Mi köze lehet egy, a Mount Everesten magán könnyítő hegymászónak egy réten legelésző tehénhez? Elsőre semmi. A két, első pillantásra meghökkentő jelenség mögött azonban hasonló kérdés húzódik meg: milyen környezeti következményekkel járhat, ha egy természetes biológiai folyamat nagy tömegben, illetve egy adott területen koncentrálódva jelentkezik?
Nem John Steinbeck Egerek és emberek című művének újraértelmezéséről van szó, hanem két látszólag távoli környezeti probléma összehasonlításáról. Ha a Mount Everestre gondolunk, legtöbbször az olvadó gleccserek, az elhagyott oxigénpalackok és a hegymászók után hátramaradó hulladék jut eszünkbe. Arról már kevesebben hallottak, hogy az emberi vizelet hőhatását is vizsgálták az Everest alaptáborának környezeti terhelése kapcsán.
Ami egy hegymászó után marad
Khim Lal Gautam és kutatótársai az Everest nepáli oldalán található alaptábor, vagyis az Everest Base Camp környezeti terhelését vizsgálták. A helyszín különösen fontos, mivel az alaptábor a Khumbu-gleccser térségében található, és az elmúlt évtizedekben egyre több hegymászó, túrázó és az expedíciókat segítő munkatárs fordult meg itt.
A kutatók a 2023-as tavaszi mászószezon adatait elemezték, és ezeket az 1991 és 2023 közötti műholdas megfigyelésekkel egészítették ki. Vizsgálatukban a klímaváltozás, a helyszínen felhasznált fosszilis tüzelőanyagok, valamint az emberi vizeletből származó hő hatását is figyelembe vették.
Elsőre talán meghökkentő, hogy az emberi vizelet is bekerült egy ilyen kutatásba. A magyarázat azonban egyszerű fizikai összefüggésen alapul: a testből távozó folyadék melegebb a környezetében található hónál és jégnél, ezért hőt ad át annak. Egyetlen ember esetében ennek a hatása elhanyagolható, ám egy nagy forgalmú, hosszabb időn át használt alaptáborban a kutatók ezt a tényezőt is számításba vehetik a helyi környezeti terhelés vizsgálatakor.
A tanulmány a főzéshez, fűtéshez és áramtermeléshez használt cseppfolyósított kőolajgáz, a benzin és a kerozin hőhatását is vizsgálta. A kutatók becslése szerint a felsorolt tényezőkhöz kapcsolódó hőleadás a 2023-as tavaszi szezonban összesen mintegy 849 ezer megajoule-t tett ki. Ez az energiamennyiség elméletileg körülbelül 2492 tonna hó és gleccserjég megolvasztásához lenne elegendő. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ténylegesen ennyi jég olvadt el ezek miatt a tényezők miatt, hanem a hőmennyiség lehetséges olvasztó hatását szemlélteti.
A műholdas adatok egy másik fontos változásra is rámutattak: a vizsgált időszakban az alaptábor felszíni hőmérséklete emelkedett. A tanulmány szerzői ezért a hosszú távú fenntarthatóság szempontjából az alaptábor elhelyezésének kérdését is felvetették.
Fontos hangsúlyozni, hogy a hegymászók vizelete önmagában nem olvasztja el a Himalája gleccsereit. A Khumbu-gleccser változásait jóval összetettebb folyamatok, mindenekelőtt a globális felmelegedés alakítják. A kutatás jelentősége inkább abban rejlik, hogy megmutatja: a nagy számban egy helyre koncentrálódó emberi jelenlét olyan hatásokkal is járhat, amelyek elsőre nem jutnának eszünkbe.
És most jöjjenek a tehenek
Elsőre talán nehéz elképzelni, hogyan kapcsolódik a hegymászók környezeti terheléséhez a szarvasmarhák metánkibocsátása. A párhuzam azonban a lépték és az emberi tevékenység felől nézve már érthetőbb.
A tehenek metánkibocsátása régóta visszatérő téma a klímaváltozásról szóló vitákban. A közbeszédben ezt gyakran a „pukizó tehenek” képével magyarázzák, ez azonban nem teljesen pontos. A szarvasmarhák által kibocsátott metán jelentős része ugyanis nem a bélgázokkal, hanem böfögéssel távozik.
A kérődzők emésztőrendszerében, azon belül a bendőben élő mikroorganizmusok lebontják és fermentálják a növényi táplálékot. Ennek a folyamatnak a természetes mellékterméke a metán, amely üvegházhatású gázként hozzájárul a globális felmelegedéshez. Ezt a folyamatot enterális fermentációnak nevezzük.
Egyetlen tehén metánkibocsátása önmagában nem jelent globális problémát, ahogyan egyetlen hegymászó jelenléte sem okoz számottevő változást a gleccser környezetében. A különbséget a lépték adja. A modern állattenyésztésben tartott kérődzők nagy száma miatt a kibocsátás már globális jelentőségűvé válik.
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) adatai szerint a mezőgazdaság jelentős forrása az emberi tevékenységhez köthető metánkibocsátásnak. Ennek fontos összetevője az állattenyésztés, de a rizstermesztés is számottevő szerepet játszik benne. A pontos arányok a vizsgált időszaktól és a számítás módszertanától is függhetnek.
Két probléma, eltérő lépték – hasonló logika
Hiba lenne azt állítani, hogy a két jelenség azonos súlyú. A Khumbu-gleccser esetében egy érzékeny hegyvidéki területen koncentrálódó emberi jelenlét helyi hatásairól beszélünk. A szarvasmarhák metánkibocsátása ezzel szemben globális éghajlati probléma, hiszen a légkörbe kerülő metán üvegházhatású gázként fejti ki hatását.
A párhuzam tehát nem a két probléma súlyosságában, hanem a mögöttük meghúzódó összefüggésben rejlik. Az emberi vizelés és a kérődzők emésztése egyaránt természetes biológiai folyamat. Környezeti hatásuk azonban a körülményektől, a mennyiségtől és a folyamatok koncentrálódásától is függ.
Az Everest térségébe évente számos hegymászó és túrázó érkezik, miközben a modern állattenyésztés világszerte nagy mennyiségű húst és tejterméket állít elő. A két történet ezen a ponton találkozik: az emberi tevékenység léptéke mindkét esetben meghatározó tényező.
Kevesebb látvány, több hétköznapi valóság
Amikor fenntarthatóságról beszélünk, gyakran a gyárkéményekre, a kipufogógázokra, a műanyaghulladékra vagy az olajkitermelésre gondolunk. Ezek látványos, könnyen felismerhető környezeti problémák. A Khumbu-gleccser és a szarvasmarhák példája azonban arra is emlékeztet, hogy a környezeti terhelés hétköznapinak tűnő folyamatokhoz is kapcsolódhat.
Az embernek a világ legmagasabb hegyei között is szüksége van a legalapvetőbb testi funkciókra, a tehénnek pedig meg kell emésztenie a táplálékát. Önmagában egyik jelenség sem rendkívüli. A kérdés az, hogy az emberi tevékenység milyen környezetet teremt ezek körül, és milyen mértékben erősíti fel a természetes folyamatok hatását.
A fenntarthatóság ezért nem kizárólag a látványos szennyezésekről szól. Arról is, hogyan utazunk, termelünk, fogyasztunk, és miként vesszük figyelembe döntéseink hosszabb távú következményeit.
Ha Steinbeck világában az ember tervei újra és újra a valósággal ütköznek, a fenntarthatóság kérdéseiben is hasonló ellentmondásokkal találkozunk. Mi tervezünk, termelünk, utazunk és fogyasztunk – a természet pedig folyamatosan visszajelez döntéseink következményeire.
Források
- Agroinform – A szarvasmarhák metánkibocsátásával kapcsolatos megoldások: https://www.agroinform.hu/allattenyesztes/egy-maszk-ami-atalakitja-a-tehenek-kornyezetre-karos-bofogeset-42959-001
- FAO – Enteric methane: https://www.fao.org/in-action/enteric-methane/en
- The Independent – Az Everest gleccserének és az emberi tevékenységnek a kapcsolata: https://www.the-independent.com/climate-change/news/mount-everest-glacier-melting-human-urine-b3043991.html
- USGS – Effects of Human Activity on the Khumbu Glacier: https://www.usgs.gov/publications/effects-human-activity-khumbu-glacier-towards-a-sustainable-everest-base-camp
