A szökős író a Margón

A 2017. évi Margó Fesztivál keretében, melynek a Tesla Budapest Kulturális Központ biztosított helyet, október 19-én egy Krasznahorkai interjúra is sor került.

A kortárs magyar irodalom egyik legméltányoltabb alkotójával Valuska László beszélgetett tervszerűen a szerző városokhoz, helyekhez fűződő kapcsolatáról, a beszélgetés mégis hamar vált egy kötetlen és asszociációvezérelte, a világot megfogalmazni vágyó monológgá.

Krasznahorkai helyekhez fűződő legmeghatározóbb késztetése az „el innen” érzésében összpontosul, aminek gyökereit jól jellemzi egy 3 éves korában elkövetett szökéséről szóló anekdota, amikor ugyanis a Gyula melletti kis faluba csatangolt el a szerző mintegy egész életére szóló tettleges próféciaként, hiszen a szerző azóta is csak szökik, a véletlenek meghatározó erejével, országról országra. E motívum köteteiben is meghatározóan megjelenik, legújabb kiadott regényében, a Báró Wenckheim hazatér-ben különösen a magyar társadalmat kritizáló aspektusból, ezzel sokak kimondatlan vagy kimondott véleménye szerint is jól rátapintva a mai magyar ember mentalitására. Ahogy az interjúban is elhangzott egy sokatmondó kiszólás keretében: „Később inkább az el innen érzése hajtott, azt hiszem nincs Magyarországon közönség, akinek el kéne magyarázni, hogy mit jelent az, hogy el innen. Ezt valamennyien ügyesen átéljük”.

Krasznahorkai a beszélgetés végén jelenlegi Melville kutatásáról és New York-i tartózkodásáról is mesélt, valamint a jelenlévők készülő regényéből, az Apró munka egy palotáért című szövegének egy részletét is hallhatták a szerző saját felolvasásában. E szöveg lényegében felfejti azokat a véletleneket, amik nélkülözhetetlenek voltak a mű létrejöttéhez. A kíváncsi Krasznahorkai kedvelők számára az egész interjú megtalálható az interneten.