Zsinórban negyedik vereségét szenvedte el a Manchester City vasárnap a Premier League-ben a Liverpool ellen. Összességében pedig már hét meccs óta nyeretlenek a manchesteri kékek.
A négyszeres címvédő Manchester City nagyszerűen kezdte a szezont, hiszen először elhódította az angol szuperkupát a városi rivális Manchester United ellen. A bajnokságban is remekül rajtoltak, az első kilenc fordulóból hetet megnyertek, kettőn pedig döntetlent játszottak. Az új szabályrendszerű Bajnokok Ligáját döntetlennel indították, majd két magabiztos győzelemmel folytatták.
Viszont ezután a Pep Guardiola vezette csapat helyzete megfordult, hiszen az október 26-án lejátszott, hazai Southampton elleni mérkőzés óta nem tudott nyerni. A rossz sorozat az ezt követő, október végi mérkőzéssel kezdődött, amikor vereséget szenvedett az EFL kupában a Tottenham ellen. A meccset követően sokan azt gondolhatták, hogy ez a vereség betudható annak, hogy a csapat inkább a BL-re és a bajnokságra fókuszál, azonban nem így történt. November elején a bajnokságban először a Kerkez Milost is foglalkoztató Bournemouth-tól, majd egy héttel később a Brightontól is kikapott a City 2-1-re. Ráadásul, a két mérkőzés között a BL-ben egy sima 4-1-es vereséget szenvedett a Sportingtól.
Az Égszínkékek abban bízhattak, hogy a legjobbkor jött számukra a novemberi válogatott szünet, amely alatt rendezni tudják soraikat. A Manchester City meghosszabbította Pep Guardiola jövő nyáron lejáró szerződését 2027-ig, ezzel is bizalmat szavazva a kiváló katalán edző legendának. A visszatérés a szünetről azonban korántsem úgy történt, ahogy szerették volna: a csapatot hazai pályán 4-0-ra kiütötte a Tottenham és közben kapusukat, Edersont is elvesztették egy sérülés miatt.
Az ezt követő hétközi BL-meccs mondhatni kötelezőnek számított az angoloknak. A holland Feyenoordot fogadták Manchesterben az Etihad Stadionban. A mérkőzés az elvártak szerint zajlott hiszen a City uralta a játékot. A 53. percben már 3-0-ra vezetett a csapat. Azonban megtörtént az elképzelhetetlen fordulat: a Feyenoord az utolsó negyedórában a hazaiak hibáit kihasználva 3 gólt is tudott lőni, így kiegyenlítettek és a mérkőzés meglepetésre döntetlennel zárult. Bár a manchesteriek öt mérkőzéses vereségsorozata végre megszakadt, az eredmény mégis csalódást keltő, mivel a Manchester City lett az első csapat a Bajnokok Ligájában, amely annak ellenére sem tudott győzni, hogy a 75. percben még hárommal vezettek. Ezt Guardiola sem bírta idegekkel végignézni, a katalán mester mérgében szétkarmolta fejét és orrát. Ezzel az eredménnyel csupán a 16. helyen állnak a Bajnokok Ligája főtábláján.
December 1-jén jött a várva várt rangadó a Premier League-ben, hiszen a listavezető Liverpool fogadta a második Manchester City-t a bajnokság 13. fordulójában. A találkozó előtt már 8 pont volt a két csapat között. Arne Slot csapata nagyszerűen kezdte a szezont, egy vereség és egy döntetlen kivételével az összes többi mérkőzésüket megnyerték. Szoboszlai Dominik csapata nemcsak a bajnokságot vezeti, hanem a Bajnokok Ligája főtábláját is százszázalékos teljesítménnyel, tehát a két csapat pont ellenkező formában várta az összecsapást. A Liverpool szinte végig uralta a meccset: a 12. percben meg is szerezte a vezetést a vörös alakulat. A második félidőben pedig Mohamed Salah hajrában lőtt büntetőjével el is döntötte a derbit, ezzel 11 pontra növelve előnyét a már ötödik helyen álló Cityvel szemben.
A Liverpool szurkolói a Manchester City ellen megnyert rangadó alatt természetesen a rivális mesterének, Pep Guardiolának is üzentek a jól ismert „Sacked in the Morning” („Reggelre kirúgnak”) rigmussal. Guardiola csapata ugyanis immár hét mérkőzés óta nyeretlen, és ezek közül hatot el is veszítettek. Az edző azonban nem hagyta válasz nélkül a helyzetet, és emlékeztette a szurkolókat arra, hogy az ő irányítása alatt az elmúlt években hatszor is a Manchester City zárta az első helyen a Premier League-et.
A legnagyobb kérdés az, hogy a zsinórban 7 meccs óta veretlen Manchester City vezetősége továbbra is bizalmat szavaz-e a 2016 óta a klubot irányító szakvezetőnek? A manchesteri csapat legközelebb szerdán este azt a Nottingham Forestet fogadja, amely egy ponttal lemaradva közvetlenül mögöttük foglal helyet a tabellán.