(borítókép: Erzsébek királyné pecsétje)
Az „Arcok” rovat értelmezésébe bőven belefér az, hogy ne csak a jelenkor arcairól írjunk, hiszen a történelmünk tele van olyan karakterekkel, akiknek említése nem csak lehetséges, de határozottan kívánatos is. Az elkövetkezendő hetekben remélhetőleg sikeres próbát teszünk arra, hogy néhány arra érdemes történelmi személyiséget megelevenítsünk. Első ilyen kísérletünkben Papp Petra által ismerhetjük meg Piast Erzsébet királynénk történetét.
A középkori Európa történetét többnyire királyok, hadvezérek és dinasztiák történeteként ismerjük. A trón mögött azonban gyakran olyan asszonyok álltak, akiknek befolyása messze túlmutatott a királyi udvar falain. Közéjük tartozott Piast Erzsébet is, aki lengyel hercegnőként érkezett Magyarországra, majd hat évtizeden át az Anjou-dinasztia egyik meghatározó alakja maradt. Életútja három uralkodás történetével fonódott össze: apja, I.Ulászló lengyel király, férje, I.Károly Róbert magyar király és fia, I.(Nagy) Lajos magyar és lengyel király politikai világával. Erzsébet azonban nem csupán a közöttük fennálló dinasztikus kapcsolatokat testesítette meg. Királynéként, majd anyakirálynéként saját politikai szerepet alakított ki, amelynek jelentősége különösen a magyar-lengyel kapcsolatokban mutatkozott meg.
Egy lengyel hercegnő a magyar trónon
1320. július 20.-án Budán I.Károly Róbert magyar király feleségül vette régi szövetségese, I.Ulászló lengyel király lányát. A házasság a két dinasztia kapcsolatának megerősítését szolgálja, valamint fontos állomása a magyar-lengyel politikai szövetség történetében. A nagyjából 16 éves fiatal királyné egy olyan országba érkezett, ahol a férje még a hatalmát szilárdította, a dinasztia jövője pedig még szorosan összefüggött az uralkodócsalád sikeres utódlásával. A középkori királynék helyzetét alapvetően meghatározza, hogy fiúgyermekekkel biztosítsa a dinasztia folyatását, és ez Erzsébet esetében is jelentős tény. A királyi párnak öt fia született, utódai közül pedig a későbbi I.Lajos magyar király és András herceg volt a meghatározó. Lajos, mint az akkori Európa egyik legnagyobb királya számottevő hatalom birtokosa, András pedig később a nápolyi politika színpadán lesz fontos szereplő. A középkori királynéi hatalom nem feltétlenül jelentett közvetlen részvételt az ország kormányzásában, ennek ellenére Erzsébet azonban nem kizárólag dinasztikus szerepet töltött be. A királyné saját udvartartással rendelkezett, birtokai és az egyházi kapcsolatai révén pedig fokozatosan önálló befolyásra tett szert.
Az anyakirályné, aki nem vonult vissza
1342. július 16.-án elhunyt I.Károly Róbert, a magyar trónt pedig fia, az akkor 16 éves Lajos örökölte. Erzsébet életében ezzel új korszak kezdődött, a királynéből anyakirályné lett, politikai jelentősége azonban nem szűnt meg. Éppen ellenkezőleg: Lajos uralkodása alatt már-már társuralkodóként is értelmezhető a jelenléte. Fontos megjegyezni, hogy Lajos önálló és erőskezű uralkodó volt, csupán tisztelettel bánt anyjával, felismerte diplomáciai tehetségét és haláláig támaszkodott rá. Erzsébet politikai szerepének egyik leglátványosabb megnyilvánulása az 1343-as nápolyi utazás volt. Az anyakirályné személyesen indult az Anjou-rokonokhoz, hogy előmozdítsa fia, András herceg koronázását egy korábbi dinasztikus szerződés értelmében, amelyet még férje, Károly Róbert kötött az itáliai rokonokkal. Az uralkodónő utazása világosan mutatja, hogy a dinasztikus érdekek képviseletében önálló diplomáciai feladatokat is vállalt. A nápolyi események azonban tragikus fordulatot vettek, András herceget felesége, Johanna nápolyi királynő hívei 1345 szeptember 18,-án, a kitűzött koronázás előtt meggyilkolták. Halála súlyos konfliktushoz, évekig tartó háborúskodáshoz vezetett a magyar és a nápolyi Anjouk között.
Két ország között – A lengyel királyság kormányzója
Erzsébet politikai pályafutásának egyik legjelentősebb fordulópontját az 1370-es esztendő hozta el. Öccse, III. (Nagy) Kázmér lengyel király fiúutód nélkül elhalálozott. A lengyel király és Károly Róbert még 1339-ben kötött megállapodása révén a korona örököse Lajos lett. 1370.november 17.-én Erzsébet fiát Krakkóban lengyel királlyá koronázták, ezzel pedig létrejött a Közép-Európai királyságok közötti perszonálunió. A két ország közötti kapcsolat fenntartása azonban komoly politikai kihívást jelentett, Lajos magyarországi feladatai mellett nem tartózkodhatott folyamatosan Lengyelországban, így az ügyek intézését anyjára bízta, és kinevezte az ország kormányzójává. De hiába a Piast-dinasztia leszármazottja és hiába a családi kapcsolatok, kormányzása nem volt népszerű. A helyi nemesség érdekei, a magyar uralkodóval szembeni elvárások és az udvari tisztségek körüli feszültségek egyaránt nehezítették a helyzetét. A konfliktusok 1376-ban Krakkóban véres eseményekhez vezettek, amikor az anyakirályné környezetéhez tartozó magyarok ellen támadás történt. Az események rávilágítottak a perszonálunió belső ellentmondásaira. Hiába egyesítette a két királyságot ugyanaz az uralkodó, a politikai érdekek és a helyi hatalmi viszonyok továbbra is különböztek. Erzsébet lengyelországi tevékenysége ugyanakkor különleges példája a középkori női hatalomgyakorlásnak. Egy olyan korban, amikor az uralkodói hatalmat elsősorban férfiak gyakorolták, az anyakirályné tényleges kormányzati feladatokat látott el és befolyásos politikus volt.
Egy uralkodónő öröksége
Piast Erzsébet 1380. december 29.-én hunyt el, hatvan évvel azután, hogy magyar királynévá vállt. Életútja során jelentős politikai átalakulások tanúja és résztvevője volt. Megélte az Anjou-dinasztia magyarországi hatalmának megszilárdítását, fia trónra lépését, a nápolyi dinasztikus konfliktusokat és a magyar-lengyel perszonálunió létrejöttét. Hosszú életútja azonban nem kizárólag politikai események sorozataként értelmezhető. Egyházi adományai, vallásos alapításai és végrendeleti rendelkezései egy olyan asszony képét rajzolják ki, aki uralkodói tekintélyét a vallásos reprezentáció és a dinasztikus emlékezet szolgálatába is állította. A királyné halála után az Anjou-dinasztia története újabb fordulóponthoz közeledett. Nagy Lajos 1382. szeptember 10.-én bekövetkezett halálát követően leányai, Mária és Hedvig kerültek a politika porondjára. Piast Erzsébet története arra emlékeztet, hogy a középkori hatalom története nem kizárólag a koronát viselő uralkodók története. A lengyel hercegnőből lett magyar királyné ugyan nem vezetett hadjáratokat, és nem uralkodott önálló magyar királyként. De diplomáciai tevékenysége, családi kapcsolatai és lengyelországi kormányzati szerepvállalása révén azonban közvetlenül részt vett a 14.századi Európa politikai életének alakításában. Hat évtizedes pályafutása így nem csupán egy kivételesen hosszú királynéi életút, hanem a középkori női hatalom egyik figyelemre méltó magyarországi példája is.
ben alapított óbudai klarissza kolostorban állhatott. Ma a Metropolitán Múzeum tulajdona.
