Az utóbbi időkben nem igazán szoktál versenyszerűen slamelni. Ténylegesen visszavonultál, vagy várható még a közeljövőben, hogy megméretteted magad?
Nem olyanok voltak a versenyek, amiken szívesen indultam volna, és mire újra kedvem támadt, addigra apuka lettem, és most a baba van a prioritási lista elején értelemszerűen. Utolsó pillanatban majdnem neveztem most az OB-ra (szerk. 7. Országos Slam Poetry Bajnokság), de végül újra zsűri lettem inkább. Nem bántam meg.
Nemrég megjelent egy kliped Péterfy Borival, terveztek további együttműködést? Van kilátásban újabb AKPH lemez esetleg?
Borival és a bandával nagyon jó volt együtt dolgozni, olajozottan ment, mintha mindig is együtt nyomultunk volna. Nemrég felvettünk egy pilotot egy készülő műsor sorozathoz, élőben zenéltünk, teljesen lehetetlen dolgokon raktuk össze a közös dalt, nagyon jól megszólalt, és végül beszálltam az ő dalukba is, szóval bármi lehet még a későbbiekben. Jelen pillanatban szóló lemezen dolgozom, AKPH album a közeljövőben nem lesz szerintem.
(A fényképet készítette: Birtalan Andrea)
Sokfelé utaztál a nagyvilágban, többek között Nepálban, Indiában, Srí Lankán és még sorolhatnánk, hogy mennyi helyet látogattál meg. 2016-ban elvonultál egy 16 napos néma meditációra is Thaiföldön. Mi motivált rá, hogy elmenj oda aktív résztvevőként? Ezt lehet nevezni az íráshoz gyűjtött tapasztalatszerzésnek vagy inkább egyfajta belső lelki igényként fogalmazódott meg benned?
Az utazás olyan dolgokat ad, amiket más módon nem tudok begyűjteni, ezért amikor csak tehetem felkapom a hátizsákom és megyek.
A meditációra már régóta készültem és abszolút önismereti kihívásként tekintettem rá, elmélyülésre vágytam, szembenézni a gondolataimmal és érzéseimmel, amit egy urbánus közegben sokkal nehezebb előidézni. Azt hittem egyébként, hogy rengeteg gondolat születik majd közben íráshoz, de azt tapasztaltam, hogy épp az ellenkezője történik: kitisztultam, lecsendesedtem, kipakoltam a gondolatokat, átengedtem magamon, hogy a saját középpontomba kerüljek, egyensúlyban, üresen.
Mennyire volt nehéz vagy esetleg könnyű betartani az ottani játékszabályokat?
Türelmes ember vagyok és szeretem az alázatos munkát, egy ilyen elvonulás alkalmával az ember önmagán dolgozik, és mivel alapos vagyok, és kicsit maximalista is, ezért nem is volt kérdés, hogy a szabályokat pontosan követem, hiszen annál gyümölcsözőbb lehet a végeredmény.
Idén júliusban született meg lányod, Mandula, akit, ha jól tudom, tudtotokon kívül már alig négyhetes magzatként elvitettek Indiába. Terveztek a közeljövőben is hasonló távolságra családi kiruccanásra menni?
Igen, nyugat-Indiában, Pushkar városában a sivatag szélén szembesültünk a helyzettel, hogy áldott állapot köszönt ránk. Onnan mentünk végül át ezért Nepálba, mert ott sokkal nagyobb nyugi van. Dorka is nagyon sokat utazott korábban is, és én is tényleg amikor csak tehetem megyek, szóval szinte biztos, hogy a babával is minél előbb útra kelünk, lásson ő is világot, ilyen korán nagy ajándék ez neki is.
(A fényképet készítette: Birtalan Andrea)
Sok olyan vélemény van, miszerint a gyereket az első pár évében nem is kell elvinni nyaralni, mert úgysem fog rá emlékezni, a pozitív gyerekkori élményanyagot megfelelő foglalkozással egy városon belül is meg lehet teremteni. Neked mi a véleményed erről?
Az emberi psziché és az agyunk működése sokkal összetettebb dolog annál, hogy bárki kijelenthesse, hogy egy babára, egy gyerekre mi van kisebb-nagyobb hatással. Szerintem egy gyermekkel nem létezik olyan program, ami „felesleges”, ha másért nem, akkor azért, mert ha a szülők jól érzik magukat, akkor az a kicsire is jó hatással van.
Mennyiben változott meg apaként az életed a rapszcénán belül? Itt tulajdonképpen arra gondolok, hogy hogyan tudod úgy menedzselni az idődet, hogy ez a család mindhárom tagjának, illetve a rajongóidnak is jó legyen?
Nem változott igazából semmi, talán csak az, hogy előre mondanom kell, hogy mikor nem leszek esténként, hogy fel tudjon rá készülni Dorka. Az apaságom a színpadi létezésemnek meg kifejezetten jót tett, jó hatással van rám a tudat, hogy bármi történjék ott, vagy később, a család otthon vár nyitottsággal, szeretettel, elfogadással.
Mi a véleményed az apásszülésről? Te bent voltál a nagy pillanatban a szülőszobában, vagy inkább kint várakoztál?
Bent voltam, és az életem egyik legmeghatározóbb élményétől fosztottam volna meg magam, ha kihagyom. Az élet csodája, és egyéb közhelyek. Aki bent volt, tudja, hogy ez csoda, az emberi csoda esszenciája.
És az ötpontos kérdés, amit gondolom számtalanszor feltettek már neked: terveztek a közeljövőben kistesót?
Mindketten úgy tartjuk, hogy a szülőket már előre kiválasztják „odaát”, Mandula minket választott, és nyitottak vagyunk egy újabb érkezésre is. Ha valaki jönni akar, úgyis jön, és ha nincs „jelentkező”, akkor mi bármit is teszünk, nem fog összejönni. Szóval terv – mint általában az életemben – nincsen, nyitottság van.
A borítóképet készítette: Birtalan Andrea
